Infostart.hu
eur:
364.3
usd:
324.3
bux:
144484.17
2026. november 5. csütörtök Imre

Hamarosan megszülethet a megállapodás az orvosok béremeléséről

Két gazdasági napilap is arról is számolt be, hogy az orvosok nagyjából fele számíthat átlagosan bruttó 57 ezer forintos béremelésre. Az InfoRádió úgy tudja, ez a szám három héttel ezelőtt merült fel a bértárgyalásokon.

A 29 ezer orvosból 18 ezren részesülnének átlagosan bruttó 57 ezer forintos béremelésben; míg mintegy 65 ezer nővér és asszisztens bruttó 12 ezer forintra számíthat - írta a Napi Gazdaság és a Világgazdaság.

Bélteczki János, a Magyar Orvosok Szövetségének elnöke a még jelenleg is zajló bértárgyalásokra hivatkozva konkrét számokat nem árult el, de utalt rá, hogy első körben akár az 57 ezer forintos emelést is elfogadhatónak tartja.

Az érdek-képviseleti elnök azt viszont ellenzi, hogy bizonyos szakorvosok és szakdolgozók kimaradjanak az emelésből. A napilapok információi szerint ugyanis a felnőtt- és gyermekorvosok, valamint a fogászati alapellátásban dolgozók nem részesülnének az emelésből. Ez mintegy 12 ezer orvost és 20-25 ezer szakdolgozót érintene.

Nem árult el pontos számokat Papp Magor, a Rezidensszövetség elnöke sem. Hangsúlyozta: az a cél, hogy olyan béremelésről szülessen megállapodás, amely itthon tudja tartani a kollégákat.

Az InfoRádiónak Rikker Nándor, az Engedélyezési és Közigazgatási Hivatal megbízott főosztályvezetője elmondta: évről évre nő azok száma, akik szakképesítésük vagy diplomájuk külföldi elismeréséhez kérnek tőlük hatósági bizonyítványt.

Papp Magor és Bélteczki János optimizmusról számolt be az InfoRádiónak. Remélik, hogy néhány héten belül megszületik a megállapodás a béremelésről. A bértárgyalások következő fordulójára jövő héten kerül sor.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Bejelentették a döntést: 2028-ban ismét védelmi feladatot vállalnak a magyar katonák egy idegen országban

Bejelentették a döntést: 2028-ban ismét védelmi feladatot vállalnak a magyar katonák egy idegen országban

Magyarország és Litvánia szorosabbra fűzi diplomáciai és gazdasági kapcsolatait, és kiemelt figyelmet fordít az európai versenyképesség javítására, valamint az illegális migráció elleni közös fellépésre. Orbán Anita miniszterelnök-helyettes, külügyminiszter bejelentette, hogy a két ország szorosan együttműködik a 2027 első félévében esedékes litván EU-elnökség idején. Újraindulnak a külügyminisztériumok közötti szakmai konzultációk, és megkezdődik egy új együttműködési szándéknyilatkozat előkészítése is. Magyarország 2028-ban ismét részt vesz a balti légtérrendészeti misszióban, a kormány pedig arra ösztönzi a magyar diákokat, hogy Vilniusban tanuljanak. Budapest emellett csatlakozik ahhoz a litván kezdeményezéshez, amelynek célja, hogy Brüsszelben emlékművet állítsanak a totalitárius rendszerek áldozatainak.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×