Infostart.hu
eur:
362.92
usd:
323.36
bux:
147730.16
2026. november 5. csütörtök Imre

Állami kamattámogatású árfolyamgátat ajánl a kormány

A végtörlesztésnél kedvezőbb kondíciójú, állami kamattámogatással kiegészített árfolyamgát rögzítését ajánlja a kormány a közszféra devizahitellel rendelkező dolgozóinak - ismertette a kabinet döntését a kormányszóvivő.

Giró-Szász András pénteki budapesti sajtónyilatkozatában azt mondta, a havi törlesztőrészlet pontos megállapításához szükséges modellszámítások - amelyeket a Nemzetgazdasági Minisztérium dolgoz ki - hamarosan a munkaadókhoz kerülnek, a munkavállalók pedig náluk érdeklődhetnek. Hozzátette, hogy a kormány a gyermekek száma alapján további kamatkedvezményt biztosít az igénylőknek.

Az érintett családok havi törlesztőrészlete - a konkrét helyzettől, például a kölcsön nagyságától, a gyermekek számától függően - így átlagosan 30 százalékkal csökkenhet majd - közölte a szóvivő.

Giró-Szász András azt mondta, hogy az ország gazdasági sebezhetőségének egyik kulcskérdése a devizakitettség mind az állami, mind a lakossági szférában. Hozzátette, a kabinet ezért a megalakulása óta sorra hozta a lakáshiteleseket megsegítő intézkedéseket.

A közszférában dolgozókra kitérve közölte: a magyar állam is - ugyanúgy, mint minden munkaadó - elkötelezett amellett, hogy segítse a munkavállalók devizahitelének megoldását, ezért döntött úgy a kormány, hogy a közszférában dolgozók devizahitelének havi törlesztését segítő konstrukciót ajánl.

Orbán Viktor miniszterelnök péntek délelőtti sajtótájékoztatóján közölte, hogy döntött a kormány arról, milyen segítséget ad azoknak az állami alkalmazottaknak, akik devizahitellel rendelkeznek. Elmondta azt is, hogy az ezt tartalmazó levelet pénteken vagy szombaton elküldi mind a 70 ezer állami alkalmazottnak, akik jelezték igényüket az állami segítségre.

Orbán Viktor tavaly december 25-én már fordult levéllel a közszolgálatban dolgozókhoz, hogy felhívja a végtörlesztés lehetőségére az érintettek figyelmét. Ebben a dokumentumban a miniszterelnök azt jelezte, hogy a kormány kedvezményes kamatozású forinthitel biztosításával kíván segítséget nyújtani a devizahitel rögzített árfolyamon történő végtörlesztéséhez.

Címlapról ajánljuk
Magyarics Tamás a félidős választásokról: eddig tartott a trumpizmus?

Magyarics Tamás a félidős választásokról: eddig tartott a trumpizmus?

Magyarics Tamás külpolitikai szakértő szerint bár Donald Trump Make America Great Again-politikája alapvetően sikeres volt, mégis elpártoltak tőle a latinok és a feketék, véget érhetett a „trumpi koalíció kora” – erről beszélt az InfoRádió Aréna című műsorában az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora.

Ügynökakták: a szakértő óvatosságra kér, és egy másik, ezer konkrét sztorit kibontó weboldalra is felhívta a figyelmet

36 évvel az 1990-es rendszerváltás után megnyíltak az úgynevezett ügynökakták. De valójában mi lett most hozzáférhető, és mi az, ami továbbra is rejtve marad? Többek között erről beszélt az InfoRádióban Tabajdi Gábor történész, a Nemzeti Emlékezet Bizottsága Hivatala és az 1956-os Intézet Alapítvány kutatója, aki szerint a nyilvántartásban lévők egy része olyan, akit nem sikerült beszervezni, de sok olyan is van, akinek a jelentései súlyos következményekkel jártak. A mintegy 150-160 ezer beszervezettből most 60 ezer név került nyilvánosságra.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×