Infostart.hu
eur:
364.4
usd:
324.97
bux:
144484.17
2026. november 6. péntek Lénárd

Török Gábor: Nehéz házi feladatot adott a Fidesz az ellenzéknek

Az ellenzék az új választási rendszer értelmében rá van kényszerítve az együttműködésre - mondta Török Gábor az InfoRádió Aréna című műsorában. A politikai elemző szerint azonban ma még olyan feszültségek vannak az MSZP, az LMP és a Demokratikus Koalíció között, amelyek lehetetlenné tennék az együttműködést, ha most vasárnap lennének a választások.

Komoly fegyvert és előnyt jelent a Fidesz számára az, hogy kétharmados többségével a megalkotta a játékszabályokat és dönthetett arról, hogy számára mi lehet a legkedvezőbb választási rendszer - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Török Gábor.

Ahogy elfogadták az új választási rendszert, már lehetett tudni, hogy a baloldali ellenzék stratégiája az lesz, hogy az egyéni választókerületekben nem indulnak egymással szemben - tette hozzá a politikai elemző, aki szerint azonban ezt könnyű kimondani, de nehéz megvalósítani egy olyan helyzetben, ahol a Fidesztől balra álló ellenzéki erők között számos konfliktus feszül.

Az MSZP, az LMP és a Demokratikus Koalíció között olyan feszültségek vannak, amelyek lehetetlenné tennék az együttműködést, ha most vasárnap lennének a választások. Ha az eredeti tervek szerint 2014-ben lesz a választás, akkor persze még rengeteg ideje van az ellenzéknek, de az irányt már most érdemes lenne kialakítani - emelte ki Török Gábor.

Úgy véli, az ellentétek legyőzésén kívül megnehezíthetik az együttműködés kialakítását azok az esetleg még nem látható szereplők is, amelyek a civil szférából vagy máshonnan kinőve ezen a térfélen megjelennek.

Valószínűleg a Fidesz jól kalkulált: egy olyan házi feladatot adott az ellenzéknek, amit nagyon nehéz lesz teljesíteni - fűzte hozzá a politikai elemző.

Az Aréna teljes adását meghallgathatja, ha ide kattint.

Hanganyag: Exterde Tibor

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Nehéz szavakat találni arra, amit a Mol az idei harmadik negyedévben összehozott: az olajóriás történetének legerősebb negyedévét zárta, még a 2022-es energiaválság idején látott csúcsok is felül lettek múlva, több grafikonunkat is újra kellett skálázni, hogy kiférjenek a rekord összegek. Elsősorban a soha nem látott szintre emelkedő finomítói árrések és a megugró földgázárak hozták össze ezt az eredményt, a menetelést a finomítói kapacitáskiesés és az üzemanyagárakat érintő hatósági korlátozások sem tudták megfékezni. A számok mögött viszont van néhány fontos csavar: jelentős egyszeri tételek is javították az eredményt, egyes üzletágak továbbra is komoly nehézségekkel küzdenek, az októberi adatok pedig már arra utalnak, hogy a rendkívüli piaci környezet nem feltétlenül marad fenn tartósan. Mutatjuk a brutális rekordok hátterét, és azt is, hogy mi következhet most a Molnál.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×