Infostart.hu
eur:
362.43
usd:
322.05
bux:
147607.45
2026. november 5. csütörtök Imre

"Magyarországon nincs politikai baloldal" - lapszemle

A Népszabadság Csaba László közgazdász professzorral, a Magyar Nemzet pedig Gazsó Ferenccel, az MSZP megszüntetett, társadalompolitikai tagozatának egykori tiszteletbeli elnökével közöl interjút.

A Népszabadság Csaba Lászlóval közöl interjút. A közgazdász professzor szerint olyan középtávú átalakításra lenne szükség, amely növeli a gazdaság teljesítményét. Az egyetemi tanár beszélt a 11 közgazdász nemrég lezajlott találkozójáról a kormányfővel. Mint elmondta, egyetértés volt abban, hogy 2012-re tartós megoldásokat kell kimunkálni. Ennek részeként szükség van az IMF és az EU szakértelmére is, nemcsak a pénzére.

A lap egy másik cikkében arról számol be a Tárki felmérésére hivatkozva, hogy kétharmados többségben vannak azok, akik nem fogadnák el, hogy gyermekük roma gyerekkel barátkozzon. A nemzetközi radikalizmusindexen a vizsgált 33, többségében uniós ország között Magyarország az ötödik helyen áll.

A Magyar Nemzetnek Gazsó Ferenc, az MSZP megszüntetett, társadalompolitikai tagozatának egykori tiszteletbeli elnöke adott interjút. A professzor szerint Magyarországon nincs politikai baloldal, az MSZP csak jelszavakban baloldali, ám minden eszmét semmibe vesz. Úgy véli: a magyar kormány kegyelmi állapotban van, miután a neoliberális szisztéma a globális színtéren is megbukott, elviekben mozgástér nyílhat az ország számára.

A lap egy másik cikkében azt írja, hogy Miskolcon és Egerben tájékozódott a közelmúltban Kanada budapesti nagykövete a romák életkörülményeiről, amelynek hátterében az áll, hogy az észak-amerikai ország a jövő júniustól szigorítja a bevándorlási szabályokat. A lap információja szerint Kanada menedékkérői között kétszer annyian vannak Miskolcról, mint a világ más településéről érkezők.

Az Index.hu cikkében arra hívja fel a figyelmet, hogy Pécs és Zugló jövő évi költségvetési koncepciója hihetetlen hasonlóságokat mutat: oldalakon át lényegében teljesen egyforma. Egyező mondatok, szó szerint egyforma bekezdések, és ugyanolyan központozási hibák fedezhetőek fel bennük.

A Portfolio.hu a KSH felmérésére hivatkozva arról ír, hogy 2010-ben 295 ezer ember tartozott az úgynevezett egyéb inaktív munkaerőpiaci kategóriába, azaz társadalmilag elfogadott indok nélkül hiányzott a dolgozó vagy munkát kereső népességből, semmiféle kimutatható jövedelemforrással nem rendelkezett, és nappali tagozatos tanulmányokat sem folytatott.

A Pénzcentrum.hu szerint tízezrek spórolhatóak meg, amennyiben valaki külföldről rendeli meg a karácsonyi ajándékokat. Azonos termékek árai között akár több mint 100 százalékos eltérés is lehet a különböző országokban. Az, hogy netes vásárlásnál mire kell figyelni, az kiderül a portál összeállításából.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Megnyílt a Nyitott Akták online adatbázisa, amelyben mintegy 60 ezer, az állambiztonsági nyilvántartásban szereplő 6-os karton vált hozzáférhetővé. A nyilvánosságra került dokumentumokban több ismert közéleti és kulturális szereplő neve is felbukkant. Van, aki határozottan tagadja a beszervezését, más vállalja a múltját, és olyan is akad, aki szerint a róla szóló adatok félrevezetők.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Nagyot esett a dollár az amerikai félidős választások első eredményeire: a republikánusok súlyos vereség elé néznek, a demokraták pedig akár a Kongresszus mindkét házát megszerezhetik. A befektetők Donald Trump gazdaságpolitikai mozgásterének szűkülését árazzák, a dollár eladási hulláma pedig a forint árfolyamában is látványosan megjelent. Itthon eközben a vártnál kedvezőbb ipari adat érkezett, a szeptemberi termelés 8,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Estére másfél havi csúcsra erősödött a magyar fizetőeszköz.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×