Infostart.hu
eur:
362.62
usd:
322.64
bux:
147607.45
2026. november 5. csütörtök Imre

Vannak átfedések a Jobbik és az MSZP táborának értékrendje között

Nincs bizonyíték arra, hogy a kiábrándult szocialista szavazók erősítenék a Jobbikot, ám vannak átfedések a két tábor értékrendje között - hangzott el a Friedrich Ebert Alapítvány és a Policy Solutions politikai elemző intézet konferenciáján.

A konferencia szervezőinek kérdésére, hogy hogyan váltak a szocialista szavazók Jobbik-szimpatizánsokká, Závecz Tibor, az Ipsos véleménykutatási igazgatója azt mondta: nem bizonyítja semmi, hogy az MSZP szavazótáborának egy része valóban átpártolt volna. A Jobbik nem feltétlenül a szocialista pártból rekrutálta a szavazóbázisát, hanem egy korábban passzív, bizonytalan rétegből - vélekedett.

Bíró Nagy András, a Policy Solutions képviselője viszont úgy látta, hogy a Jobbik szavazói 2010-ben csaknem 250 ezren korábban a szocialista párt szavazói voltak. Az elemző szerint az történt 2006 és 2010 között, hogy a baloldalinak nevezett párt került gazdaságpolitikailag a jobboldalra, a jobboldalinak nevezett párt került gazdaságpolitikailag a baloldalra, és Magyarország alapvetően gazdaságilag baloldali beállítottságú, ezért ennek óriási jelentősége van.

Bíró Nagy András szerint egyébként az elmúlt másfél évben mindez visszarendeződött, így versenyfutás kezdődött az MSZP, az LMP és a Jobbik között a baloldali értékrendű választókért.

A Political Capitalt képviselő Krekó Péter úgy látta, hogy mára a kormánypártokban csalódott szavazótábor a Jobbik legfőbb vadászterülete, ám van átfedés az MSZP-s és a jobbikos szavazók értékrendje között.

Krekó Péter hozzátette, a két szavazótábor leginkább életkor szempontjából különbözik, így a legnagyobb akadálya a szocialista szavazók Jobbikhoz áramlásának az, hogy más generációt képviselnek.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Megnyílt a Nyitott Akták online adatbázisa, amelyben mintegy 60 ezer, az állambiztonsági nyilvántartásban szereplő 6-os karton vált hozzáférhetővé. A nyilvánosságra került dokumentumokban több ismert közéleti és kulturális szereplő neve is felbukkant. Van, aki határozottan tagadja a beszervezését, más vállalja a múltját, és olyan is akad, aki szerint a róla szóló adatok félrevezetők.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Nagyot esett a dollár az amerikai félidős választások első eredményeire: a republikánusok súlyos vereség elé néznek, a demokraták pedig akár a Kongresszus mindkét házát megszerezhetik. A befektetők Donald Trump gazdaságpolitikai mozgásterének szűkülését árazzák, a dollár eladási hulláma pedig a forint árfolyamában is látványosan megjelent. Itthon eközben a vártnál kedvezőbb ipari adat érkezett, a szeptemberi termelés 8,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Estére másfél havi csúcsra erősödött a magyar fizetőeszköz.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×