Infostart.hu
eur:
364.35
usd:
324.18
bux:
144484.17
2026. november 5. csütörtök Imre

Komoly célok a hadiipar fejlesztésére - lapszemle

A honvédelmi vezetés az úgynevezett Hadik-terv (Hadfelszerelési Iparkorszerűsítési Terv) keretében igyekszik fellendíteni a hazai hadiipart - írja a Népszabadság és a Magyar Nemzet.

A Hende Csaba vezette honvédelmi tárca célja, hogy az ország védelmi képességének növelését és a technikai szükségleteket hazai bázison biztosítsák. A Népszabadság szerint a hadiipar fellendítésében a HM vezetése komoly szerepet szán az államosított Rábának, amely már most is több milliárd forintért szállít katonai járműveket a honvédségnek egy 2018-ig szóló keretszerződés értelmében.

A Magyar Nemzet cikke a Hadik-tervből a hadielektronikai piaci lehetőségekre mutat rá, egy indiai megrendelés 50 milliárd forintos bevételt hozhat.

Megrohamozták a cégbíróságokat azok, akik még olcsón akartak céget alapítani, mivel márciustól nő a bejegyzés illetéke - írja a Napi Gazdaság. Március elseje után az egyórás bejegyzési határidővel létrehozott cégek illetéke kft.-nél 50 ezerre, bt.-nél és közkereseti társaságnál 25 ezer forintra emelkedik, míg jelenleg az illeték egységesen 15 ezer forint volt. Egyéni cég alapításánál nem változik a 15 ezer forintos illeték. Decemberben és januárban 7.300-7.300 céget alapítottak, szemben az egy évvel korábbi 5 ezerrel, illetve 3.800-zal.

Az Index arról ír, hogy csődbe ment a magyar Tom Tailor, miután a fővárosi bíróság kezdeményezte a társaság első magyarországi cégének felszámolását. A cég a 2010-es üzleti eredményeit nem tette közzé, 2009-ben 626 milliós árbevétellel és 233 milliós veszteséggel zárt, 2008-ban még 745 millió volt a bevétele, és még nyereséges volt, ha csak enyhén is: adózott eredménye csak 717 ezer forintra rúgott. A társaság saját tőkéje 2009 végén mínusz 117 millió forint volt, kötelezettségei meghaladták a 350 millió forintot.

A Portfolio.hu-n arról lehet olvasni, hogy ismét optimistán nyilatkozott az amerikai gazdaságról a világ egyik legsikeresebb és leginkább követett befektetője, Warren Buffett. A guru szerint a jelenlegi kamatszinteknél a legjobb befektetés a családi ház vásárlása, hitelből. Hozzátette: több millió családi házat is felvásárolna, ha úgy látja, megéri. A jelenlegi alacsony kamatok mellett hosszú távú befektetésként még a részvényeknél is jobb hozamot hozhat egy jelzáloghitelből finanszírozott családi ház megvásárlása. Warren Buffett szerint egyébként az amerikai gazdasági növekedés egészséges, amit a növekvő olajár sem fog elrontani.

A Pénzcentrum.hu arról ír, hogy sokszor az alkotóelemek kémiai elnevezését tüntetik fel az élelmiszergyártók termékeik csomagolásán, ezért az átlagfogyasztók nem tudják eldönteni, hogy egy-egy termék tartalmaz-e károsnak minősülő anyagokat vagy sem. Szabó Roland táplálkozástudományi szakértő szerint egyre általánosabbá válik, hogy egyes gyártók igyekeznek a valóságosnál egészségesebbnek feltüntetni termékeiket, mert így a fogyasztók azokat előnyben részesíthetik más áruféleségekkel szemben. Mivel az "E" jelölések nem különböztetik meg a kémiailag, vagy a biotechnológiával előállított anyagokat a természetes növényi kivonatoktól, ezért az átlagfogyasztó nem tudja, hogy számára hasznos vagy káros anyagról van-e szó.

Hanganyag: Szabó Gergõ

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Tisza-kormány: nem engedik ki Matolcsy Györgyöt, legalább 160 megfigyelt adatait hozták tévesen nyilvánosságra

Tisza-kormány: nem engedik ki Matolcsy Györgyöt, legalább 160 megfigyelt adatait hozták tévesen nyilvánosságra

Helybenhagyta Matolcsy György és két további gyanúsított letartóztatását a Fővárosi Törvényszék: csütörtöki közleményük szerint többek között bizonyítékok eltüntetésének veszélye miatt döntöttek így. Közben egyre nagyobb politikai vitát vált ki az ügynökakták nyilvánosságra hozatala. A Levéltár bocsánatot kért, amiért Lezsák Sándor mellett legalább 160 megfigyelt neve kerülhetett tévesen a nyitottaktak.hu nyilvános adatbázisába, Bóka János emiatt az oldal felfüggesztését és Tarr Zoltán távozását követeli. Közben Vitézy Dávid bejelentette, hogy januártól Kállai Éva vezeti a HungaroControlt, és ismertette a kormány döntését egy gyömrői iskolaépítésről, valamint a 442-es főút fejlesztésének előkészítéséről.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×