Infostart.hu
eur:
362.87
usd:
323.16
bux:
147696.3
2026. november 5. csütörtök Imre

Budai Gyula: Csapdahelyzetbe sodorták a szocialisták a Malévot

Csapdahelyzetbe sodorta a Malévot a Gyurcsány- és a Bajnai-kormány az elszámoltatási kormánybiztos szerint. Budai Gyula csütörtöki sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott: a légitársaság 2007-es privatizációjával, majd 2010-es visszaállamosításával a vállalat mára a működőképességének határára ért, a jelenlegi kabinet pedig a 22-es csapdájába került.

A kormánybiztos - megerősítve az MTI-nek adott szerdai nyilatkozatát - kifejtette: az Európai Bizottság döntése nyomán állami támogatás már nem nyújtható a Malévnak, szakmai befektető pedig nem jelentkezik a cégért a tulajdonosi konstrukció miatt, ugyanis a kisebbségi tulajdonos - egy orosz bank - minden döntést meg tud akadályozni. Mindez "egyértelműen meghatározza a Malév sorsát az elkövetkező időben" - szögezte le.

Budai Gyula közölte azt is, hogy a Malévval kapcsolatban tett öt büntetőfeljelentése ügyében információi szerint már nyomoz az ügyészség.

Címlapról ajánljuk
Ügynökakták: a szakértő óvatosságra kér, és egy másik, ezer konkrét sztorit kibontó weboldalra is felhívta a figyelmet

Ügynökakták: a szakértő óvatosságra kér, és egy másik, ezer konkrét sztorit kibontó weboldalra is felhívta a figyelmet

36 évvel az 1990-es rendszerváltás után megnyíltak az úgynevezett ügynökakták. De valójában mi lett most hozzáférhető, és mi az, ami továbbra is rejtve marad? Többek között erről beszélt az InfoRádióban Tabajdi Gábor történész, a Nemzeti Emlékezet Bizottsága Hivatala és az 1956-os Intézet Alapítvány kutatója, aki szerint a nyilvántartásban lévők egy része olyan, akit nem sikerült beszervezni, de sok olyan is van, akinek a jelentései súlyos következményekkel jártak. A mintegy 150-160 ezer beszervezettből most 60 ezer név került nyilvánosságra.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Hamarosan megszólal Matolcsy György ügyvédje és Varga Mihály az MNB-botrányról

Hamarosan megszólal Matolcsy György ügyvédje és Varga Mihály az MNB-botrányról

Csütörtök délután tartja következő ülését az MNB Működésével Kapcsolatos Visszaéléseit Feltáró Vizsgálóbizottság a parlamentben. A testület még a letartóztatása előtt beidézte Matolcsy György korábbi jegybankelnököt és Varga Mihályt, az MNB jelenlegi vezetőjét. Az előzetes letartóztatásban lévő Matolcsyt ma biztos nem hallgatja meg a bizottság, a védője viszont a hírek szerint beszámol az álláspontjáról, második napirendi pontként pedig Varga Mihály személyesen beszél a képviselők előtt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×