Infostart.hu
eur:
363.85
usd:
323.94
bux:
144484.17
2026. november 5. csütörtök Imre

Hallgassa az InfoRádióban Orbán Viktor évértékelőjét!

Tizennegyedik alkalommal tart évértékelő beszédet Orbán Viktor miniszterelnök ma a budapesti Millenárison. A kormányfő ismét a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület felkérésére tartja meg hagyományos beszédét. Az InfoRádió 15 órától élőben közvetíti a beszédet.

A Fidesz elnöke 1999 óta minden év elején értékeli az elmúlt időszak eseményeit. A politikus először akkori kormánya első évéről tartott értékelést 1999. február 4-én a Vigadóban, ahol történelmi jelentőségűnek nevezte, hogy Magyarország belép a NATO-ba, és csökkenő államadósságot, egy számjegyű inflációt, gazdasági növekedést jósolt. Hagyományteremtő beszédében, amelyet a Magyar Televízió egyenes adásban közvetített, bírálta a Horn-kormányt és a Bokros-csomagot.

A következő évben, 2000-ben hangzott el Orbán Viktor országértékelő beszédeinek egyik legismertebb mondata: a "három szoba, három gyerek, négy kerék".

Tíz évvel később, 2010 februárjában, a választások előtt néhány héttel - a Millenárison - a Fidesz elnöke évértékelő beszédében közölte, hogy ő és pártja készen áll a nemzeti ügyek kormányának vezetésére, amelynek alapját a munka, az otthon, a család, az egészség és a rend értéke jelenti. A legfontosabb nemzeti ügynek a gazdaság talpra állítását nevezte meg. 2010-ben a Facebook közösségi portálra a pártelnök kérésére több száz javaslat érkezett a "rajongóktól" az országértékeléssel kapcsolatban.

Tavalyi beszédében - ugyancsak a Millenárison - Orbán Viktor 2011-et a megújulás, 2012-t az elrugaszkodás, 2013-at az emelkedés, 2014-et pedig a gyarapodás évének nevezte. Szólt az - akkor még készülő - új alkotmányról is, közölve: az új alaptörvény lezárja a múltat. Ahogyan 2010-ben, tavaly is várt javaslatokat beszédéhez a kormányfő a Facebookon. Felhívására több mint 2700 hozzászólás érkezett.

Az InfoRádió 15 órától élőben közvetíti Orbán Viktor kormányfő beszédét, amelyet meghallgathat honlapunkon is.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Százmilliárdok úszhattak volna el, Varga Mihály elmondta, mi történt az MNB-nél

Százmilliárdok úszhattak volna el, Varga Mihály elmondta, mi történt az MNB-nél

Több mint 100 milliárd forintnyi veszteséget és több száz milliárd forintnyi fizetési kötelezettséget sikerült elkerülni a jegybanki alapítványoknál az új MNB-vezetés intézkedéseinek köszönhetően 2025. márciusa után – mondta Varga Mihály, a Magyar Nemzeti Bank elnöke az intézmény működésével kapcsolatos visszaéléseket feltáró országgyűlési vizsgálóbizottság csütörtöki budapesti ülésén.

Péterfalvi Attila: kártérítés járhat Lezsák Sándornak

A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) elnöke szerint az csak a minimum, hogy az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára kivizsgálja az ügyet, amelynek nyomán Lezsák Sándor neve tévesen szerepelt a most nyilvánosságra hozott ügynöknévsorban, de további jogkövetkezményei is lehetnek a hibának.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Ez már pánik: több mint 5 százalékos zuhanásban a Nasdaq

Ez már pánik: több mint 5 százalékos zuhanásban a Nasdaq

Komoly eladási hullám söpört végig csütörtökön a világ technológiai részvénypiacain. Az ázsiai tőzsdék után az Egyesült Államokban is meredek esés bontakozott ki, a Nasdaq több mint 5 százalékot zuhant, a félelemindex pedig több mint 50 százalékot ugrott. Eközben Európában jóval visszafogottabbak a mozgások. A befektetőket elsősorban a mesterséges intelligenciához kapcsolódó beruházások megtérülése és a chipgyártók kilátásai aggasztják, a hangulatot pedig a Fed felől érkező szigorúbb kamatpolitikai üzenetek is rontják. Eközben az arany és az olaj ára is emelkedik, utóbbié ismét visszatért 100 dollár fölé.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×