Infostart.hu
eur:
363.85
usd:
323.94
bux:
144484.17
2026. november 5. csütörtök Imre

Lemondott a BKV vezérigazgatója - a nap hírei

Lemondott posztjáról Várszegi Gyula, a BKV vezérigazgatója. Napokon belül elrendelheti a bíróság a Malév felszámolását. Konferenciákkal, szerenáddal és üzenetekkel köszöntötték 90. születésnapján Göncz Árpád volt államfőt.

Lemondott posztjáról a BKV vezérigazgatója. Tarlós István főpolgármester elfogadta Várszegi Gyula lemondását. A Főpolgármesteri Hivatal és a Budapesti Közlekedési Központ közleménye a lemondás okaira nem tér ki, de a döntés összefüggésben állhat azzal, hogy a tömegközlekedési vállalatnál prémiumot fizettek a dolgozóknak. A BKV korábbi közlése szerint munkaszerződésben rögzített juttatásokat kaptak a vezetők. Gulyás Attila, a Városi Tömegközlekedési Dolgozók Szakszervezeti Szövetségének elnöke korábban azt mondta: miközben a cégvezetők azt közölték, hogy nincs pénz a bérkompenzációra, a szakszervezet értesülése szerint 500 milliós nagyságrendben fizették ki a prémiumokat.

Napokon belül elrendelheti a bíróság a Malév felszámolását, ha döntés születik a légitársaság fizetésképtelenségéről. A Malév összes kötelezettsége február elsején meghaladta a 120 milliárd forintot. Közben a légitársaság bejelentette, hogy 2.600 munkavállalójából 2.080-at bocsát el csoportos létszámleépítés keretében a Malév-csoport. A cég azt is közölte: a csoport minden dolgozója megkapta januári bérét, jelenleg az utasok kárigényét összesítik.

Jelenleg nincs olyan megoldás, amely pozitív választ adna arra a kérdésre, hogy lesz-e új nemzeti légitársaság. Erről Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője beszélt a kormánypárti frakciószövetség egri ülése után. Lázár János szólt arról is, hogy megoldási javaslatokat vár a Fidesz-KDNP parlamenti képviselőcsoportja a BKV ügyében Tarlós István főpolgármestertől. A politikus az önkormányzatok adósságáról szólva azt mondta: a kormánynak, az önkormányzatoknak és a bankoknak közösen kell megállapodásra jutniuk. Lázár János bejelentette azt is, hogy első körben húsznál kevesebb vallási közösség egyházzá nyilvánítását javasolja a kormányoldal a parlamentnek.

Az egyszerűsített honosítás bevezetése óta több mint 130 ezren vették fel a magyar állampolgárságot, és további 60 ezren várnak arra, hogy ezt megtehessék. Erről a köztársasági elnök beszélt a helsinki magyar nagykövetségen rendezett állampolgársági eskütételen. Schmitt Pál Helsinkiben a finn, az osztrák, a német, az olasz, a lett, a portugál és a szlovén államfőkkel tanácskozik az Európát érintő kihívásokról. Schmitt Pál úgy vélte: csak erős tagállamokkal lehet erős Európa a globális versenyben.

Konferenciákkal, szerenáddal és üzenetekkel köszöntötték 90. születésnapján Göncz Árpád volt államfőt. Schmitt Pál köztársasági elnök Helsinkiből telefonon kívánt jó egészséget Göncz Árpádnak, egyúttal tolmácsolta tárgyalópartnerei, a finn, a lett, az osztrák, a szlovén, az olasz, a portugál és a német államfők üdvözletét. A volt köztársasági elnök tiszteletére rendezett konferenciáján mások mellett Kósa Lajos, a Fidesz ügyvezető alelnöke, Pető Iván, az SZDSZ egykori elnöke és Katona Tamás egykori MDF-es politikus méltatta a korábbi államfőt. Göncz Árpád otthona elé szerenádot szerveztek egykori politikustársai és tisztelői. A volt köztársasági elnököt üzenetben köszöntötte 90. születésnapján a többi között a brit és a spanyol uralkodó, valamint a jelenlegi és a korábbi lengyel elnök is. Göncz Árpád 1990 és 2000 között volt a harmadik Magyar Köztársaság első államfője.

