Infostart.hu
eur:
364.13
usd:
324.15
bux:
144484.17
2026. november 5. csütörtök Imre

Gyurcsány: Orbán "ellen-Magyarországot" épített

Gyurcsány Ferenc szerint Orbán Viktor a rendszerváltás közmegegyezésével szembefordulva a köztársasági helyett mára olyan "ellen-Magyarországot" épített fel, amelynek egyik előképe Csurka István politikai programja és világlátása.

A Demokratikus Koalíció (DK) elnöke, volt miniszterelnök évértékelő beszédében kedden Budapesten azt mondta: bő húsz éve a politikai közösség osztozott a társadalom szabadságvágyában, abban, hogy nyugatos, polgári Magyarországot, demokratikus parlamentarizmust akar.

De - folytatta - a rendszerváltás tartópillérei összedőltek, és mára egy olyan "ellen-Magyarország" épült fel, amely bezárkózik, szabadság helyett rendet akar, fél a versenytől, Brüsszel helyett keleti autokratikus-despotikus rendszerekre tekintget, a szegénységet pedig nem átoknak, hanem bűnnek gondolja.

Orbán Viktor rendszerváltást akart, és ez mára megtörtént - jelentette ki, hozzátéve, hogy a köztársaságpártiak politikai és társadalmi kisebbségben vannak. Ezért véleménye szerint a demokratikus ellenzék feladata nem egyszerűen a kormányváltás, hanem a többség meggyőzése.

"A republikánus közösségnek nem lehet más célja, mint visszaállítani a '89-es alkotmányosságra épülő viszonyokat" - jelentette ki.

A Demokratikus Koalíció elnöke szerint a kormány külpolitikája nemcsak hibás, meg is bukott, Orbán Viktor rendszere pedig illegitim, ahogyan az alkotmány által kinevezett egypárti vezetők is azok.

Mint mondta: a nagyobbrészt külföldi kézben lévő ipar szempontjából Magyarországnak az az érdeke, hogy befektetőket vonzzon.

A szegénységről és szociálpolitikáról szólva kijelentette: soha nem volt ilyen fájdalmas a szegénység szorítása Magyarországon. Gyurcsány Ferenc kifogásolta az oktatási rendszer átalakítását és a kultúra terén az elmúlt 1,5-2 évben történteket is.

Az egyházakról szólva kifejtette: fontosabbnak tartják saját befolyásuk megőrzését, mint a gyengék iránt viselt felelősséget. Pártjáról, a Demokratikus Koalícióról pedig kijelentette: "a magyar baloldal legnagyobb pártja kíván lenni".

Gyurcsány Ferenc szerint nem elegendő csupán Orbán Viktor leváltása, és a jelenlegi kormánypártoknál eggyel több szavazat szerzése, hanem meg kell győzni a magyarokat, hogy ez egy élhető ország, ismét egyesíteni kell a szétszakadt társadalmat, és vissza kell állítani a '89-es alkotmányosságra épülő viszonyokat.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Százmilliárdok úszhattak volna el, Varga Mihály elmondta, mi történt az MNB-nél

Százmilliárdok úszhattak volna el, Varga Mihály elmondta, mi történt az MNB-nél

Több mint 100 milliárd forintnyi veszteséget és több száz milliárd forintnyi fizetési kötelezettséget sikerült elkerülni a jegybanki alapítványoknál az új MNB-vezetés intézkedéseinek köszönhetően 2025. márciusa után – mondta Varga Mihály, a Magyar Nemzeti Bank elnöke az intézmény működésével kapcsolatos visszaéléseket feltáró országgyűlési vizsgálóbizottság csütörtöki budapesti ülésén.

Péterfalvi Attila: kártérítés járhat Lezsák Sándornak

A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) elnöke szerint az csak a minimum, hogy az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára kivizsgálja az ügyet, amelynek nyomán Lezsák Sándor neve tévesen szerepelt a most nyilvánosságra hozott ügynöknévsorban, de további jogkövetkezményei is lehetnek a hibának.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Jön a kormány nagy biztosítási szabályozási csomagja

Jön a kormány nagy biztosítási szabályozási csomagja

Átfogó pénzügyi salátatörvény-tervezet került társadalmi egyeztetésre, amelynek középpontjában a biztosítási és viszontbiztosítási szektor szabályozásának módosítása áll. A javaslat elsődlegesen az uniós Szolvencia II-rendszer frissítését ülteti át a magyar jogba: egyszerre célozza a prudens működés erősítését, az ügyfelek védelmét, a felügyeleti együttműködés javítását és a kisebb, egyszerűbb működésű biztosítók adminisztratív terheinek csökkentését. A csomag emellett érinti a magánnyugdíjpénztárakat, a befektetési vállalkozásokat, a pénzügyi konglomerátumokat, a hitelintézeti szabályokat és a tőkepiaci kárrendezési alap működését is.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×