Infostart.hu
eur:
364.31
usd:
324.77
bux:
144484.17
2026. november 5. csütörtök Imre

Megszakadtak a tárgyalások az IMF-fel és az EU-val - a nap hírei

Megszakadt a Valutaalappal és az Európai Bizottsággal az elővigyázatossági hitelről kezdett informális konzultáció. A Nemzeti Bank elnöke szerint a módosító indítványok benyújtása után van remény arra, hogy jó jegybanktörvény szülessen. Hat euróövezeti országot jelölt leminősítésre a Fitch Ratings.

Megszakadt Magyarország és a Valutaalap, valamint az Európai Bizottság közötti konzultáció az elővigyázatossági hitelről. A delegáció a tervezettnél korábban hazautazott Budapestről. A hírre gyengült a forint. Olli Rehn uniós pénzügyi biztos szóvivője közölte, hogy a tárgyalás megszakadásának egyik oka a jegybanktörvényt módosító javaslat, amely az Európai Központi Bank szerint veszélyeztetheti az intézmény függetlenségét, és amelytől a magyar fél nem kívánt elállni. A Valutaalap ugyanakkor azt közölte, hogy szorosan együttműködik az Európai Bizottsággal és kapcsolatban áll a magyar hatóságokkal, hogy döntsenek a további lépésekről. Fellegi Tamás tárca nélküli miniszter, a magyar tárgyalóküldöttség vezetője azt hangsúlyozta, hogy informális megbeszélés zajlott, a hivatalos tárgyalási folyamat nem szakadt meg.

Közben a parlament megkezdte a jegybankról szóló törvény általános vitáját, a jogszabályhoz Rogán Antal, az Országgyűlés gazdasági bizottságának elnöke az Európai Központi Bank észrevételeivel indokolt módosító indítványokat nyújtott be. A Nemzeti Bank elnöke szerint a módosító indítványok benyújtása után van remény arra, hogy jó jegybanktörvény szülessen. Simor András a Duna Tv Közbeszéd című műsorában arról is beszélt, hogy a jegybanki függetlenség hangoztatása nem öncélú, arra szolgál, hogy a nemzeti bank tevékenysége révén el lehessen érni az árstabilitást, és a jegybank hozzá tudjon járulni az ország pénzügyi stabilitásához.

A tervek szerint a jövő év elején megköti az úgynevezett növekedési paktumot a Bankszövetség és a kormány- erősítette meg a miniszterelnök szóvivője. Szijjártó Péter azután beszélt erről, hogy a kormányfő és a nemzetgazdasági miniszter bankvezetőkkel tárgyalt. A szóvivő emlékeztetett arra, hogy a paktumban a vállalati hitelezésről és a gazdaság élénkítéséhez szükséges lépésekről állapodnak majd meg.

Hat euróövezeti országot jelölt leminősítésre a Fitch Ratings, miután politikailag és technikailag is gyakorlatilag megoldhatatlannak nevezve az euróövezeti adósságválságot. A legnagyobb európai hitelminősítő negatív előjelű megfigyelés alá vette Belgiumot, Spanyolországot, Szlovéniát, Olaszországot, Írországot és Ciprust. A negatív kihatású megfigyelés azt jelenti, hogy ezeknél az országoknál megnövekedett a leminősítés esélye. Közben megerősítette Franciaország államadósságának AAA besorolását, de a kilátásokat stabilról negatívra változtatta a hitelminősítő, amely szerint a francia államadósság 2014-re magasabb lesz, mint bármely más elsőrendű minősítésű országé.

Döntött a kormány az egészségügyben az idén keletkezett 21 milliárd forint tartalék szétosztásáról. Szócska Miklós államtitkár elmondta: 14,7 milliárd forint jut a közfinanszírozott járó- és fekvőbeteg ellátó intézményeknek, 1,3 milliárdot költenek a sürgőségi ellátás fejlesztésére, további 1 milliárd forintot az intenzív ellátásra fordítanak. Hozzátette: 200 milliót kap a neurointenzív ellátás, 800 millió forintot pedig a járóbeteg-alapellátás megerősítésére fordítanak.

Honlapot indított a Magyar Rezidens Szövetség az egészségügyi ellátórendszer hiányosságainak bemutatására. Papp Magor, a szervezet elnöke elmondta: olyan tényekre hívják fel a figyelmet, amelyek már közvetlenül veszélyeztetik a betegek biztonságos ellátását. Az oldalon piros színnel jelzik azokat a napokat, amikor az egyes osztályokon nem biztosított az ügyeleti szakorvosi ellátás. Papp Magor hozzátette: az aktuális ügyeleti sorok alapján az ünnepek idején számos helyen nem lesz ilyen ellátás.

Januártól 5 és 16,6 százalék között emelkednek egyes postai díjak. A szabvány levél küldemény díja 90 forintról 105 forintra nő, elsőbbségi küldeményként az ár 115 forintról 130 forintra emelkedik. Az egyéb levelek díja 120-ról 140 forintra nő, elsőségiként feladva pedig 160 forintról 180 forintra. A kézhez kézbesített hivatalos iratok alaptarifája 370 forintról 390 forintra emelkedik, az egyéb hivatalos iratoké pedig 300-ról 315 forintra. A levelezőlap és képes levelezőlap díja nem változik.

Újabb három gyanúsítottja van a nemzetközi bundabotránynak. Fazekas Géza, a Központi Nyomozó Főügyészség szóvivője elmondta, hogy valamennyien a Siófok labdarúgói voltak, illetve egyikük jelenleg is az. Már a múlt héten kihallgatták őket, mindhárman szabadlábon védekezhetnek A szóvivő elmondta, hogy - a gyanú szerint - a 2008. november 9-én lejátszott Siófok-Zalaegerszeg mérkőzésen manipulált eredmény született.

Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Vérengzés volt az amerikai tőzsdéken

Vérengzés volt az amerikai tőzsdéken

Komoly eladási hullám söpört végig csütörtökön a világ technológiai részvénypiacain. Az ázsiai tőzsdék után az Egyesült Államokban is meredek esés bontakozott ki, a Nasdaq több mint 5 százalékot zuhant, a félelemindex pedig több mint 50 százalékot ugrott. Eközben Európában jóval visszafogottabbak a mozgások. A befektetőket elsősorban a mesterséges intelligenciához kapcsolódó beruházások megtérülése és a chipgyártók kilátásai aggasztják, a hangulatot pedig a Fed felől érkező szigorúbb kamatpolitikai üzenetek is rontják. Eközben az arany és az olaj ára is emelkedik, utóbbié ismét visszatért 100 dollár fölé.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×