Infostart.hu
eur:
362.61
usd:
322.35
bux:
0
2026. november 5. csütörtök Imre

Ügyfélkapu: megváltozik a jelszó lejárati ideje

Egy kormányrendeletben módosították az ügyfélkapuhoz tartozó jelszavak lejárati idejét, így január elseje után is hozzáférhet az ügyfélkapuhoz az a mintegy háromszázezer ember, aki mostanáig nem módosította jelszavát - mondta Vetési Iván, a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatal (KEK KH) elnöke pénteken az MTI-nek.

Mint kifejtette: október elsejével 650 ezer ember jelszava járt volna le, ezek érvényességét akkor három hónappal átmenetileg meghosszabbították. Időközben már mintegy 300 ezer ember módosította jelszavát, de még így is nagyjából ugyanennyi embernek járna le a jelszava egyszerre.

A Magyar Közlönyben megjelent, péntektől hatályos kormányrendelet módosítása szerint: "Az e rendelet hatálybalépését megelőzően létesített ügyfélkapuhoz tartozó jelszó megújítás hiányában (...) 2012. évben, az ügyfélkapu regisztráció időpontjával megegyező hónap azonos napján jár le". Vagyis a jelszavak jövőre az ügyfélkapu korábbi regisztrációja időpontjának évfordulóján járnak le. Aki például március 3-án regisztrált, annak 2012. március 3-áig van ideje arra, hogy új jelszót igényeljen.

Vetési Iván elmondta: az új szabályozás értelmében nem az alapból beállított dátum, hanem a regisztrációtól számítják a lejárati időt, így elkerülhető hogy egyszerre tömegesen akarják jelszavukat megváltoztatni. Hozzátette: az év folyamán mindenkit időben tájékoztatnak majd arról, amikor jelszavának módosítása esedékes lesz.

Címlapról ajánljuk
Recseg-ropog a szlovák kormánykoalíció

Recseg-ropog a szlovák kormánykoalíció

Felkavarta a szlovák belpolitikai életet a parlamenti többség körüli bizonytalanság. Az „átülések”, frakcióközi átrendeződések kapcsán Robert Fico miniszterelnök kijelentette, mindent meg kell tenni, hogy a jelenlegi választási ciklus rendes időben, 2027-ben érjen véget. Az ellenzéki pártok szerint a kormánykoalíció már elveszítette többségét, ezért előrehozott választást követelnek.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Tisza-kormány: sorra bukkannak fel ismert nevek az ügynökaktákban

Tisza-kormány: sorra bukkannak fel ismert nevek az ügynökaktákban

Sorra kerülnek elő ismert nevek az ügynökakták kereshetővé tétele után, miközben az elszámoltatás több szálon folytatódott. Nyomozás indult Navracsics Tibor minisztériumának egy 1,8 milliárd forintos támogatása miatt, a nyomozók iratokat foglaltak le a Külügyminisztériumban, Bús Balázs letartóztatását pedig december 25-ig meghosszabbították. A parlament a kisnyugdíjakról, az adókról és a kamarai hozzájárulásról vitázott, miközben megjelentek az Otthon Start kifutásának átmeneti szabályai és az új panelprogram részletei.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×