Infostart.hu
eur:
364.1
usd:
324.14
bux:
0
2026. november 4. szerda Károly

Hamarosan bejelentik az új lakástámogatás részleteit - lapszemle

A Magyar Nemzet úgy tudja, a kormányzat még ezen a héten bejelenti az új lakástámogatási rendszerrel kapcsolatos részleteket.

Matolcsy György múlt hét pénteki nyilatkozata alapján eddig annyi ismeretes, hogy több lábon álló rendszert vezetnek be, amelyben szerepel majd a lakáshitel támogatása, emellett a gyermekeket nevelő családok új építésű vagy használt ingatlan vásárlásához is igénybe vehetik majd a vissza nem térítendő támogatást.

A bérszínvonal stagnálásával számol 2012-ben a kis- és középvállalkozások vezetőinek többsége - írta a Népszabadság a Policy Agenda és az Ipsos felmérését ismertetve.

A felmérésben a válaszadók 51 százaléka mondta azt, hogy cégénél stagnálni fog a bérszínvonal, 24 százalékuk legfeljebb 5 százalékos bérnövekedéssel számol, ennél nagyobb, 5-10 százalék közötti emelkedést 9 százalékuk vár. Regionális összevetésben a Nyugat-Dunántúlon az átlagosnál nagyobb arányban várnak bérnövekedést, míg Közép-Magyarországon az átlagtól elmaradóan.

Az Index arról ír, hogy elmeorvosi megfigyelésre küldhetik S. Ábelt. Kóros jellegűnek minősítette a rá terhelő dolgokat mondó védett tanú vallomását a keddi tárgyaláson a mészárlás tervezésével vádolt jogi egyetemista. A bíróság kihallgatta egyik volt tanárát és annak a lőtérnek a munkatársait, ahol lőni tanult. Õk azt vallották, hogy semmi furcsát nem láttak soha S. Ábelen, egy barátja viszont kétarcúnak és kiismerhetetlennek írta le.

A Portfolio.hu azt elemzi, hogy mitől zuhant 10 százalékot egy hónap alatt a forint. A jelentős árfolyammozgásban egyaránt szerepet játszanak külföldi és belföldi okok. Például tovább mélyült az eurózóna adósságválsága az elmúlt egy hónapban, a másik fő aggodalom világszerte az egyre inkább lassuló gazdasági növekedés, illetve az élénkülő recessziós kilátások.
A hazai okok között szerepel, hogy a jövő évi adórendszerrel kapcsolatos közelmúltbeli kormányzati bejelentések a kiszámíthatatlanságot erősíthették a piaci szereplőkben. A végtörlesztés bejelentése is szerepet játszik a forint gyengülésében, valamint nem lehet kizárni, hogy Magyarországot újra leminősítik.

A Napi Gazdaság szerint rossz esztendő elé néznek az állami cégek. Nem unatkozik az MNV Zrt jövőre sem: a 2012-es költségvetésből kiderül, hogy ki kell árusítania a honvédség fél arzenálját, meglesz a mobil-frekvencia pályázat és szükségessé válik több állami cég feltőkésítése is, mindez csökkenő osztalékbevétel mellett.

Hanganyag: Windisch Judit

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Szakértő: teljesen átszabhatja a lakáshitelezést a Wekerle Plusz

Szakértő: teljesen átszabhatja a lakáshitelezést a Wekerle Plusz

A Wekerle Plusz program új lehetőségeket teremthet a lakásvásárlók és a felújítást tervezők számára, és átalakíthatja a lakáshitelezés szerkezetét is. Az új otthonteremtési és energetikai korszerűsítés fontos részleteiről Lévai Dánielt, a Netrisk Magyarország termékfejlesztési vezetőjét kérdezte az InfoRádió.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: elképesztően tarolnak a demokraták, történelmi bukás vár Trump pártjára

Amerikai választás 2026: elképesztően tarolnak a demokraták, történelmi bukás vár Trump pártjára

Amerika választ: az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek az Egyesült Államok választópolgárai, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható volt a demokrata többség, és az előrejelzések szerint így is lett. A kérdés már csak az, hogy mekkorára fog nyúlni a demokraták mandátumfölénye. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, most úgy néz ki, a demokraták a szenátusi többséget is megszerezték. A voksolás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zártak be, azóta pedig megállás nélkül érkeznek az első eredmények. Egyelőre úgy tűnik, egyáltalán nem hazudtak a felmérések, amikor valóságos kék hullámot jeleztek előre, több republikánus fellegvár is demokrata kézre került. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×