Infostart.hu
eur:
362.65
usd:
322.88
bux:
147607.45
2026. november 5. csütörtök Imre

Már 2300 felmondólevél gyűlt össze

Mintegy 2300 egészségügyi dolgozó helyezte ügyvédi letétbe szerdáig a felmondólevelét, amelyek január elsejével "aktiválódnak", ha addig nem történnek érdemi intézkedések az ágazat béreinek rendezése érdekében - közölte a Magyar Rezidens Szövetség elnöke. A Magyar Orvosi Kamara elnöke az ágazat humánerőforrás-krízisét nevezte a legnagyobb problémának.

Papp Magor elmondta, másfél hónappal az akció vége előtt 2300 felmondólevél gyűlt össze, s korábban jelezte, háromezer felmondólevél szükséges ahhoz, hogy mozgalmukat sikeresnek lehessen nevezni.

A drámai orvos elvándorlás legfőbb oka, hogy nem tudnak megélni a kollégák, mindeközben az ágazati vezetéssel megakadtak a dolgozók életpályamodelljéről, béreik rendezéséről szóló egyeztetések - fejtette ki a rezidensszövetség elnöke. Papp Magor hozzátette: azt látják, hogy az egészségügyi államtitkárság részben forrás-, részben lobbierő-hiány miatt nem tud fellépni az érdekükben, ezért több döntéshozóval is konzultálnak a jövőben. Lázár Jánost, a Fidesz, illetve Harrach Pétert, a KDNP frakcióvezetőjét már meg is keresték.

Papp Magor emlékeztetett egy, a közelmúltban tartott szakmai fórumra, ahol - mint mondta - szomorúan hallgatta, amikor az államtitkár arra kérte a kollégákat, hogy tartsanak ki, noha semmit sem tudott ígérni nekik. "Ilyen jövőképpel nem tudjuk itthon tartani a kollégákat" - mondta Papp Magor.

A konferencián korábban felszólaló Éger István, a Magyar Orvosi Kamara elnöke és Rácz Jenő, a Magyar Kórházszövetség elnöke is az ágazat humán-erőforrás krízisét nevezte a legnagyobb problémának, mindketten drámai orvos elvándorlásról beszéltek. Rácz Jenő szerint a kormány és a szakállamtitkárság tervei több kérdésre sem adnak magyarázatot.

A rezidensszövetség elnöke a szakorvos-jelölteknek meghirdetett, napokban betelt Markusovszky Lajos- ösztöndíjprogramról az államtitkárnak is jelezte: a "nyertesek száma mindössze" 524, amely elmarad a meghirdetett hatszáztól. Papp Magor ennek okát firtatva azt kérdezte, korábban számolták ki rosszul a hatszázas keretet, vagy másra költötték a pénzt? Ennek kapcsán úgy fogalmazott: náluk "nem az ösztöndíjkeret telt be, hanem a pohár".

Papp Magor az államtitkár egy másik bejelentését is megkérdőjelezte, amely szerint az idén végzettek az előző évhez képest jóval nagyobb arányban, mintegy 90 százaléknyian jelentkeztek a szakorvosképzésbe. Papp Magor vitatta a magas jelentkezési adatokat, véleménye szerint az államtitkár nem érvényes adatokat prezentált.

A rezidensszövetség elnöke elmondta: a közelmúltban felmérést végeztek a külföldön dolgozó magyar kollégák körében. Ebből kiderült, hogy a bérek rendezése kulcsfontosságú lenne a számukra, ezzel összefüggésben a hálapénz visszaszorítása is nagyban motiválná őket a hazatérésre - tette hozzá.

A rezidensszövetség elnöke az előadásában ismét leszögezte: felmondóleveles akciójuk célja továbbra is az, hogy senkinek ne kelljen elmennie az országból. Azon dolgoznak, hogy hosszú távon tudjanak a magyar egészségügyben részt venni és gyógyítani - hangsúlyozta Papp Magor.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Megnyílt a Nyitott Akták online adatbázisa, amelyben mintegy 60 ezer, az állambiztonsági nyilvántartásban szereplő 6-os karton vált hozzáférhetővé. A nyilvánosságra került dokumentumokban több ismert közéleti és kulturális szereplő neve is felbukkant. Van, aki határozottan tagadja a beszervezését, más vállalja a múltját, és olyan is akad, aki szerint a róla szóló adatok félrevezetők.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Nagyot esett a dollár az amerikai félidős választások első eredményeire: a republikánusok súlyos vereség elé néznek, a demokraták pedig akár a Kongresszus mindkét házát megszerezhetik. A befektetők Donald Trump gazdaságpolitikai mozgásterének szűkülését árazzák, a dollár eladási hulláma pedig a forint árfolyamában is látványosan megjelent. Itthon eközben a vártnál kedvezőbb ipari adat érkezett, a szeptemberi termelés 8,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Estére másfél havi csúcsra erősödött a magyar fizetőeszköz.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×