Infostart.hu
eur:
363.36
usd:
322.79
bux:
148845.58
2026. november 4. szerda Károly

Budapestre vezetett a legnagyobb Boeing első útja - fotóval

Világpremierként a Boeing legújabb és legnagyobb teherszállítógépe első hivatalos útján ma hajnalban leszállt Budapesten - mondta el az InfoRádiónak a Budapest Airport kommunikációs igazgatója. Hardy Mihály hozzátette: a gép miatt át kellett festeni a repülőtér teherforgalmi parkolóját.

Ez volt ennek az új típusnak a világpremierje, és egyben az első kereskedelmi útja, egyébként pedig az Egyesült Államok repülőgépgyártása történetében ez a legnagyobb Boeing gép. A 747-es nem egy új típus, hiszen 1969 óta négyszer esett át ráncfelvarráson. Most ez a legnagyobb teherszállító változat.

A Hongkong - Baku - Budapest - Luxemburg útvonalat repülte ezen az első útján a gép. A világ repülés iránt érdeklődő emberei is most láthatták először így, munka közben ezt az óriás repülőgépet. Ez a gép maximálisan 134 tonna hasznos terhet vehet föl a fedélzetére, két fedélzeten. Tehát ilyen értelemben emeletes repülőgépről van szó. A megengedett legnagyobb felszálló tömege 442 tonna. Ezzel a terheléssel 8200 kilométerre tud elrepülni.

Ez egy teherszállító gép, tehát nem menetrend szerinti járat. Láthatjuk máskor is majd Budapesten?

Igen, a Cargolux átlagban hetente ötször száll le Budapesten. Azt azonban elég nehéz megmondani, hogy éppen a

Fesztávolság: 68,45 m
Magasság: 19,35 m
Törzs szélessége: 6,1 m
Maximális felszállótömeg: 442 t
Maximális hasznos teher: 134 t
Maximális hatótávolság: 8288 km (max. hasznos terheléssel)
Maximális sebessége: 988 km/h (Mach 0,92)

rotációban, tehát a flotta forgásában mikor jön legközelebb Budapestre. Ez egy teljesen új generációs repülőgép, új szárnyakkal, új hajtóművekkel. Ennek köszönhetően lényegesen alacsonyabb a szén-dioxid kibocsátása, tehát ilyen szempontból környezetbarát. És sokkal halkabb is, mint a korábbi cargo típusok.

Ez a típus a Boeing legújabb és egyben legnagyobb repülőgépe. Szükség volt bármilyen átalakításra a repülőtéren ahhoz, hogy fogadni tudják?

Igen. Kénytelenek voltunk az egyes előtéren, ahol most fogadjuk a cargo gépeket, megváltoztatni a rendet. Új felfestést, új "parkolási rendet" alakítottunk ki, mert ennek az óriásgépnek a kiszolgálása ezt már mindenképpen szükségessé tette. Ennek a jumbónak nem csak oldalról nyílnak hatalmas teherajtajai a törzsén, hanem a gép a teljes orrát fel tudják nyitni. Úgyhogy akár komplett autóbuszokat is fel lehet vinni a fedélzetére, olyan nagy a rakodónyílása.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Lezsák, Szita, Martonyi, Torgyán, Csurka – Nyílnak az ügynökakták, ömlenek a politikusnevek

Lezsák, Szita, Martonyi, Torgyán, Csurka – Nyílnak az ügynökakták, ömlenek a politikusnevek

Ítélkezés helyett kíváncsiság – a levéltári főigazgató és a miniszterelnök is ezt a hozzáállást ajánlja a nevek megismerése után; szerda délelőtt elkezdtek nyílni az úgynevezett ügynökakták, számos 6-os karton adata már nyilvános, kiderül róluk ez-az.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×