Infostart.hu
eur:
363.85
usd:
323.94
bux:
144484.17
2026. november 5. csütörtök Imre

Kovács Levente: A jelzálogpiac így is jól működött

Nyitottabbá, konstruktívabbá vált a szektor és a kormányzat közötti együttműködés - mondta a Magyar Bankszövetség főtitkára az InfoRádió Aréna című műsorában. Kovács Levente szerint az árfolyamrögzítéssel egyetlen ügyfél sem járhat rosszul. A főtitkár beszélt a végtörlesztésről, a jelzálog-hitelezés új rendszerének jegybanki tervezetéről, valamint az európai bankadóról is.

A jegybanki javaslatcsomag legkevésbé kidolgozott része a jelzálog-hitelezés új rendszerére vonatkozik - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a Magyar Bankszövetség főtitkára. Kovács Levente kiemelte: a jelzálogpiac így is jól működött, a jegybank ötletéhez sok egyeztetés és törvénymódosítás szükséges, mielőtt végleges szakmai véleményt mondhatna a szervezet.

A jegybank javaslatcsomagjának több eleme a banki likviditással függött össze, ezeket időszerűnek tartják, és azok megvalósítása elősegíti a hitelezési képesség növekedését - fejtette ki.

A lakosság bankbetétekből, értéktárgyak eladásából és külföldi megtakarításokból finanszírozta a végtörlesztéshez szükséges önrészt - közölte a főtitkár.

Kovács Levente kiemelte: az árfolyamrögzítéssel egyetlen ügyfél sem járhat rosszul. Svájci franknál a 180 forint feletti árfolyam esetén a kamatrészt a bankok és az állam az ügyfél helyett megfizetik - emlékeztetett a főtitkár, aki arra számít, hogy ez népszerű termék lesz. Számításaik szerint a devizahitelesek legalább 50, de akár 90 százaléka is élhet az új lehetőséggel.

Reméli, hogy nem lesz egységes európai bankadó, mert az visszafogná a gazdaságot és csökkentené a kontinens versenyképességét. Ha valóban nem vezetik be a Tobin-adóként ismert közterhet, akkor 2013-tól Magyarországon sem lesz bankadó; a kormány megígérte ezt - fejtette ki Kovács Levente.

Az utóbbi időben nyitottabbá, konstruktívabbá vált a szektor és a kormányzat közötti együttműködés - hangsúlyozta a főtitkár. Hozzátette: a bankok a kormánytól elsősorban kiszámítható környezetet várnak, és azt, hogy a terheket a gazdaság valamennyi szereplője, valamennyi ágazat arányosan viselje.

A főtitkár a jegybank javaslatcsomagjának legkevésbé kidolgozott része a jelzálog-hitelezés új rendszerére vonatkozik. A Bankszövetség szerint a jelzálogpiac így is jól működött, a jegybank ötletéhez sok egyeztetés és törvénymódosítás szükséges - vélekedett.

Kovács Levente hozzátette, hogy a kormányzat a bankszövetség javaslatára emeli meg 5 ezerről 25 ezerre az Eszközkezelő által megvásárolt ingatlanok számát és bővíti ki a rendszert az egygyermekes családokra, annak érdekében, hogy egyetlen kiskorú se maradjon fedél nélkül. A főtitkár egyébként úgy látja, hogy az emberek a válság hatására a korábbinál sokkal tudatosabban tervezik meg a pénzügyeiket.

Az önkormányzatok helyzetét firtató kérdésre Kovács Levente elmondta, hogy a több ezer önkormányzatból néhány száznak van devizahitele, amelynek felvételkor az önkormányzatok diktálták a feltételeket, ahogy a kötvénykibocsátásoknál is. A banki szektor egységesen azt a véleményt képviseli, hogy a szerződéskötéskor jogszerűen jártak el, és nincs miről vitázni.

Az EU/IMF-megállapodásra nagy szükség van, olyan stabilitási tényezőt jelent, amely a pénzügyi piacokra nyugalmat hoz - hangsúlyozta a Bankszövetség főtitkára.

Hanganyag: Exterde Tibor

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Százmilliárdok úszhattak volna el, Varga Mihály elmondta, mi történt az MNB-nél

Százmilliárdok úszhattak volna el, Varga Mihály elmondta, mi történt az MNB-nél

Több mint 100 milliárd forintnyi veszteséget és több száz milliárd forintnyi fizetési kötelezettséget sikerült elkerülni a jegybanki alapítványoknál az új MNB-vezetés intézkedéseinek köszönhetően 2025. márciusa után – mondta Varga Mihály, a Magyar Nemzeti Bank elnöke az intézmény működésével kapcsolatos visszaéléseket feltáró országgyűlési vizsgálóbizottság csütörtöki budapesti ülésén.

Péterfalvi Attila: kártérítés járhat Lezsák Sándornak

A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) elnöke szerint az csak a minimum, hogy az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára kivizsgálja az ügyet, amelynek nyomán Lezsák Sándor neve tévesen szerepelt a most nyilvánosságra hozott ügynöknévsorban, de további jogkövetkezményei is lehetnek a hibának.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Ez már pánik: több mint 5 százalékos zuhanásban a Nasdaq

Ez már pánik: több mint 5 százalékos zuhanásban a Nasdaq

Komoly eladási hullám söpört végig csütörtökön a világ technológiai részvénypiacain. Az ázsiai tőzsdék után az Egyesült Államokban is meredek esés bontakozott ki, a Nasdaq több mint 5 százalékot zuhant, a félelemindex pedig több mint 50 százalékot ugrott. Eközben Európában jóval visszafogottabbak a mozgások. A befektetőket elsősorban a mesterséges intelligenciához kapcsolódó beruházások megtérülése és a chipgyártók kilátásai aggasztják, a hangulatot pedig a Fed felől érkező szigorúbb kamatpolitikai üzenetek is rontják. Eközben az arany és az olaj ára is emelkedik, utóbbié ismét visszatért 100 dollár fölé.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×