Infostart.hu
eur:
362.57
usd:
322.22
bux:
147607.45
2026. november 5. csütörtök Imre

Lázár: "Összeálltak, de így hárman együtt is alkalmatlanok"

Van együttműködés az ellenzék között - mondta Lázár János fideszes frakcióvezető, arra utalva, hogy a három párt elhúzza a parlamenti vitákat.

Lázár János azt mondta, meglepődve tapasztalta hogy az ellenzék nem akart élni azzal a lehetőséggel, hogy a munka törvénykönyvéről még a hétvégén is tárgyaljanak, holott korábban még azt kifogásolták, hogy nem kapnak elegendő teret véleményük kifejtésére.

Az Országgyűlés e heti, sokszor egymásba érő ülésnapjain tanúsított ellenzéki politizálást úgy értékelte: egész héten együttműködtek a parlamentben, "egymás kezét szorítva küzdöttek, hogy miért, az már egy kétséges dolog". "Tudatos összefogásról és egy ellenzéki koalíciónak a kibontakozásáról van szó" - fogalmazott.

A Fidesz frakcióvezetője hozzátette, nem akarnak semmilyen vitát lezárni, értelmes párbeszédet akarnak folytatni, a választójogi törvénnyel kapcsolatban is, még ha az hétfőig is fog tartani. Kifogásolta, hogy az ellenzéknek egy témában sem volt konstruktív javaslata. "Igaz, hogy összeálltak, de így hárman együtt is alkalmatlanok arra, hogy egy ország sorsát rájuk bízzák" - fogalmazott Lázár János.

Lázár János elmondta, a frakció kedden tárgyal a köznevelési törvényhez érkezett módosítókról. Hozzátette, egyelőre sok mindenben nem értenek egyet, ezekben a kérdésekben jövő héten kell közös nevezőre jutni.
Reagált arra az ellenzéki felvetésre, hogy az új választókerületi rendszert diktatórikus elvek alapján dolgozza ki. A korábbi rendszert egy minisztertanácsi rendelet szabályozta, amelyet az alkotmánybíróság hatályon kívül helyezett - emelte ki.

Lázár János hangsúlyozta: az új rendszer kialakításánál az Alkotmánybíróság és a Velencei Bizottság iránymutatásait vették alapul.

Az elmúlt napok éjszakába nyúló napirendjeinek kialakításával kapcsolatban megkérdeztük, miért tették késői időpontokra a fontos törvények tárgyalását. Lázár János azt válaszolta, a képviselői munka nem köthető napszakokhoz.

Arra a kérdésre, hogy Meggyes Tamás korábbi Esztergomi polgármester miért nem vett részt a városáról szóló vitában, Lázár János azt mondta, eddig azt hangoztatta az ellenzék, hogy miért nem vonul háttérbe a politikus. Hangsúlyozta, a kérdés nem Meggyes Tamásról, hanem az esztergomiakról szól.

Hanganyag: Litauszky Balázs

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Megnyílt a Nyitott Akták online adatbázisa, amelyben mintegy 60 ezer, az állambiztonsági nyilvántartásban szereplő 6-os karton vált hozzáférhetővé. A nyilvánosságra került dokumentumokban több ismert közéleti és kulturális szereplő neve is felbukkant. Van, aki határozottan tagadja a beszervezését, más vállalja a múltját, és olyan is akad, aki szerint a róla szóló adatok félrevezetők.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Nagyot esett a dollár az amerikai félidős választások első eredményeire: a republikánusok súlyos vereség elé néznek, a demokraták pedig akár a Kongresszus mindkét házát megszerezhetik. A befektetők Donald Trump gazdaságpolitikai mozgásterének szűkülését árazzák, a dollár eladási hulláma pedig a forint árfolyamában is látványosan megjelent. Itthon eközben a vártnál kedvezőbb ipari adat érkezett, a szeptemberi termelés 8,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Estére másfél havi csúcsra erősödött a magyar fizetőeszköz.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×