Infostart.hu
eur:
362.61
usd:
322.35
bux:
0
2026. november 5. csütörtök Imre

Létrejött a református egyház jövőképbizottsága

Létrejött a Magyarországi Református Egyház (MRE) jövőképbizottsága, amely abban segíti az egyházat, hogy a küldetését minél hatékonyabb formában tudja megvalósítani, és üzenetével el tudja érni a különböző társadalmi rétegeket - mondta Bölcskei Gusztáv, az MRE zsinatának lelkészi elnöke.

A püspök kitért arra, hogy a testületben református kötődésű, de nem zsinati tagok tevékenykednek, akik közgazdászok, jogászok, illetve vállalkozók, és tanácsokkal látják el az egyház törvényhozó testületét, a zsinatot.

Bölcskei Gusztáv a felvetődő kérdések közé sorolta azt, hogy "kell-e változtatni a szerkezeti felépítésen, a zsinat munkastílusán, az egyházi tisztségviselőket megválasztó rendszeren", és hogyan lehet a testületi munkát hatékonyabbá tenni két zsinati ülés között.

A bizottság hatástanulmányokat készítve javaslatokat dolgoz majd ki ezekről a kérdésekről a zsinatnak, amely határoz az egyes problémák megoldásáról. A cél az, hogy a 2014-ig tartó zsinati ciklus végére konkrét elképzelések szülessenek a megoldásokat illetően - jegyezte meg a zsinat lelkészi elnöke.

Konkrét példaként hozta fel a gyülekezetek létszámcsökkenését, a gyülekezeti struktúra fenntarthatóságát. Egy falu elnéptelenedése következtében ugyanis a református közösség is megfogyatkozik, s nem tud fenntartani egy templomot, ezáltal nem felel meg az önálló gyülekezet kritériumának, ám emiatt "nem szabad őket magukra hagyni".

Bölcskei Gusztáv rámutatott arra: azt is külön meg kell vizsgálni, hogy az aprófalvakban lévő sorvadó gyülekezeteik mellett az ezzel egy időben fejlődő intézményrendszert miként tudják a későbbiekben fenntartani.

Mint mondta, tisztázandó az egyházfinanszírozás kérdése is, amely viszont "nem csak belső egyházi kérdés". Véleménye szerint ezen a rendszeren "változtatni szükséges", ezt mutatta a személyi jövedelemadó egy százaléka felajánlásának tendenciája is; annak során hiába ajánlották fel a tavalyinál többen erre a célra az adójuk meghatározott összegét, végeredményben kevesebbet kapott az egyház - tette hozzá a református püspök.

Azokra a megjegyzésekre reagálva, melyek szerint "milyen sok pénzt kap az egyház az államtól", Bölcskei Gusztáv közölte: a legutóbb hozzávetőleg egymilliárd forintot ajánlottak fel nekik a hívek az adójuk egy százalékaként, de nyugdíjjárulék és egészségbiztosítási járulék címén 700-800 millió forintot fizetnek be évente az állami költségvetésbe.

Címlapról ajánljuk
Recseg-ropog a szlovák kormánykoalíció

Recseg-ropog a szlovák kormánykoalíció

Felkavarta a szlovák belpolitikai életet a parlamenti többség körüli bizonytalanság. Az „átülések”, frakcióközi átrendeződések kapcsán Robert Fico miniszterelnök kijelentette, mindent meg kell tenni, hogy a jelenlegi választási ciklus rendes időben, 2027-ben érjen véget. Az ellenzéki pártok szerint a kormánykoalíció már elveszítette többségét, ezért előrehozott választást követelnek.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Tisza-kormány: sorra bukkannak fel ismert nevek az ügynökaktákban

Tisza-kormány: sorra bukkannak fel ismert nevek az ügynökaktákban

Sorra kerülnek elő ismert nevek az ügynökakták kereshetővé tétele után, miközben az elszámoltatás több szálon folytatódott. Nyomozás indult Navracsics Tibor minisztériumának egy 1,8 milliárd forintos támogatása miatt, a nyomozók iratokat foglaltak le a Külügyminisztériumban, Bús Balázs letartóztatását pedig december 25-ig meghosszabbították. A parlament a kisnyugdíjakról, az adókról és a kamarai hozzájárulásról vitázott, miközben megjelentek az Otthon Start kifutásának átmeneti szabályai és az új panelprogram részletei.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×