Infostart.hu
eur:
364.14
usd:
324.11
bux:
144484.17
2026. november 5. csütörtök Imre

Vádat emeltek a BKV és a Budapest Airport volt jogi igazgatója ellen

Vesztegetés miatt vádat emelt a Fővárosi Főügyészség a BKV és a Budapest Airport volt jogi igazgatója és több ügyvéd ellen - közölte Skoda Gabriella, a Fővárosi Főügyészség szóvivője.

Sziebert György, a BKV volt jogi igazgatója és további tizenkét társa - köztük Rényi-Vámos Krisztina, a Budapest Airport volt jogi igazgatója és Fuzik Zsolt, a BKV volt informatikai igazgatója - ellen gazdálkodó szervezet önálló intézkedésre jogosult dolgozója által kötelezettségszegéssel, bűnszövetségben és üzletszerűen elkövetett vesztegetés bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat a Fővárosi Főügyészség.

A közleményben azt írták: a vádirat szerint Sz. György a Budapest Airport jogi előadójaként, R. Krisztina pedig a BA jogi igazgatójaként 2008-ban és 2009-ben több olyan ügyvédi irodával kötött megbízási szerződést, amelynek tagjai hajlandóak voltak a vádlottak által kért - jellemzően a megbízási díj 5-10 százalékát kitevő - jogtalan előnyt a vádlottak számára visszajuttatni.

A közlemény szerint Sz. György 2009 nyarán - már a BKV Zrt. jogi igazgatójaként - együttműködve F. Zsolt vádlottal, a BKV Zrt. informatikai igazgatójával, ugyancsak jogtalan előnyt kért a BKV Zrt. részére informatikai szolgáltatás nyújtására irányuló megállapodás alapján egy kft.-nek kifizetett vállalkozói díjból.

A Fővárosi Főügyészség szerint a vádlottak a munkaszerződésükben írt kötelezettségüket megszegték, mert a Budapest Airport, illetve a BKV gazdasági érdekeit megsértették.

Az eljárást a Fővárosi Törvényszék folytatja le, a vádlottak szabadlábon védekeznek.

A vesztegetési ügy 2009. december 4-én derült ki, amikor a rendőrség házkutatást tartott a BKV Akácfa utcai székházában. A székházat megszálló rendőrök egy informatikai szerződést kerestek először. Az akkori feltételezések szerint ebből a szerződésből osztottak volna vissza több millió forintot, ezt vehette át a szintén december 4-én, egy óbudai mélygarázsban vesztegetés közben tetten ért BKV-s jogi igazgató, Sziebert György.

Hanganyag: Windisch Judit

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Estére fogyott el a forint ereje

Estére fogyott el a forint ereje

Három év után először emelt kamatot a Bank of England, amely a vártnál szigorúbb üzenetekkel is meglepte a piacot – a nap folyamán pedig a cseh jegybank is szigorított. Közben a dollár a nap eleji erősödés után gyengülni kezdett, Thomas Barkin, a richmondi Fed elnöke szerint további kamatemelésekre lesz szükség az infláció letörése érdekében. A forint nyitás után mindkét vezető devizával szemben visszacsúszott: az estéhez közeledve az euró jegyzése 364,3-as szintre, a dolláré pedig 324,6-ig gyengült.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×