Infostart.hu
eur:
361.28
usd:
317.74
bux:
143471.05
2026. július 24. péntek Kincső, Kinga

Eldőlhet a Demokratikus Koalíció sorsa

A héten dönthet a házelnök a Demokratikus Koalíció frakciójáról.

Gyurcsány Ferenc azzal számolt, hogy október 24-én már saját frakciót alakíthat az a tíz képviselő, aki korábban az MSZP tagja volt, de az egykori kormányfő tévedett. Lezsák Sándor alelnök múlt hétfőn azt ismertette, hogy Mesterházy Attila levélben fordult az Országgyűlés elnökéhez, hogy kilépett tíz képviselő a szocialista frakcióból, emiatt a házszabály alapján független képviselőknek kell lenniük fél évig.

Molnár Csaba, a Demokratikus Koalíció leendő frakcióvezetője tiltakozott ez ellen. A politikus arra hivatkozott, hogy ahhoz, hogy valaki kilépjen egy frakcióból, kilépő jognyilatkozatot kell aláírni, de ők ezt nem írták alá.

A Demokratikus Koalíció azzal érvel, hogy egy új párt megalakításával kiváltak az MSZP frakciójából, így nem kell függetlennek lenniük. Arra hivatkoznak, hogy 1996-ban az MDF-ből kiváló képviselők is azonnal megalakíthatták a Magyar Demokrata Néppárt frakcióját.

Kövér László házelnök múlt héten külföldön tartózkodott, így várhatóan ezen a héten dönthet az ügyben.

Mesterházy Attila kedden levelet írt Molnár Csabának, ebben szerepel, hogy az MSZP-frakció a szabályok alapján csak a tíz képviselő kilépését állapíthatta meg, de ettől még a házelnök elvileg tudomásul veheti az új képviselőcsoport bejelentését. Molnár Csaba szerint ezután a házvezetés nem hivatkozhat ürügyként Mesterházy Attilának arra a levelére, amiben a kilépésüket jelentette be.

Múlt hét kedden az országgyűlés mentelmi bizottságának elnöke, Rubovszky György azt mondta, szerinte a képviselőknek fél évig függetlennek kell lenniük. A politikus szerint most nem ugyanaz a helyzet, mint 1996-ban volt, mert akkor a párt kettévált.

Rubovszky György szerint valószínű, hogy a házelnök is erre a következtetésre jut majd. A tét egyébként nem kicsi: a képviselőcsoport jóval több pénzt kap a működésre, és egy független képviselő kevesebbet beszélhet a parlamentben.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Óriásberuházást jelentett be Kapitány István

A Suzuki 76 milliárd forintos fejlesztésre készül esztergomi gyárában, a beruházás az elektromos járművek és akkumulátorcsomagok gyártását is érinti – közölte Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter.
inforadio
ARÉNA
2026.07.27. hétfő, 18:00
Csizmadia Ervin
a Méltányosság Politikaelemző Központ igazgatója
Esett a Nasdaq, megint nyomás alatt a chipgyártók

Esett a Nasdaq, megint nyomás alatt a chipgyártók

Péntek reggelre bizonytalan hangulat alakult ki a tőzsdéken, miután a közel-keleti konfliktus eszkalációja egy ponton 100 dollár fölé hajtotta a Brent árfolyamát, ismét felerősítve az inflációs és kamatemelési félelmeket. A helyzetet Donald Trump új vámintézkedései is rontották, miközben a vállalati fronton sorra érkeznek a gyorsjelentések. Napközben azonban javul a hangulat, Európában részben az olajár napközbeni korrekciójának köszönhetően pozitív volt a kép, a magyar tőzsdén pedig a BUX és a Mol is történelmi csúcsra ment. Az amerikai indexeket azonban ma is lehúzzák a chipgyártók.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×