Infostart.hu
eur:
362.23
usd:
321.66
bux:
147607.45
2026. november 5. csütörtök Imre

Darák Péter: Elkerülhetetlen a generációváltás és a szakmai megújulás

Elkerülhetetlen a generációváltás és a szakmai megújulás a magyar bíróságokon - mondta a Kúria elnöki posztjára jelölt Darák Péter pénteken az MTI-nek.

A jelölt szerint a bírósági rendszer igazgatásának feladataitól megszabaduló Kúria-elnök ebben a folyamatban - mint "első az egyenlők között" - konzultatív, koordináló szerepet tölthet majd be.

A 12 éve legfelsőbb bírósági bíróként ítélkező 48 éves Darák Pétert a köztársasági elnök jelölte a Legfelsőbb Bíróság (LB) jogutódjaként 2012. január 1-jével létrejövő Kúria elnöki posztjára. Megválasztásához az összes parlamenti képviselő kétharmadának támogatása szükséges, mandátuma kilenc évre szól majd.

A köztársasági elnök jelöltje 1987-ben végzett a pécsi jogi karon, két évtizede ítélkezik főként közigazgatási, kisebb részt polgári jogi területen. Bírói pályafutása a Zalaegerszegi Városi Bíróságon kezdődött 1991-ben, 1999-től az LB közigazgatási bírája, 2005 óta az ELTE-n oktat, szakterülete a pénzügyi jog és a környezetvédelmi jog. Több hónapos tanulmányutakat tett német és osztrák bíróságokon. 2003-ban a Magyar Közigazgatási Bírák Egyesületének elnökévé választották, és ezt a tisztséget jelenleg is betölti.

Darák Péter elmondta: már ezt a megbízatását is alapvetően konzultatív tevékenységként fogta fel, és ennek jegyében kezdeményezett szakmai párbeszédet többek között az adótanácsadók egyesületével, a jövő nemzedékek ombudsmanjával. A közelmúltban az alkotmánybírák és a Legfelsőbb Bíróság bírái közti egyeztetést koordinálta az alkotmányjogi panasz jövő évtől kibővülő intézménye, valamin a Kúriára háruló önkormányzati normankontroll, az önkormányzati rendeletek más jogszabályokkal való ütközésének vizsgálata kapcsán.

A jelölt a jogszabály-előkészítésben is szerzett tapasztalatokat: 2002 őszétől, a szocialista-szabad demokrata kormány időszakában tíz hónapig az igazságügyi tárcánál vett részt a közigazgatási nemperes eljárásról szóló 2005-ös törvény kodifikációjában, a Fidesz-KDNP 2010-es választási győzelme után pedig közreműködött az igazságszolgáltatással összefüggő sarkalatos törvények előkészítésben.
Darák Péter szerint az utóbbi években a magyar bíróságokon lelassult a joggyakorlat fejlődése. Ez nem feltétlenül a jelenlegi vezetés felelőssége, hiszen egyszerre nehezedett az LB és az Országos Igazságszolgáltatási Tanács (OIT) elnökére a bíróságok szakmai munkájának és igazgatásának terhe. Ezen a helyzeten segíthet majd az a szervezeti változás, amely jövő évtől szétválasztja a Kúria és az OIT elnöki posztját, ezeket 1997-től egy személy töltötte be.

A jelölt szerint a Kúria elnökének feladatai alapvetően az ítélkezési gyakorlat szakmai színvonalának folyamatos javítására kell irányuljanak. Minden, ami ettől elvonja az energiát, csak árt a magyar bírósági gyakorlatnak. Ezért tekinthető szerencsésnek, hogy az igazgatási feladatokat eddig ellátó OIT, illetve OIT Hivatala helyébe lépő Országos Bírósági Hivatalnak, illetve elnökének lesz a dolga, a bírósági szervezet hatékony működésének biztosítása. Így a jövőben a Kúria vezetése valódi feladatára, a színvonalas ítélkezési gyakorlat kialakítására összpontosíthatja minden erejét.

Ebben a munkában a Kúria elnöke nem elsősorban egyszemélyi vezető, hanem inkább "első az egyenlők között", feladatköre főként konzultatív, koordináló jellegű. Egyfelől a minél gyorsabb és hatékonyabb szakmai információáramlás biztosítása a bírói szervezetrendszeren belül, illetve a bíróságok és a jogállam többi meghatározó szereplője között, másfelől egy elmélyültebb elméleti műhelymunka kialakítása a Kúrián belül - mondta Darák Péter.

