Infostart.hu
eur:
362.87
usd:
323.16
bux:
147696.3
2026. november 5. csütörtök Imre

Schmitt Pál dékánhelyettest tüntetett ki

Schmitt Pál államfő Szabó Bélának, a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) dékánhelyettesének adományozta szerdán a Köztársaság Elnökének Érdemérme kitüntetést.

A Köztársasági Elnöki Hivatalnak (KEH)az MTI-hez eljuttatott közleménye szerint Szabó Béla az erdélyi magyar nyelvű orvosképzés elősegítéséért és annak jövőjéért folytatott tevékenysége elismeréseként kapta meg az érdemérmet.

A kitüntetés átadását követő fogadáson a köztársasági elnök kiemelte, hogy az elismerés nemcsak Szabó Bélának, hanem mindazon oktatóknak is szól, akik az erdélyi magyar orvosképzés megőrzéséért és jövőjéért tettek és tenni kívánnak - olvasható a közleményben.

A kommüniké szerint Répás Zsuzsanna, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkára az átadási ünnepségen kifejtette: az egyetem magyar oktatói már több mint egy éve küzdenek azért, hogy a hatályos román törvények betartásával megalakíthassák a magyar nyelvű tagozatot, amelyre "jelen körülmények között legalább olyan nagy szükség van, mint az egyetem marosvásárhelyi megalakulása idején".

A 2011 januárjában megjelent új romániai tanügyi törvény a MOGYE-t a kolozsvári Babes-Bolyai Egyetemhez és a marosvásárhelyi Művészeti Egyetemhez hasonlóan multikulturális egyetemként határozza meg, és nemcsak lehetővé teszi, hanem tételesen elő is írja az önálló magyar tagozat létrehozását - emlékeztet a KEH.

A ceremónián mások mellett részt vett Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter és Szőcs Géza, a tárca kultúráért felelős
államtitkára, valamint a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem magyar oktatói.

A Köztársaság Elnökének Érdemérme kitüntetést Schmitt Pál alapította 2010 szeptemberében. Annak a magyar vagy külföldi állampolgárnak adományozható, aki életútjával, szakmai tevékenységével kiemelkedő érdemeket szerzett, különösen a tudományok, az ifjúság nevelése, az elesettek és hátrányos helyzetűek támogatásában, a természeti környezet megóvásában, valamint művészi alkotói és előadói, illetve a köz szolgálatában végzett tevékenységével.

Címlapról ajánljuk
Ügynökakták: a szakértő óvatosságra kér, és egy másik, ezer konkrét sztorit kibontó weboldalra is felhívta a figyelmet

Ügynökakták: a szakértő óvatosságra kér, és egy másik, ezer konkrét sztorit kibontó weboldalra is felhívta a figyelmet

36 évvel az 1990-es rendszerváltás után megnyíltak az úgynevezett ügynökakták. De valójában mi lett most hozzáférhető, és mi az, ami továbbra is rejtve marad? Többek között erről beszélt az InfoRádióban Tabajdi Gábor történész, a Nemzeti Emlékezet Bizottsága Hivatala és az 1956-os Intézet Alapítvány kutatója, aki szerint a nyilvántartásban lévők egy része olyan, akit nem sikerült beszervezni, de sok olyan is van, akinek a jelentései súlyos következményekkel jártak. A mintegy 150-160 ezer beszervezettből most 60 ezer név került nyilvánosságra.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Hamarosan megszólal Matolcsy György ügyvédje és Varga Mihály az MNB-botrányról

Hamarosan megszólal Matolcsy György ügyvédje és Varga Mihály az MNB-botrányról

Csütörtök délután tartja következő ülését az MNB Működésével Kapcsolatos Visszaéléseit Feltáró Vizsgálóbizottság a parlamentben. A testület még a letartóztatása előtt beidézte Matolcsy György korábbi jegybankelnököt és Varga Mihályt, az MNB jelenlegi vezetőjét. Az előzetes letartóztatásban lévő Matolcsyt ma biztos nem hallgatja meg a bizottság, a védője viszont a hírek szerint beszámol az álláspontjáról, második napirendi pontként pedig Varga Mihály személyesen beszél a képviselők előtt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×