Infostart.hu
eur:
362.86
usd:
323.32
bux:
147727.06
2026. november 5. csütörtök Imre

Lejárnak a tavalyi, éves autópálya matricák

A 2011-ben vásárolt éves autópálya matricák érvényessége január 31-én, jövő kedden éjfélkor jár le - hívja fel a figyelmet az Állami Autópályakezelő Zrt. (ÁAK).

A korábbi évek gyakorlatához hasonlóan az éves matricák érvényességi időszakának január 31-ig történő meghosszabbítása azt a célt szolgálja, hogy az úthasználóknak elegendő idejük legyen az új e-matricák megvásárlására.

A 2012. évi, éves matrica díja a személygépkocsi kategóriában a tavalyi 40 ezer forintról 42.980 forintra emelkedett. A D2-es kategóriában 115 ezer forint helyett 123.975 forintot kell fizetni. A D3-as kategóriában tavaly 172 ezer forint volt az éves díj, az idén pedig 184.985 forint, a D4-es kategóriában pedig 215 ezer forintról emelkedett 234.950 forintra.

Az Állami Autópálya Kezelő Zrt. a 2011. évre 232.521 darab éves e-matricát adott el, ami két százalékkal kevesebb a 2010. évinél. Az idén már megszüntetett négynapos változat értékesítése tavaly az előző évhez képest négy százalékkal mérséklődött, a hetiből ugyanakkor 11 százalékkal, a haviból pedig 7 százalékkal többet vásároltak. Tavaly az előző évhez viszonyítva átlagosan egy százalékkal kevesebb úthasználati jogosultságot vásároltak.

A közlemény hangsúlyozza, hogy a díjköteles autópálya-szakaszokat csak érvényes e-matricával lehet igénybe venni, tehát azt már a pályára való felhajtás előtt meg kell vásárolni.

A virtuális díjfizetési lehetőségekről a www.autopalya.hu weboldalon lehet tájékozódni. Fontos az is, hogy az e-matricát személyesen vásárlók az aláírásukkal, az SMS-ben vásárlók pedig a válaszüzenetükkel igazolják az adatok (rendszám, díjkategória, érvényesség kezdete) hitelességét, ezért hitelesítés előtt ezeket ellenőrizni kell.

Az ÁAK honlapján olvasható tájékoztatás szerint a pótdíjak is emelkednek, bár a megfizetésük határideje hosszabb lesz, 15-ről 30 napra változik. Személygépkocsi esetében például 30 napon belül 14.875 forint a pótdíj, azon túl pedig 59.500 forint.

Címlapról ajánljuk
Ügynökakták: a szakértő óvatosságra kér, és egy másik, ezer konkrét sztorit kibontó weboldalra is felhívta a figyelmet

Ügynökakták: a szakértő óvatosságra kér, és egy másik, ezer konkrét sztorit kibontó weboldalra is felhívta a figyelmet

36 évvel az 1990-es rendszerváltás után megnyíltak az úgynevezett ügynökakták. De valójában mi lett most hozzáférhető, és mi az, ami továbbra is rejtve marad? Többek között erről beszélt az InfoRádióban Tabajdi Gábor történész, a Nemzeti Emlékezet Bizottsága Hivatala és az 1956-os Intézet Alapítvány kutatója, aki szerint a nyilvántartásban lévők egy része olyan, akit nem sikerült beszervezni, de sok olyan is van, akinek a jelentései súlyos következményekkel jártak. A mintegy 150-160 ezer beszervezettből most 60 ezer név került nyilvánosságra.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×