Infostart.hu
eur:
362.87
usd:
323.16
bux:
147696.3
2026. november 5. csütörtök Imre

Interjút közölt Orbán Viktorral a WSJ

Interjút közölt Orbán Viktor miniszterelnökkel a The Wall Street Journal (WSJ) című vezető amerikai gazdasági napilap európai kiadásának csütörtöki száma. Az írás címe szerint Magyarország enyhíti az EU-val és a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) szembeni hangnemét.

A WSJ alcímben azt emelte ki, hogy Orbán "felhagy a harcias retorikával", és közli, hogy kormánya hajlandó egyes törvények és a politikai irány megváltoztatására, a pénzügyi támogatás elnyerése érdekében.

Az interjú felvezetőjében a szerzők "békülékeny hozzáállásnak" minősítették a kormányfő által mondottakat. Idézték Orbán Viktortól azt, hogy még maradtak nézeteltérések, de ő maga derűlátó, és úgy gondolja, hogy "most már nagyon közel vagyunk a céljainkhoz".

A WSJ szerint Orbán - a jegybanktörvény módosítására vonatkozó készség kinyilvánítása mellett - azt is jelezte, hogy "hajlandó megfontolás tárgyává tenni" az adózással és az államadóssággal kapcsolatos törvényi változtatásokat.

A lap beszámolt a miniszterelnök keddi brüsszeli tárgyalásairól, arról, hogy az Európai Bizottság szóvivője "bátorítónak" tartotta a magyar részről jelzett változtatási hajlandóságot, valamint hogy a pénzügyi piacok is üdvözölték a zsákutcából való kijutás előjeleit.

Orbán Viktor szerint a magyar törvényhozás február végére végezheti el az összes szükséges jogi módosítást, a pénzügyi támogatás ügyében pedig március végéig nyélbe üthető a megállapodás - írta a WSJ.

A lap visszatekintett arra, hogy a magyar kormányfő arról beszélt, vissza akarja szerezni az ország gazdasági függetlenségét. Azóta "unortodox" politikát folytatott annak érdekében, hogy a deficitet az EU által előírt szint alatt tartsa, s ugyanakkor minimalizálja az ország eladósodott háztartásaira nehezedő terheket.

A gazdaságpolitikai bírálat mellett Orbán Viktor jelentős kritikát kapott mind bel-, mind külföldön politikai ügyekben is - írta az amerikai lap, és hozzátette: a bírálók szerint az új alkotmány "túl sok hatalmat ad a kormány kezébe, és aláássa a demokráciát".

A WSJ kitért az Európai Bizottság által indított kötelezettségszegési eljárásokra, és arra, hogy Orbán Viktor közölte: hajlandó megváltoztatni az adatvédelmi törvényt. "Megvédte azonban Magyarország azon döntését, hogy 70-ről 62 évre csökkentette a bírák visszavonulási korhatárát. Az EU azt mondja, hogy ez a lépés, amely mintegy 300 bírót távolít el a pulpitusról, veszélyezteti a bírói függetlenséget". Orbán azonban a nyugdíjkorhatár általánossá tételével magyarázta a döntést, és elutasította a demokrácia hitelességét ért bírálatokat - írta a lap. Az írás kitért arra is, hogy a Magyarország által igényelt "elővigyázatossági készenléti" pénzügyi támogatás kérdésében továbbra is fennmaradtak komplikációk, majd ismertette, hogy a jegybankkal kapcsolatban milyen változtatásokra hajlandó a kormány.

"Politikai pályám legnagyobb intellektuális kihívása előtt állok" - idézte a The Wall Street Journal Orbán Viktort.

"Olyan gazdaságpolitikát kell összeállítanom, amely megfékezi az eladósodottságot, három százalék alá nyomja a költségvetési hiányt, miközben sok EU-országban recesszió van, idehaza pedig alacsony a növekedés" - mondta a lapnak a magyar miniszterelnök.

Címlapról ajánljuk
Ügynökakták: a szakértő óvatosságra kér, és egy másik, ezer konkrét sztorit kibontó weboldalra is felhívta a figyelmet

Ügynökakták: a szakértő óvatosságra kér, és egy másik, ezer konkrét sztorit kibontó weboldalra is felhívta a figyelmet

36 évvel az 1990-es rendszerváltás után megnyíltak az úgynevezett ügynökakták. De valójában mi lett most hozzáférhető, és mi az, ami továbbra is rejtve marad? Többek között erről beszélt az InfoRádióban Tabajdi Gábor történész, a Nemzeti Emlékezet Bizottsága Hivatala és az 1956-os Intézet Alapítvány kutatója, aki szerint a nyilvántartásban lévők egy része olyan, akit nem sikerült beszervezni, de sok olyan is van, akinek a jelentései súlyos következményekkel jártak. A mintegy 150-160 ezer beszervezettből most 60 ezer név került nyilvánosságra.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Hamarosan megszólal Matolcsy György ügyvédje és Varga Mihály az MNB-botrányról

Hamarosan megszólal Matolcsy György ügyvédje és Varga Mihály az MNB-botrányról

Csütörtök délután tartja következő ülését az MNB Működésével Kapcsolatos Visszaéléseit Feltáró Vizsgálóbizottság a parlamentben. A testület még a letartóztatása előtt beidézte Matolcsy György korábbi jegybankelnököt és Varga Mihályt, az MNB jelenlegi vezetőjét. Az előzetes letartóztatásban lévő Matolcsyt ma biztos nem hallgatja meg a bizottság, a védője viszont a hírek szerint beszámol az álláspontjáról, második napirendi pontként pedig Varga Mihály személyesen beszél a képviselők előtt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×