Infostart.hu
eur:
362.86
usd:
323.32
bux:
147727.06
2026. november 5. csütörtök Imre

Mi lesz az egykulcsos adó sorsa?

A Fidesz alelnöke nem tartja valószínűnek az egykulcsos adó módosítását. A miniszterelnök ugyanakkor egy külföldi lapnak adott interjúban közölte, hajlandó megfontolni az adóváltozásokat is. Az IMF magyar misszióvezetője a magyar egykulcsos rendszert és a hozzá kapcsolódó elemeket bírálta. Azt mondta, azok az optimálisnál kedvezőtlenebb gazdasági eredményeket hoztak, és túl nagy terhet jelentettek a leginkább veszélyeztetettek számára.

Nem valószínű - ezt válaszolta a Fidesz alelnöke a TV2 reggeli műsorában arra a kérdésre, elképzelhetőnek tartja-e, hogy változtassanak az egykulcsos adón, ha ez lesz az IMF kérése. Kósa Lajos szerint több érv szól a 16 százalék, mint a 19 százalék mellett.

A miniszterelnök ugyanakkor a Wall Street Journalnak adott interjúban jelezte, hajlandó megfontolás tárgyává tenni az adózással és az államadóssággal kapcsolatos törvényi változtatásokat.

A TV2 korábban úgy értesült, hogy az IMF informálisan azt kérte, a kormány tegye újra kétkulcsossá az adót vagy emelje a mértékét 19 százalékra. A Bloomberg hírügynökség úgy tudja, hogy az IMF az szja módosítását kérheti a tárgyaláson.

Két államtitkár, Varga Mihály és Cséfalvay Zoltán is meglepőnek tartaná, ha az egykulcsos adó kérdése az EU/IMF-megállapodások előfeltételeként szerepelne. Varga Mihály ugyanakkor egy hete a Magyar Televízióban arra a kérdésre, hogy a hitelmegállapodás veszélyezteti-e az egykulcsos adórendszert, azt mondta: ha ezt kérik, tárgyalnak erről.

Családi viszonyban vagyunk - jellemezte az IMF és Magyarország viszonyát Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter csütörtökön, a költségvetési bizottság rendkívüli ülésén. Azt mondta, az adórendszerrel kapcsolatban vita van az IMF-el.

Giró-Szász András kormányszóvivő csütörtökön az Arénában azt mondta, hivatalosan még semmilyen előfeltételt nem mondott az IMF, és máshol sem kifogásolta az egykulcsos adórendszert.

Az IMF magyar misszióvezetője az IMF Survey-nek nyilatkozva az egykulcsos adóról azt mondta, a magyar változat és a hozzá kapcsolódó rendelkezések az optimálisnál kedvezőtlenebb gazdasági eredményeket hoztak, növelték a bürokráciát, és túlságosan nagy terhet jelentettek a leginkább veszélyeztetettek számára. Christoph Rosenberg a kifogásolt rendelkezések közé sorolta az alapvető adókedvezmény megszüntetését, a minimálbér meredek emelését, a bérkompenzációt, a jövedéki adó és az áfa emelését is. A Brüsszeli előfeltételek ismertek, a jegybank függetlensége az egyik ilyen, a másik a bíróságok megbízható működését biztosító módosítások.

A jegybanktörvény miatt kötelezettségszegési eljárás is indult Magyarország ellen. Év végén José Manuel Barroso levélben kérte Orbán Viktortól az egykulcsos adót bebetonozó stabilitási törvény megváltoztatását is. Utóbbi a hivatalos kommunikációban nem jelent meg előfeltételként. A pénzügyi biztos szóvivője korábban megkeresésünkre közölte, vizsgálják azt is.

Közel a megállapodás - ezzel távozott kedden Orbán Viktor miniszterelnök az Európai Bizottság elnökétől, ahol azokról a törvényekről egyeztettek, amelyek miatt kötelezettségszegési eljárás indult Magyarország ellen. A jegybanktörvénnyel kapcsolatban még két ponton van vita: az egyik az eskü szövege, a másik a jegybankelnök fizetése. A többi uniós érvet viszont elfogadja a kormány. A parlament február végére módosíthatja a törvényeket.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Ügynökakták: a szakértő óvatosságra kér, és egy másik, ezer konkrét sztorit kibontó weboldalra is felhívta a figyelmet

Ügynökakták: a szakértő óvatosságra kér, és egy másik, ezer konkrét sztorit kibontó weboldalra is felhívta a figyelmet

36 évvel az 1990-es rendszerváltás után megnyíltak az úgynevezett ügynökakták. De valójában mi lett most hozzáférhető, és mi az, ami továbbra is rejtve marad? Többek között erről beszélt az InfoRádióban Tabajdi Gábor történész, a Nemzeti Emlékezet Bizottsága Hivatala és az 1956-os Intézet Alapítvány kutatója, aki szerint a nyilvántartásban lévők egy része olyan, akit nem sikerült beszervezni, de sok olyan is van, akinek a jelentései súlyos következményekkel jártak. A mintegy 150-160 ezer beszervezettből most 60 ezer név került nyilvánosságra.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×