Infostart.hu
eur:
362.87
usd:
323.16
bux:
147696.3
2026. november 5. csütörtök Imre

Hogyan jutunk el a kötelezettségi eljárás megindításáig?

A bizottság a jogi elemzés alapján, a jövő héten dönthet a kötelezettségszegési eljárás megindításáról - mondta az Európai Bizottság igazságügyi főigazgatója. A külügyminisztérium uniós ügyekért felelős államtitkára szerint ez az eljárás nem ritka az unióban. A külügyminiszter eközben azt mondta: a magyar kormány minden vitás kérdést rendezni akar.

A bírák nyugdíjazásának szabályait illetően az egyenlő elbírálás elvének érvényesülését, a bíróságok és az adatvédelmi hatóság esetében pedig a függetlenséget vizsgálja leginkább - mondta Francoise Le Bail, az Európai Bizottság igazságügyi főigazgatója az Európai Parlament illetékes szakbizottsági ülésén, hozzátéve: az EP-nek a magyarországi törvényalkotással kapcsolatban egyelőre nincs tennivalója.

"A Bizottság az elemzésünk alapján dönt a következményekről. Már jeleztük az aggályainkat, és korábban José Manuelr Barroso elnök és Vivien Reading biztos is megfogalmazta a jogszabályokkal kapcsolatos kifogásait. Jövő hétre elkészül a jogi elemzésünk. A Bizottság az uniós szerződések őreként, ha szükséges, kötelezettségszegési eljárást kezdeményezhet a tagállam ellen; erről a jövő héten határozhatnak" - fogalmazott.

Győri Enikő, a Külügyminisztérium uniós ügyekért felelős államtitkára az InfoRádió Aréna című műsorában hangsúlyozta, hogy a kötelezettségszegési eljárás nem ritka az unióban, hosszú procedúra, és nem jár azonnali következményekkel. Hozzátette: a kormány egy hónapon át heti három tematikus ülésen foglalkozik azokkal az aggodalmakkal, amelyeket az Európai Bizottság megfogalmazott.

Eközben Martonyi János Reuters-nek azt mondta, hogy Magyarország inkább tárgyalni akar az unióval, mint megvárni, hogy a vitás kérdések az Európai Bíróság elé kerüljenek. Hozzátette: nem tudja, hogy ez megtehető-e mind a három vitás pontban, de ez a céljuk.

A Külügyminisztérium uniós ügyekért felelős államtitkára kiemelte, hogy a kormány megvárja az Európai Bizottság konkrét kifogásait, és bármelyik témakörben nyitott a párbeszédre.

Nagy Tamás, a BruxInfo munkatársa elmondta az InfoRádiónak, hogy az ilyen eljárások eredményeként a tagállamok többnyire teljesítik a Biztosság kérését.

Martonyi János arról is beszélt, hogy a kormány teljesen egységes és egyezségre akar jutni az IMF-fel. A külügyminiszter hozzátette: mindig is az volt a meggyőződése, hogy helyesen cselekednek, amikor az IMF segítségét kérik.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Ügynökakták: a szakértő óvatosságra kér, és egy másik, ezer konkrét sztorit kibontó weboldalra is felhívta a figyelmet

Ügynökakták: a szakértő óvatosságra kér, és egy másik, ezer konkrét sztorit kibontó weboldalra is felhívta a figyelmet

36 évvel az 1990-es rendszerváltás után megnyíltak az úgynevezett ügynökakták. De valójában mi lett most hozzáférhető, és mi az, ami továbbra is rejtve marad? Többek között erről beszélt az InfoRádióban Tabajdi Gábor történész, a Nemzeti Emlékezet Bizottsága Hivatala és az 1956-os Intézet Alapítvány kutatója, aki szerint a nyilvántartásban lévők egy része olyan, akit nem sikerült beszervezni, de sok olyan is van, akinek a jelentései súlyos következményekkel jártak. A mintegy 150-160 ezer beszervezettből most 60 ezer név került nyilvánosságra.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Hamarosan megszólal Matolcsy György ügyvédje és Varga Mihály az MNB-botrányról

Hamarosan megszólal Matolcsy György ügyvédje és Varga Mihály az MNB-botrányról

Csütörtök délután tartja következő ülését az MNB Működésével Kapcsolatos Visszaéléseit Feltáró Vizsgálóbizottság a parlamentben. A testület még a letartóztatása előtt beidézte Matolcsy György korábbi jegybankelnököt és Varga Mihályt, az MNB jelenlegi vezetőjét. Az előzetes letartóztatásban lévő Matolcsyt ma biztos nem hallgatja meg a bizottság, a védője viszont a hírek szerint beszámol az álláspontjáról, második napirendi pontként pedig Varga Mihály személyesen beszél a képviselők előtt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×