Infostart.hu
eur:
364.24
usd:
324.19
bux:
0
2026. november 4. szerda Károly

Gyurcsány nem kapja meg "azt a szívességet, hogy mártírrá válhasson"

Gyurcsány Ferenc szerint csak akkor sürgető az MSZP belügyeinek megoldása, ha előrehozott választások lesznek. A párt fővárosi elnök-frakcióvezetője, Horváth Csaba az InfoRádió Aréna című műsorában arról beszélt, hogy a volt kormányfőnek be kell állnia a sorba, ha az MSZP-n belül akar maradni.

Nincs problémája Gyurcsány Ferencnek az MSZP-ből érkező, a személyét érintő nyilatkozatokkal. A volt kormányfő a Táncsics Alapítvány rendezvénye előtt azt mondta: rendjén való, hogy sokféle vélemény van a beszélgetések ezen szakaszában, és ezek végére a következő hetekben majd pontot tesznek.

Gyurcsány Ferenc szerint a párton belüli ügyek rendezése csak akkor sürgető, ha előrehozott választások lesznek. Ha 2014-ben lesz a választás, akkor van idő - tette hozzá.

A volt miniszterelnök szerint egy pártnak ellenzékben az a feladata, hogy újragondolja a dolgait, és normális, hogy egy párt egy választási vereség után a következő voksolásig hátralévő idő első felét önmaga átépítésével tölti.

Horváth Csaba, az MSZP fővárosi elnök-frakcióvezetője korábban az ATV-ben azt mondta: azt fogja javasolja, hogy még a novemberi pártkongresszus előtt zárják ki Gyurcsány Ferencet a szocialista pártból. Az InfoRádió Aréna című műsorában árnyalta ezt a kijelentését, és azt közölte: klasszikus értelemben nem javasolja a kizárást.

"Azt a szívességet nem fogjuk megtenni neki, hogy mártírrá válhasson" - emelte ki a szocialista politikus. Horváth Csaba szerint ha a volt kormányfő nem találja ebben a politikai családban a helyét, akkor az a tisztességes tőle, hogy távozik, ám ha Gyurcsány Ferenc úgy dönt, hogy beáll a sorba, abbahagyja a kibeszélést, akkor lehet, hogy megváltoztatja róla a véleményét.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Szakértő: teljesen átszabhatja a lakáshitelezést a Wekerle Plusz

A Wekerle Plusz program új lehetőségeket teremthet a lakásvásárlók és a felújítást tervezők számára, és átalakíthatja a lakáshitelezés szerkezetét is. Az új otthonteremtési és energetikai korszerűsítés fontos részleteiről Lévai Dánielt, a Netrisk Magyarország termékfejlesztési vezetőjét kérdezte az InfoRádió.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×