Infostart.hu
eur:
364.68
usd:
320.78
bux:
144123.83
2026. július 23. csütörtök Lenke

Oszkó Pétert beidézték a Sukoró-ügyben - lapszemle

Megkapta az idézést a Fejér Megyei Bíróságtól a sukorói vagyonjogi per október 20-i tárgyalására Oszkó Péter, akit tanúként hallgatnak majd meg - írja a a Magyar Nemzet.

A lapnak a Bajnai-kormány egykori pénzügyminisztere elmondta: feltehetőleg a telekcsere-szerződésről kell nyilatkoznia. Oszkó Péter a Magyar Nemzetnek felidézte, hogy 2009 őszén ő indított vizsgálatot a sukorói telekügyben, majd amikor a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (MNV) nem tudott megállapodni Joav Blummal a szerződés felbontásáról, miniszterként előírta, hogy az MNV indítsa meg a polgári pert a feltűnő értékkülönbség miatt.

A lap emlékeztet: Joav Blum kaszinóépítési célra vásárolt egy pilisi és két albertirsai gyümölcsöst, majd ezek fejében akart megszerezni egy 70 hektáros állami területet Sukorón, a Velencei-tó partján. A megállapodásban az állt, hogy az MNV akarja telekcsere révén megszerezni - útépítéshez - Joav Blum három külterületi gyümölcsösét.

Az LMP jelöltje, Karácsony Gergely, valamint a civilek és az MSZP által támogatott Lévai Katalin is hajlandó a második fordulóban visszalépni, ha ez kell ahhoz, hogy a legyőzzék a Fideszt a II. kerületi időközi országgyűlési képviselőválasztáson - derül ki a két jelölttel készített közös interjúból, amely a Népszabadságban jelent meg.

Bár az átlagosnál kevésbé, de már a hazai golfturizmusban is érzékelhető a válság. A vendégek számának korábbi dinamikus növekedése az elmúlt két évben megállt, miközben több milliárdos fejlesztés leállt vagy forrás hiányában el sem indult - olvasható a Napi Gazdaságban.

Hátország Színháznak nevezné át az Új Színházat Dörner György, az intézmény csütörtökön kinevezett igazgatója, mert ez a név szerinte jobban kifejezi "a szociálliberális iga alatt nyögő magyarságot". Dörner az átlátszó.hu által közzétett és az Indexen idézett pályázatában vázlatos és általánosságoktól hemzsegő gazdasági stratégiát vázol fel. Ír kábszeresen vonagló sztárokról, Fényes Szelekről, igazságos föld- és színházosztásról, egyedülálló marketingstratégiája szerint pedig főként a nemzeti tartalmú újságokban, tévékben rádiókban hirdetne, mert ott van színháza közönsége és hátországa.

A Portfolio.hu szerint a költségvetési törvénytervezet alapján teljesen átalakul a nyugdíjkiadások szerkezete. Míg korábban a nyugdíjkasszából történt a kifizetések többsége, addig most több százmilliárd forintos tételeket csoportosított át a kormány az Egészségbiztosítási Alaphoz és a központi költségvetésbe

Földes László és Balogh Csaba Nagykovácsiban épült, "Acéltornácos ház" névre keresztelt családi háza nyerte az idei "Év Háza" díjat. A Penzcentrum.hu szerint ez a fantázianév is jól mutatja a modern városi világ és a múlt építészeti alapvetéseinek összefonódását.

Hanganyag: Herczeg Zsolt

Címlapról ajánljuk
Jöhet benzináremelés, de ha nagy lesz a baj, a kormány beavatkozik – ígérte Magyar Péter

Jöhet benzináremelés, de ha nagy lesz a baj, a kormány beavatkozik – ígérte Magyar Péter

Magyarországon alacsonyabb ma az üzemanyagok ára a benzinkutakon, mint a környező országokban, és lényegesen alacsonyabb, mint az Orbán-kormány elmúlt négy évében átlagosan voltak – hangsúlyozta a miniszterelnök a kormányzati tájékoztatón. Magyar Péter hozzátette: több tényező miatt emelkedik a nagykereskedelmi ár, és sokáig nem lesz tartható, hogy a kutakon ne legyen áremelkedés, de ha kell, a gazdasági miniszter beavatkozik majd.
inforadio
ARÉNA
2026.07.23. csütörtök, 18:00
Szécsényi Gábor
Az Autó főszerkesztője
Átlépte a 100 dollárt az olajár!

Átlépte a 100 dollárt az olajár!

Az iráni háborúval kapcsolatos bizonytalanság és a vállalati gyorsjelentések határozzák meg a hangulatot a tőzsdéken, az olaj- és gáz árak ma újra emelkednek, a Brent jegyzése pedig már a 100 dolláros hordónkénti szintet is átlépte, ennek következtében jelentősen elromlott a hangulat a részvénypiacokon. Az amerikai tőzsdék esésekkel zártak szerdán, Ázsiában ma reggel jellemzően pozitív volt a hangulat, az európai tőzsdéken azonban rossz a hangulat. Az Alphabet és a Tesla tegnap esti jelentésére is negatív volt a reakció a zárás utáni kereskedésben, a mai nap leginkább várt eseménye pedig az EKB kamatdöntése volt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×