Infostart.hu
eur:
362.62
usd:
322.64
bux:
147607.45
2026. november 5. csütörtök Imre

Nem vékony a határ a terápia és a morfiumtúladagolás között

A Magyar Hospice Alapítvány orvos igazgatója húsz éve foglalkozik haldokló rákbetegekkel, de azt állítja: még soha nem találkozott eggyel sem, aki eutanáziát kért volna. Muszbek Katalin azt követően nyilatkozott az InfoRádiónak, hogy a rendőrség ismeretlen tettes ellen nyomozást indított, mert a gyanú szerint az Uzsoki utcai kórház több betegét az orvosok segítették át a halálba.

Az egyik beteg hozzátartozója azt kérte, hogy ne emeljük a fájdalom miatt a férje morfiumadagját, mert olvasta a híreket, és nem akarja, hogy a férjére károsan hasson a szer - érzékeltette a Hospice Alapítvány igazgatója az InfoRádiónak, hogy az Uzsoki utcai Kórház ügye milyen negatív következményekkel járt.

Muszbek Katalin szerint sokkal több tudás kellene nemcsak a családoknak, hanem az orvosoknak is, mert fontos, hogy jól el tudják magyarázni, hogy a tünetek csökkentése az életminőség javítására szolgál, nem pedig a betegek életének megrövidítésére.

A szakember húsz éve dolgozik végstádiumban lévő rákbetegekkel, és úgy látja: egyáltalán nem vékony a határ a terápia és a büntetendő morfiumtúladagolás között. Egy normálisan adagolt gyógyszeradagot fokozatosan emelnek és váltanak át különböző szintű fájdalomcsillapítókra, a végén pedig erős fájdalomcsillapítót kap a beteg. Nincs olyan közel a halálos veszélyeztetettség - fogalmazott Muszbek Katalin.

Ha egy orvos nem ismeri a fájdalomcsillapító szer alkalmazását és egyszerre nagy dózist rendel, vagy olyan szert vezet be, ami a beteget veszélyezteti, az szakmai nemtudásra utal - emelte ki az orvos.

A szedáció, vagyis a betegek nyugtatása általánosan elfogadott módszer az egészségügyi intézmények krónikus osztályain, ahol sok olyan beteg fekszik, akik az utolsó életszakaszban vannak. Itt merülhet fel az, hogy az orvosok túlléphetnek egy bizonyos határt, veszélyeztetve ezzel a beteg életét. Azonban ez bűncselekmény, és nem fordulhat elő az egészségügyben - hangsúlyozta Muszbek Katalin, aki elutasítja az eutanáziát. Hozzátette: nem találkozott olyan beteggel, aki kérte, hogy adjanak be neki vénásan morfiumot, mert be szeretné fejezni az életét.

Hanganyag: Herczeg Zsolt

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Megnyílt a Nyitott Akták online adatbázisa, amelyben mintegy 60 ezer, az állambiztonsági nyilvántartásban szereplő 6-os karton vált hozzáférhetővé. A nyilvánosságra került dokumentumokban több ismert közéleti és kulturális szereplő neve is felbukkant. Van, aki határozottan tagadja a beszervezését, más vállalja a múltját, és olyan is akad, aki szerint a róla szóló adatok félrevezetők.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Nagyot esett a dollár az amerikai félidős választások első eredményeire: a republikánusok súlyos vereség elé néznek, a demokraták pedig akár a Kongresszus mindkét házát megszerezhetik. A befektetők Donald Trump gazdaságpolitikai mozgásterének szűkülését árazzák, a dollár eladási hulláma pedig a forint árfolyamában is látványosan megjelent. Itthon eközben a vártnál kedvezőbb ipari adat érkezett, a szeptemberi termelés 8,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Estére másfél havi csúcsra erősödött a magyar fizetőeszköz.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×