A bírósági szervezetrendszeren belüli szorosabb együttműködés, a színvonalasabb szakmai munka koordinálása mellett a jelölt szerint a Kúria vezetésének fontos feladata lesz az igazságszolgáltatás együttműködésének javítása a jogállam működésében kulcsszerepet betöltő más intézményekkel, így különösen az Alkotmánybírósággal és az ombudsmannal. A Kúria elnöke a jövőre létrejövő Országos Bírói Tanács egyik tagjaként részt vesz majd a bírósági igazgatás kontrolljában is, az éves parlamenti beszámolók során pedig az Országgyűléssel épülhetnek ki a megfelelő kapcsolatok.

Darák Péter hangsúlyozta a bírói kar megújulásának szükségességét is. Kifejtette: olyan jogi környezet jött létre a rendszerváltozás, majd az uniós csatlakozás eredményeként, amelyben már nem elegendők a korábban kialakult bírói készségek. Bizonyos jogterületeken például megfelelő szintű nyelvtudás nélkül semmi esélye a bírónak a színvonalas ítélkezésre, számos területen pedig elengedhetetlen az uniós jog alapos ismerete. Bebizonyosodott továbbá, hogy az eredményes ítélkező munkához szerteágazó tudásanyagra van szükség, miközben a bírói pályázatok elbírálása a tapasztalatok szerint még mindig formális. Változásra van szükség a felsőbb bíróságokra kerülő bírák kiválasztásában, hogy enyhüljön a jelenlegi Budapest-központú, letöltött hivatali időt túlhangsúlyozó gyakorlat, amelyben egy vidéki, fiatalabb bírának akkor sincs sok esélye az előrelépésre, ha szakmai tudása, rátermettsége ezt indokolttá tenné.

A január 1-jétől a Legfelsőbb Bíróság helyébe lépő Kúria elnöke országos igazgatási jogköröket nem gyakorol majd, de ő nevezi ki a Kúria kollégiumvezetőit, irányíthatja és ellenőrizheti a Kúria vezetőinek igazgatási tevékenységét.

A Kúria feladata marad a felülvizsgálati kérelmek elbírálása és - ha egy büntetőügy megyei szinten kezdődik - a harmadfokú eljárás lefolytatása. A Kúria bírái végzik továbbra is a joggyakorlat egységesítését, és döntenek arról, hogy az önkormányzati rendeletek mennyiben ütköznek más jogszabállyal, továbbá megállapíthatják a helyi önkormányzat jogalkotási kötelezettségének elmulasztását.

Címlapról ajánljuk

Ügynökakták: sorra reagálnak az érintett ismert emberek

Megnyílt a Nyitott Akták online adatbázisa, amelyben mintegy 60 ezer, az állambiztonsági nyilvántartásban szereplő 6-os karton vált hozzáférhetővé. A nyilvánosságra került dokumentumokban több ismert közéleti és kulturális szereplő neve is felbukkant. Van, aki határozottan tagadja a beszervezését, más vállalja a múltját, és olyan is akad, aki szerint a róla szóló adatok félrevezetők.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Új időszámítás Amerikában: lőttek Trump egyeduralmának – Elszámoltatási hullám készül, megbuktathatják Trumpot?

Új időszámítás Amerikában: lőttek Trump egyeduralmának – Elszámoltatási hullám készül, megbuktathatják Trumpot?

Bizonyára a demokraták legvadább álmait is túlszárnyalta, mekkorát taroltak a keddi félidős választáson. Az országos szavazatarányban öt évtizede, a Richard Nixon bukását hozó Watergate-botrány óta nem látott előnyre tettek szert, miközben a képviselőházban olyan széles, 258-177 arányú többséget jeleznek nekik előre, amire utoljára a '90-es években akadt példa. Sokan azt hitték, a végletesen megosztott amerikai politikában már nincsenek ilyen földcsuszamlások. A demokraták bravúros módon mégis elhódítottak hét szenátusi mandátumot a republikánusoktól, csupa olyan államban, amelyek mindeddig konzervatív fellegvárak voltak. Az sem kizárt, hogy a még nem eldőlt Alaszkával és Mississippivel együtt végül kilenc fordítás legyen belőle. Ez azt jelentené, hogy az eddigi 47-53 helyett 56 demokrata és mindössze 44 republikánus szenátor ülhet a Kongresszus felsőházában 2027 elejétől, ami hosszú évekig rányomhatja a bélyegét az Egyesült Államok politikai térképére. Emberemlékezet óta példátlan politikai földrengés ez, egyben annak az egyöntetű elutasítása, amit Donald Trump a második ciklusában eddig művelt. De mire használhatják a demokraták ezt a történelmi felhatalmazást? Konstruktív együttműködésre vagy állandó csetepatékra a demokrata Kongresszus és a republikánus Fehér Ház között? Készülhetünk a harmadik impeachment Trump ellen?

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×