Infostart.hu
eur:
364.13
usd:
324.15
bux:
144484.17
2026. november 5. csütörtök Imre

Vörösiszap, menza és ACTA - erről volt szó napirend előtt

A Jobbik a vörösiszap által elöntött települések lakóiért, az LMP Magyarország uniós támogatásáért, az MSZP az internetezők szabadságért, a Fidesz pedig az iskolai menzán étkezők egészségéért aggódott napirend előtt az Országgyűlésben.

A Jobbik képviselője, Ferenczi Gábor arról beszélt, hogy a vörösiszap-katasztrófa által sújtott Veszprém megyei településeken elmaradt a teljes körű erkölcsi és anyagi kártérítés. Megemlítette, hogy a napokban a szél vörös porral terítette be Kolontárt, de a Belügyminisztérium, a katasztrófavédelem és a környezetvédelmi hatóság szerinte nem reagált érdemben erre. Szóvá tette, hogy Devecserben megszűnt a szűrőállomás, Kolontáron pedig sosem volt ilyen intézmény. Azt mondta: az állam elmaszatolja a MAL Zrt. vezetőinek felelősségét azzal, hogy a talajmozgást hibáztatja a gátszakadásért.

Az ellenzéki képviselőnek a Nemzeti Erőforrás Minisztérium államtitkára válaszolt. Halász János kiemelte, hogy az állam több mint 10 milliárd forintot költött a helyreállításra. A lakosság egészségügyi állapotát folyamatosan vizsgálják, a MAL Zrt. áttért a biztonságosabb száraz technológiára, a gátak biztonságáért pedig ezentúl a bányakapitányságok felelnek.

Az LMP-s Mile Lajos felszólította a kormányt, hogy hozza összhangba a magyar jogrendet az európai normákkal. Az ellenzéki politikus az Európai Parlament Magyarországot elmarasztaló határozatával összefüggésben kettős beszéddel vádolta a külföldön engedékenységet mutató, itthon összehangolt támadásról beszélő Orbán-kabinetet. A szavazati jog és a kohéziós alapokból kapott támogatások esetleges felfüggesztése beláthatatlan következményekkel járna - figyelmeztetett Mile Lajos.

Németh Zsolt külügyminisztériumi államtitkár válaszában hangsúlyozta, hogy az Európai Parlament szerinte baloldali párthatározatának nincs jogi következménye, az uniós kormányok többségét alkotó néppártiak pedig nem szavazták meg azt, ellentétben két magyar szocialistával, akik előterjesztőként írták alá. A magyar kormány folytatja a tárgyalásokat -- tette hozzá az államtitkár.

A szocialista Baja Ferenc arra kérte a kormányt, hogy Lettországhoz, Csehországhoz, Szlovákiához és Lengyelországhoz hasonlóan ne ratifikálja a hamisítás elleni nemzetközi megállapodást, mert az állami ellenőrzés alá vonná az internetet és elveszítette a legitimitását. A kormány társadalmi vitát indít az úgynevezett ACTA-egyezményről - ígérte válaszában Rétvári Bence, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium államtitkára.

A fideszes Brájer Éva azt javasolta, hogy a jobb minőségű közétkeztetés érdekében az iskolai menzákra vonatkozó iránymutatások ne ajánlások, hanem kötelező szabályok legyenek. Halász János államtitkár válaszában elmondta, hogy már készül egy erre vonatkozó rendelettervezet.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Százmilliárdok úszhattak volna el, Varga Mihály elmondta, mi történt az MNB-nél

Százmilliárdok úszhattak volna el, Varga Mihály elmondta, mi történt az MNB-nél

Több mint 100 milliárd forintnyi veszteséget és több száz milliárd forintnyi fizetési kötelezettséget sikerült elkerülni a jegybanki alapítványoknál az új MNB-vezetés intézkedéseinek köszönhetően 2025. márciusa után – mondta Varga Mihály, a Magyar Nemzeti Bank elnöke az intézmény működésével kapcsolatos visszaéléseket feltáró országgyűlési vizsgálóbizottság csütörtöki budapesti ülésén.

Péterfalvi Attila: kártérítés járhat Lezsák Sándornak

A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) elnöke szerint az csak a minimum, hogy az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára kivizsgálja az ügyet, amelynek nyomán Lezsák Sándor neve tévesen szerepelt a most nyilvánosságra hozott ügynöknévsorban, de további jogkövetkezményei is lehetnek a hibának.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Jön a kormány nagy biztosítási szabályozási csomagja

Jön a kormány nagy biztosítási szabályozási csomagja

Átfogó pénzügyi salátatörvény-tervezet került társadalmi egyeztetésre, amelynek középpontjában a biztosítási és viszontbiztosítási szektor szabályozásának módosítása áll. A javaslat elsődlegesen az uniós Szolvencia II-rendszer frissítését ülteti át a magyar jogba: egyszerre célozza a prudens működés erősítését, az ügyfelek védelmét, a felügyeleti együttműködés javítását és a kisebb, egyszerűbb működésű biztosítók adminisztratív terheinek csökkentését. A csomag emellett érinti a magánnyugdíjpénztárakat, a befektetési vállalkozásokat, a pénzügyi konglomerátumokat, a hitelintézeti szabályokat és a tőkepiaci kárrendezési alap működését is.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×