Infostart.hu
eur:
363.85
usd:
324.46
bux:
145796.63
2026. november 5. csütörtök Imre

Horváth Csaba a BKV tudatos tönkretételét gyanítja

Az MSZP fővárosi frakcióvezetőjének feltételezése szerint valakik tudatosan dolgoznak a BKV csődjén.

Horváth Csaba vasárnapi sajtótájékoztatóján egyértelműnek tartotta, hogy a Fidesz-KDNP frakciójának és vezetésének szándékában áll a főváros tönkretétele, anélkül nyilvánulnak meg Budapest ellen, hogy számba vennék az ország gazdaságában betöltött szerepét.

"Cél nélkül a dögkeselyűk az állattani leírás szerint nem tesznek semmit, először köröznek, egyre éhesebben köröznek, és már akkor is megcsipkedik a vélt áldozatukat, amikor az még él" - fogalmazott a szocialista politikus, majd a párhuzamot egyértelművé téve kijelentette: Budapestet úgy támadják, hogy a BKV még nem ment csődbe, de "a fideszes politikusok valamilyen haszon reményében már marakodnak a képzeletbeli koncon".

Véleménye szerint amint a Malév csődje is sokaknak előnyös lehetett, feltételezhető, hogy a BKV csődje is "zsíros üzleti vállalkozásnak tűnhet bizonyos politikusok és hozzájuk kötődő vállalkozások fejében".

Jelezte, hogy egy nyilvános borítékba cégneveket tett, egyelőre az Orangeways-t és a VT-Transmant, amelyek álláspontja szerint haszonélvezői lehetnek "az agresszív, Budapest és a BKV csődjét eredményező politikának". Hozzátette, hogy a listát bővíteni fogja.

Az ellenzéki frakcióvezető pofátlanságnak nevezte azt, hogy az állam és a főváros fele-fele arányban finanszírozza a tömegközlekedési társaság működését. Szavai szerint a főváros a befizetett adóbevételek kilencedét, tizedét kapja vissza, amiből ezt nem lehet megtenni. Ha ezt a kormány nem tudja kiszámolni, akkor "kérjen szakmai segítséget egy első- vagy másodéves közgazdász-hallgatótól" - fogalmazott.

Horváth Csaba emlékeztetett: a Fidesz-KDNP 19 polgármestert, főpolgármestert és 43 országgyűlési képviselőt ad a fővárosnak. Felvetette: vajon mi haszna van abból a budapestieknek, hogy az érintettek ilyen mértékben vehetnek részt a párt döntéshozatalában.

Címlapról ajánljuk
Péterfalvi Attila: kártérítés járhat Lezsák Sándornak

Péterfalvi Attila: kártérítés járhat Lezsák Sándornak

A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) elnöke szerint az csak a minimum, hogy az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára kivizsgálja az ügyet, amelynek nyomán Lezsák Sándor neve tévesen szerepelt a most nyilvánosságra hozott ügynöknévsorban, de további jogkövetkezményei is lehetnek a hibának.

Magyarics Tamás a félidős választásokról: eddig tartott a trumpizmus?

Magyarics Tamás külpolitikai szakértő szerint bár Donald Trump Make America Great Again-politikája alapvetően sikeres volt, mégis elpártoltak tőle a latinok és a feketék, véget érhetett a „trumpi koalíció kora” – erről beszélt az InfoRádió Aréna című műsorában az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×