Súlyosbította jogerős ítéletében a Fővárosi Ítélőtábla Geréb Ágnes büntetését. A szülész-nőgyógyászt másodfokon két év letöltendő szabadságvesztésre és a korábbi öt év helyett tíz év foglalkozástól eltiltásra ítélték. Geréb Ágnest otthonszülésekkel kapcsolatban halált okozó, foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés, valamint maradandó fogyatékosságot okozó, foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés miatt állították bíróság elé. Pelle Andrea, Geréb Ágnes ügyvédje közölte, hogy Geréb Ágnes kegyelmet kér a köztársasági elnöktől.

Jelképes összegért, ezer forintért ajánlották fel az ajkai timföldgyár tulajdonrészének ötven százalékát az államnak a tulajdonosok - közölte a Magyar Alumínium Termelő és Kereskedelmi Zrt. igazgatótanácsának elnöke. Tolnay Lajos elmondta: a felajánlás mellé egyetlen feltételt szabtak: csak jogerős bírósági ítélet alapján lehessen bármilyen szankciókat érvényesíteni a céggel szemben. Hozzátette: a vagyonértékelés szerint több mint 20 milliárd forintot érő Mal óriási likviditási gondokkal küzd, az éves árbevétel negyede, mintegy 9 milliárd forint hiányzik a cégből a vörösiszap-katasztrófa miatt.

A Főtaxi nyerte a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap közbeszerzési pályázatát, így ez a cég szállíthatja két évig a közmédia munkatársait. A taxis szolgáltatások biztosítására tavaly december 10-én írt ki tendert az alap nettó 252 millió forint értékben. A jelentkezés feltétele volt a hasonló nagyságrendű, már teljesített szolgáltatás igazolása, és a megfelelő gépjárműflotta.

Címlapról ajánljuk
Százmilliárdok úszhattak volna el, Varga Mihály elmondta, mi történt az MNB-nél

Százmilliárdok úszhattak volna el, Varga Mihály elmondta, mi történt az MNB-nél

Több mint 100 milliárd forintnyi veszteséget és több száz milliárd forintnyi fizetési kötelezettséget sikerült elkerülni a jegybanki alapítványoknál az új MNB-vezetés intézkedéseinek köszönhetően 2025. márciusa után – mondta Varga Mihály, a Magyar Nemzeti Bank elnöke az intézmény működésével kapcsolatos visszaéléseket feltáró országgyűlési vizsgálóbizottság csütörtöki budapesti ülésén.

Péterfalvi Attila: kártérítés járhat Lezsák Sándornak

A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) elnöke szerint az csak a minimum, hogy az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára kivizsgálja az ügyet, amelynek nyomán Lezsák Sándor neve tévesen szerepelt a most nyilvánosságra hozott ügynöknévsorban, de további jogkövetkezményei is lehetnek a hibának.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Ez már pánik: több mint 5 százalékos zuhanásban a Nasdaq

Ez már pánik: több mint 5 százalékos zuhanásban a Nasdaq

Komoly eladási hullám söpört végig csütörtökön a világ technológiai részvénypiacain. Az ázsiai tőzsdék után az Egyesült Államokban is meredek esés bontakozott ki, a Nasdaq több mint 5 százalékot zuhant, a félelemindex pedig több mint 50 százalékot ugrott. Eközben Európában jóval visszafogottabbak a mozgások. A befektetőket elsősorban a mesterséges intelligenciához kapcsolódó beruházások megtérülése és a chipgyártók kilátásai aggasztják, a hangulatot pedig a Fed felől érkező szigorúbb kamatpolitikai üzenetek is rontják. Eközben az arany és az olaj ára is emelkedik, utóbbié ismét visszatért 100 dollár fölé.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×