Infostart.hu
eur:
362.65
usd:
322.84
bux:
147607.45
2026. november 5. csütörtök Imre

Hova nem ajánlott külföldi utat tervezni?

Utasbiztosítás és egészségügyi kártya nélkül senki ne induljon külföldre, ezt javasolja a Külügyminisztérium konzuli szolgálatért felelős közigazgatási államtitkára. Bába Iván egy háttérbeszélgetésen elmondta, idén eddig körülbelül 600 ezer konzuli ügyet láttak el, ami majdnem duplája a tavalyi számnak.

45 olyan ország vagy térség van, ahová a Külügyminisztérium nem javasolja a kiutazást, és 58 olyan terület, ahol fokozott biztonsági kockázatra kell számítani, mondta Bába Iván, a Külügyminisztérium konzuli szolgálatért felelős közigazgatási államtitkára. Hozzátette, ezeken a területeken sokszor magyar külképviselet sincs, ezért nehéz segíteni az ott bajbajutottakon. Sok afrikai országból például "nagy mutatvány" kihozni bárkit is - hangsúlyozta.

Az országok listáját a Külügyminisztérium honlapján lehet megtekinteni, ahol számos más, kiutazással kapcsolatos információt felsorolnak. Bába Iván részletezte, hogy melyek azok az esetek, amelyekben egy konzul segítséget tud nyújtani, és melyekben nem. Például baleset, vagy rendkívüli eseménynél a helyszínen segít, pótolja az elveszett úti okmányokat, segít a kapcsolatfelvételben és közreműködik a hazautazás elősegítésében.

Ugyanakkor nem tud segíteni bírság, büntetés, vagy ügyvédi költség kifizetésében, nem tudja az állampolgárok szabadon bocsátását kezdeményezni, lakhatást biztosítani, vagy a különös méltányolást igénylő eseteket kivéve megelőlegezni a hazajutás költségeit.

Bába Iván arra is felhívta a figyelmet, hogy a konzuli szolgálat az orvosi kezelések díját sem tudja kifizetni, ezért azt javasolja, hogy a tb-t fizetőknek egyébként díjmentesen kérhető európai egészségbiztosítási kártya, valamint utasbiztosítás nélkül senki ne induljon el külföldre. Az államtitkár elmondta, az Európai Unió állampolgáraként a magyarok bármelyik uniós konzulátuson kérhetnek segítséget.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Megnyílt a Nyitott Akták online adatbázisa, amelyben mintegy 60 ezer, az állambiztonsági nyilvántartásban szereplő 6-os karton vált hozzáférhetővé. A nyilvánosságra került dokumentumokban több ismert közéleti és kulturális szereplő neve is felbukkant. Van, aki határozottan tagadja a beszervezését, más vállalja a múltját, és olyan is akad, aki szerint a róla szóló adatok félrevezetők.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Nagyot esett a dollár az amerikai félidős választások első eredményeire: a republikánusok súlyos vereség elé néznek, a demokraták pedig akár a Kongresszus mindkét házát megszerezhetik. A befektetők Donald Trump gazdaságpolitikai mozgásterének szűkülését árazzák, a dollár eladási hulláma pedig a forint árfolyamában is látványosan megjelent. Itthon eközben a vártnál kedvezőbb ipari adat érkezett, a szeptemberi termelés 8,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Estére másfél havi csúcsra erősödött a magyar fizetőeszköz.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×