Infostart.hu
eur:
363.98
usd:
324.34
bux:
144484.17
2026. november 5. csütörtök Imre

Politikusi pályára lép Árok Kornél

Lemondott tűzoltó szakszervezeti tisztségéről Árok Kornél, a Magyar Szolidaritás Mozgalom társelnöke, aki hivatásos állományból való felmentési idejének letöltése után politizálni szeretne, és a civilekkel összefogva indulni a 2014-es választásokon.

Árok Kornél a legnagyobb tűzoltó szakszervezet, a Hivatásos Tűzoltók Független Szakszervezetének (HTFSZ) múlt heti küldöttgyűlésén "egyéb elfoglaltságaira" hivatkozva mondott le a HTFSZ elnöki tisztségéről - mondta a felmentési idejét töltő tűzoltó az MTI-nek hétfőn, megerősítve az erről szóló sajtóhíreket.

Közlése szerint július 6-án jár le a hivatásos állományból való felmentési ideje, és azt követően a két évvel ezelőtt alakult Szövetség az Egységes Magyarországért nevű pártban, amelynek alapító tagja, kíván politizálni és tisztséget vállalni.

A Kónya Péterrel, a Fegyveres és Rendvédelmi Dolgozók Érdekvédelmi Szövetsége éléről tavaly december elején lemondott, a honvédségtől is leszerelt elnökével közösen alapított szolidaritás mozgalomnak továbbra is társelnöke marad - tette hozzá.

Árok Kornél szerint a párt és a mozgalom hasonló értékeket képvisel, így nem kizárt, hogy - akár más civilekkel is összefogva - közösen indulnának a 2014-es európai parlamenti, országgyűlési és önkormányzati választásokon.

A volt tűzoltó szakszervezeti vezető több más rendvédelmi szakszervezettel közösen az elmúlt másfél évben több demonstrációt is szervezett a munka törvénykönyvének a tűzoltókat és más hivatásos állományú tagokat hátrányosan érintő módosítása és a nyugdíjrendszer átalakítása ellen.

Árok Kornél 2009. augusztus 1-jétől lett a HTFSZ elnöke, és függetlenített státuszban, teljes munkaidőben látta el feladatát. Az év elején életbe lépett új katasztrófavédelmi törvény értelmében az érdekképviseleti vezetők a megbízatásukkal járó feladataikkal ezentúl csak munkaidejük 10 százalékában foglalkozhatnak, így megszűnt függetlenített státuszuk. A szakszervezeti elnöknek az átszervezésre hivatkozással a kaposvári szolgálati helye helyett egy pécsi vonulós tűzoltói beosztást ajánlottak fel, amit nem fogadott el, és január elején kérvényezte szolgálati viszonyának megszüntetését.

Címlapról ajánljuk
Százmilliárdok úszhattak volna el, Varga Mihály elmondta, mi történt az MNB-nél

Százmilliárdok úszhattak volna el, Varga Mihály elmondta, mi történt az MNB-nél

Több mint 100 milliárd forintnyi veszteséget és több száz milliárd forintnyi fizetési kötelezettséget sikerült elkerülni a jegybanki alapítványoknál az új MNB-vezetés intézkedéseinek köszönhetően 2025. márciusa után – mondta Varga Mihály, a Magyar Nemzeti Bank elnöke az intézmény működésével kapcsolatos visszaéléseket feltáró országgyűlési vizsgálóbizottság csütörtöki budapesti ülésén.

Péterfalvi Attila: kártérítés járhat Lezsák Sándornak

A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) elnöke szerint az csak a minimum, hogy az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára kivizsgálja az ügyet, amelynek nyomán Lezsák Sándor neve tévesen szerepelt a most nyilvánosságra hozott ügynöknévsorban, de további jogkövetkezményei is lehetnek a hibának.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Tisza-kormány: nem engedik ki Matolcsy Györgyöt, legalább 160 megfigyelt adatait hozták tévesen nyilvánosságra

Tisza-kormány: nem engedik ki Matolcsy Györgyöt, legalább 160 megfigyelt adatait hozták tévesen nyilvánosságra

Helybenhagyta Matolcsy György és két további gyanúsított letartóztatását a Fővárosi Törvényszék: csütörtöki közleményük szerint többek között bizonyítékok eltüntetésének veszélye miatt döntöttek így. Közben egyre nagyobb politikai vitát vált ki az ügynökakták nyilvánosságra hozatala. A Levéltár bocsánatot kért, amiért Lezsák Sándor mellett legalább 160 megfigyelt neve kerülhetett tévesen a nyitottaktak.hu nyilvános adatbázisába, Bóka János emiatt az oldal felfüggesztését és Tarr Zoltán távozását követeli. Közben Vitézy Dávid bejelentette, hogy januártól Kállai Éva vezeti a HungaroControlt, és ismertette a kormány döntését egy gyömrői iskolaépítésről, valamint a 442-es főút fejlesztésének előkészítéséről.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×