Infostart.hu
eur:
363.14
usd:
323.07
bux:
147321.48
2026. november 5. csütörtök Imre

A kormány kész mindent megvitatni - hírösszefoglaló

Kész mindent megvitatni az Európai Unióval és a Nemzetközi Valutaalappal a magyar kormány. Jelentős forrásátcsoportosítást tervez a főváros a BKV helyzetének megoldására. Szolgálatba álltak a honvédség palotaőrei a Sándor-palotánál. A nap legfontosabb hírei január 7-én.

A magyar kormány kész mindent megvitatni az Európai Unióval és a Nemzetközi Valutaalappal - erősítette meg a külügyminiszter a Le Figaró című francia lapnak. Martonyi János ugyanakkor visszautasított minden állítást, amely szerint a kormány lépései korlátoznák a demokráciát Magyarországon. A magyar diplomácia vezetője ezzel Alain Juppé francia külügyminiszter Magyarország problémás helyzetére figyelmeztető minapi nyilatkozatára utalt. Martonyi János meggyőződését fejezte ki, hogy nem vallanak kudarcot a tárgyalások az európai közösséggel és a Valutaalappal.

A Jobbik szerint hatalmas árat kell majd fizetnie az országnak az IMF pénzügyi segítségéért. Volner János, az ellenzéki párt frakcióvezető-helyettese úgy vélte: a nemzetközi szervezet eddigi gyakorlatából az következik, hogy megszüntetik a multinacionális vállalatokra és a bankokra kivetett válságadókat, a kieső bevételeket pedig az emberektől, valamint a kis- és közepes vállalkozásoktól kell majd beszednie a kormánynak.

Az Országgyűlés rendkívüli összehívását kezdeményezte január 16-ra az MSZP. Az ellenzéki párt indoklása szerint törvényben kell garantálni a bankbetétek biztonságát arra az esetre, ha a kormány gazdasági szükségállapotot hirdetne ki. Józsa István frakcióvezető-helyettes ugyanakkor hangsúlyozta: a magyar bankrendszer stabil, mindenki biztonságban tudhatja a betéteit, ezért arra kérte az embereket, hogy ne vigyék külföldre a pénzüket. A szocialista politikus szerint az Orbán-kormány hiteltelensége az, ami aggodalmat kelt a közvéleményben. Korábban Giró-Szász András kormányszóvivő is azt mondta, hogy a kormány nem avatkozik be a bankok és a magánszemélyek közötti szerződésekbe.

Jelentős forrásátcsoportosítást tervez a főváros a BKV helyzetének megoldására. Tarlós István főpolgármester erről szóló előterjesztését szombaton hozták nyilvánosságra, és szerdán rendkívüli ülésen tárgyalja majd meg a Fővárosi Közgyűlés. Várszegi Gyula, a BKV elnök-vezérigazgatója január 3-án kelt levelében jelezte a városvezetésnek, hogy a társaságot a fizetésképtelenség veszélye fenyegeti. Tarlós István pénteken azt mondta: a 32 milliárd forintos, zárolt normatív támogatás felszabadítását és 21 milliárd forintos támogatást kér a főváros a kormánytól.

Schmitt Pál köztársasági elnök jelenlétében szolgálatba álltak a honvédség palotaőrei a Sándor-palota előtt. Szombattól 75 fős palotaőrség veszi át a Köztársasági Elnöki Hivatal protokolláris őrzését. Ezentúl óránként tartanak őrségváltást, délben pedig fegyveres alaki bemutatót is.

Öt évre Patyi Andrást bízta meg a Nemzeti Közszolgálati Egyetem rektori feladatainak ellátásával a köztársasági elnök. Schmitt Pál erről szóló határozata a Magyar Közlöny legfrissebb számában jelent meg. Az egyetem 3 intézmény - a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem, a Rendőrtiszti Főiskola és a Budapesti Corvinus Egyetem Közigazgatás-tudományi Kara - jogutódjaként jött létre január 1-jén.

A hónap közepétől várhatnak értesítést a fizetésképtelenné vált lakáshitelesek arról, hogy kinek az ingatlanát veszi meg a banktól az állam. Az MTI Hírcentrum úgy tudja: márciusban már lakásokat vásárolhat a Nemzeti Eszközkezelő. Az utóbbi két hétben mintegy nyolcszázan hívták az eszközkezelő információs vonalát.

Az idén több százezer magánszemély adhat be egyoldalas adóbevallást. A dokumentum péntektől érhető el az adóhivatal internetes oldalán.

Megkezdődött Európában az influenzajárvány, de összességében még kevés esetet regisztráltak. Az Európai Betegségmegelőzési és Járványügyi Központ jelentése szerint a hagyományos influenza A vírus a domináns, de a H1N1 vírus is jelen van.

A vallási kisebbségek védelmére szólított fel a kopt karácsony alkalmából az amerikai elnök. Barack Obama megerősítette: az Egyesült Államok elkötelezett amellett, hogy az egész világon fellépjen a kisebbségben lévő keresztény közösségek és más vallások követőinek védelmében.

Élelmiszersegélyt kért az Egyesült Államoktól az új észak-koreai vezetés - jelentette a Kyodo japán hírügynökség. Az eddigi információk szerint Washington elutasította a kérést, de nem zárta ki annak lehetőségét, hogy a jövőben segítséget nyújt, ha Észak-Korea teljesíti nemzetközi kötelezettségeit.

Címlapról ajánljuk
Szakértő: Izrael belefáradt a sok választásba, ez a megegyezés felé terelte az ellenzéket

Szakértő: Izrael belefáradt a sok választásba, ez a megegyezés felé terelte az ellenzéket

Hírügynökségi jelentések szerint Izraelben megegyeztek az előző kormány leváltásának lépéseiről a változást akaró pártok. Az egy héttel ezelőtti választásokat követően kevés esély mutatkozott egy ilyen megoldásra, most mégis megtörtént. Az események hátteréről az InfoRádió Kovács Tamás egyetemi docenst, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészettudományi Kar Rendészetelméleti és Történeti Tanszékének vezetőjét kérdezte.

Ügynökakták: Lezsák Sándor megfigyelt volt és nem ügynök, elnézést kér a levéltár

Technikai hibára hivatkoznak, a mágnesszalagon Lezsák Sándor nem beszervezettként, hanem megfigyeltként szerepelt. Vizsgálják a hiba okát.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Megszületett a döntés: nem engedik ki Matolcsy Györgyöt, bizonyítékok eltüntetésének veszélyére hivatkozott a bíróság

Megszületett a döntés: nem engedik ki Matolcsy Györgyöt, bizonyítékok eltüntetésének veszélyére hivatkozott a bíróság

Helybenhagyta Matolcsy György és két további gyanúsított letartóztatását a Fővárosi Törvényszék – derül ki a közleményből. A másodfokú bíróság szerint továbbra is fennáll az elérhetetlenné válás és a bizonyítás befolyásolásának veszélye, a volt jegybankelnök esetében pedig a bűnismétlés kockázatát is megalapozottnak találta – a bíróság az eljárás jelenlegi szakaszában sem a bűnügyi felügyeletet, sem az óvadékot nem tartotta elegendőnek.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×