Infostart.hu
eur:
364.26
usd:
324.6
bux:
144484.17
2026. november 6. péntek Lénárd

2006-os események: az ügyészség meggyanúsította a volt országos főkapitányt

A 2006 őszi eseményekkel kapcsolatban a Debreceni Katonai Ügyészség meggyanúsította Bene László egykori országos rendőrfőkapitányt.

Varga Zs. András, a legfőbb ügyész helyettese hétfőn a parlamentben, Gaudi-Nagy Tamás (Jobbik) azonnali kérdésre válaszul azt mondta, hogy a Debreceni Katonai Ügyészségen három különböző szálon folyik a nyomozás, ezekben egyebek között elöljáró intézkedés elmulasztása bűntette miatt meggyanúsították az akkori országos és a budapesti rendőrfőkapitányt.

Szeptember 24-én a Magyar Nemzet írta meg, hogy Bene Lászlóval kapcsolatos felvételeket kért be a katonai ügyészség a 2006. őszi eseményeket vizsgáló parlamenti bizottságtól. A lap akkor úgy fogalmazott: nincs kizárva, hogy a volt országos rendőrfőkapitányt meggyanúsítják, amiért nem kezdeményezett fegyelmi eljárást Gergényi Péter ellen.

A Debreceni Katonai Ügyészség az egykori főkapitány bizottsági meghallgatásáról készült videofelvételeket kérte be - írta a lap, amelynek az ügyészség helyettes vezetője nem nyilatkozott arról, hogy várható-e újabb gyanúsítás a nyomozásban.

Balsai István a parlamenti honlapon szeptember 26-án közzétett jelentésében arról ír, hogy Bene László akkori országos rendőrfőkapitány, helyettese, Szabadfi Árpád és Gergényi Péter volt budapesti rendőrfőkapitány esetében felmerülhet az elöljárói intézkedés elmulasztásának törvényi tényállása, mert nem rendelték el a beosztottjaik felelősségének vizsgálatát.

Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Nehéz szavakat találni arra, amit a Mol az idei harmadik negyedévben összehozott: az olajóriás történetének legerősebb negyedévét zárta, még a 2022-es energiaválság idején látott csúcsok is felül lettek múlva, több grafikonunkat is újra kellett skálázni, hogy kiférjenek a rekord összegek. Elsősorban a soha nem látott szintre emelkedő finomítói árrések és a megugró földgázárak hozták össze ezt az eredményt, a menetelést a finomítói kapacitáskiesés és az üzemanyagárakat érintő hatósági korlátozások sem tudták megfékezni. A számok mögött viszont van néhány fontos csavar: jelentős egyszeri tételek is javították az eredményt, egyes üzletágak továbbra is komoly nehézségekkel küzdenek, az októberi adatok pedig már arra utalnak, hogy a rendkívüli piaci környezet nem feltétlenül marad fenn tartósan. Mutatjuk a brutális rekordok hátterét, és azt is, hogy mi következhet most a Molnál.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×