Infostart.hu
eur:
364.32
usd:
324.72
bux:
144484.17
2026. november 5. csütörtök Imre

Elfogadta a kormány a nemzeti társadalmi felzárkózási stratégiát

A kormány szerdai ülésén elfogadta a nemzeti társadalmi felzárkózási stratégiát; a dokumentum egyesíti a gyermekszegénységgel, a romaüggyel és hátrányos helyzetű térségekkel kapcsolatos stratégiákat - jelentette be a kormányszóvivő budapesti sajtótájékoztatóján.

Giró-Szász András elmondta, a stratégia a 2011 és 2020 közötti terveket tartalmazza, illetve azon belül a 2012 és 2014 közötti évekre szóló végrehajtási intézkedési terveket.

Úgy értékelte, az elmúlt tíz évben nagyon kevés eredménye volt a hátrányos helyzetű társadalmi csoportok problémái kezelésének. Ebben az időszakban az előző kormányok 120 milliárd forintot költöttek el ezeken a területeken, azonban - szavai szerint - igazolhatóan csak mintegy 10 milliárd forint jutott el az érintettekhez.

Emlékeztetett arra, hogy a rendszerváltás óta mostanáig nem készült a szegénységből adódó problémák kezelésére átfogó megoldási javaslat, ezt kívánta most orvosolni a kormányzat a stratégia elfogadásával.

Azt hangoztatta, hogy a kormány nemzeti ügyként kívánja kezelni az elszegényedés veszélyével küzdők segítését, és garantálni akarja a szociális biztonságot valamennyi hátrányos helyzetű magyar állampolgár számára.

Arra mutatott rá, hogy a hátrányos helyzet az érintett családokban generációkon át öröklődik, és így az egész társadalom problémájává válik, továbbá a munkanélküliség miatt a gazdasági fejlődést is gátolja.

Elmondta, a szegénységi kockázatok különösen a gyermekeket, a hátrányos helyzetű térségekben élőket sújtják, és a romák nagy többsége ez utóbbi csoporthoz tartozik. Hozzátette: a most elfogadott stratégia ezért integrálja e három területet.

A kormányszóvivő a dokumentum alapelvei között említette, hogy megpróbálják aktivizálni a munkaképes embereket, a támogatásokat pedig teljesítményhez kötik. Jelezte azt is, hogy a foglalkoztatás, az oktatás, az egészségügy és a lakhatás kérdéseit a jövőben összehangolva kívánják kezelni.

Balog Zoltán, a társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár emlékeztetett arra, a magyar uniós elnökség idején fogadták el azt a politikai nyilatkozatot, melyben a tagállamok elkötelezték magukat arra, hogy elkészítik a saját felzárkózási-, illetve romastratégiájukat. Hozzátette: e dokumentumokat december végéig kell minden országnak benyújtania az Európai Bizottságnak.

Arról is beszélt, hogy a társadalmi felzárkózást és a romaügyet sokszor megpróbálják egymással szemben kijátszani, de - mint fogalmazott - a kormánynak az az álláspontja, hogy Magyarországon nem csak a cigányságot érinti a szegénység, illetve a mélyszegénység. Hozzátette: a kormány e "tudatosan vállalt kettősség" jegyében azt akarja, hogy minden, a mélyszegénységből kiutat mutató programban részt tudjanak venni a romák, ahogy mindenki más is.

Jelezte azt is, hogy a kormányülésen, melyen a stratégiát elfogadták, részt vett Farkas Flórián az Országos Roma Önkormányzat elnöke is.

Balog Zoltán tájékoztatása szerint a dokumentumot - a társadalmi vitának köszönhetően - kibővítették egy közbiztonsági fejezettel. Az államtitkár ezt azzal indokolta, hogy a mélyszegénységben élők bűnözővé válásának a kockázata is nagyobb.

A kanadai romák kivándorlására vonatkozó újságírói kérdésre válaszolva arról beszélt, folyamatosan kapcsolatban állnak a kanadai nagykövetséggel, illetve rajtuk keresztül az ottani hatóságokkal, és minden szükséges információt megadnak nekik.

Közölte, a kanadai nagykövetség volt az első, amelyik konzultálni akart a stratégiáról, ezért már el is készítettek a számukra a dokumentum angol nyelvű összefoglalóját.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Vérengzés volt az amerikai tőzsdéken

Vérengzés volt az amerikai tőzsdéken

Komoly eladási hullám söpört végig csütörtökön a világ technológiai részvénypiacain. Az ázsiai tőzsdék után az Egyesült Államokban is meredek esés bontakozott ki, a Nasdaq több mint 5 százalékot zuhant, a félelemindex pedig több mint 50 százalékot ugrott. Eközben Európában jóval visszafogottabbak a mozgások. A befektetőket elsősorban a mesterséges intelligenciához kapcsolódó beruházások megtérülése és a chipgyártók kilátásai aggasztják, a hangulatot pedig a Fed felől érkező szigorúbb kamatpolitikai üzenetek is rontják. Eközben az arany és az olaj ára is emelkedik, utóbbié ismét visszatért 100 dollár fölé.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×