Infostart.hu
eur:
364.62
usd:
324.99
bux:
144484.17
2026. november 5. csütörtök Imre

Navracsics Tibor írásbeli figyelmeztetést adott a KIM államtitkárának

Írásbeli figyelmeztetést adott az igazságügyi miniszter Gál András Leventének, a szaktárca közigazgatási államtitkárának a Fürjes Balázs kiemelt budapesti beruházásokért felelős kormánybiztos kinevezéséről szóló kormányhatározat miatt.

Navracsics Tibor szerdán újságírói kérdésre válaszolva megerősítette a Magyar Nemzet aznapi számában megjelenteket. A miniszter azt mondta, hogy az államtitkár írásbeli figyelmeztetést kapott, ezzel zárult az ügyben indított fegyelmi eljárás.

Giró-Szász András kormányszóvivő kedden kérdésre válaszolva egyértelműsítette a kormánybiztos hatáskörét, és kiemelte, hogy Fürjes Balázs a fővárosi nagyberuházásokért felel.

Múlt héten a kabinet egyes kiemelt jelentőségű budapesti beruházások irányítására nevezte ki a kormánybiztost, aki - a Magyar Közlönyben megjelent határozat egyik passzusa értelmében - felügyeli a három milliárd forint érték feletti állami beruházások előkészítését, megvalósítását is.

Jogászok ugyanakkor a hétvégén úgy nyilatkoztak, hogy kormányzási nehézséget okozhat a kormánybiztos jogköre. Az MTI Hírcentrumnak - részben név nélkül - nyilatkozó alkotmányjogászok szerint így elvonhatják miniszterek és minisztériumok döntési jogának egy részét, ez "bizonyos esetekben kormányzási nehézséget okozhat".

Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Vérengzés volt az amerikai tőzsdéken

Vérengzés volt az amerikai tőzsdéken

Komoly eladási hullám söpört végig csütörtökön a világ technológiai részvénypiacain. Az ázsiai tőzsdék után az Egyesült Államokban is meredek esés bontakozott ki, a Nasdaq több mint 5 százalékot zuhant, a félelemindex pedig több mint 50 százalékot ugrott. Eközben Európában jóval visszafogottabbak a mozgások. A befektetőket elsősorban a mesterséges intelligenciához kapcsolódó beruházások megtérülése és a chipgyártók kilátásai aggasztják, a hangulatot pedig a Fed felől érkező szigorúbb kamatpolitikai üzenetek is rontják. Eközben az arany és az olaj ára is emelkedik, utóbbié ismét visszatért 100 dollár fölé.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×