Infostart.hu
eur:
364.23
usd:
324.46
bux:
0
2026. november 4. szerda Károly

Vizsgálatot kér Rogán Antal a forinthitelek drágulása miatt

Vizsgálatot kezdeményez a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeleténél és a Gazdasági Versenyhivatalnál Rogán Antal, az Országgyűlés gazdasági bizottságának fideszes elnöke annak érdekében, hogy kiderüljön, a pénzintézetek a végtörlesztés lehetőségének bejelentése miatt összehangoltan emelték-e a forinthitelek költségeit.

A képviselő nehezen lát elfogadható magyarázatot ilyen mértékű és szinte egyszerre bejelentett kamatemelésre, mint mondta: van olyan bank, ahol 2 százalék fölött drágult a forinthitel.

Hangsúlyozta: a jegybanki alapkamat nem változott és a források struktúrájának változásával vagy a rendelkezésre álló forintbetétek hiányával sem lehet magyarázni a pénzintézetek lépését.

Rogán Antal kitért arra is, hogy a versenyhivatal vizsgálata várhatóan tovább tart majd, a PSZÁF elemzésének eredményeit azonban felhasználhatják a hónap végéig az Országgyűlés elé kerülő referencia-kamat törvény kialakításakor.

A képviselő újságírói kérdésre válaszolva aláhúzta: nem fél a végtörlesztések kapcsán a Bankszövetség által indított alkotmánybírósági vizsgálattól. A politikus szó szerint idézte az Alkotmánybíróság 1991-es és '95-ös határozatait. Ezek értelmében ha a társadalmi méretű változások a szerződések nagy tömegét érintik, indokolt, hogy a jogviszonyok megváltoztatására a törvényhozás dolgozzon ki általános megoldást.

Különösen a hosszú évekig fennálló szerződéses jogviszonyokra gyakorolnak hatást a jelentős gazdasági, esetleg politikai, pénzügyi és társadalmi változások. A szerződéskötéskor előre nem látható körülmények lényegesen megváltoztathatják a szerződő felek helyzetét a jogok és kötelezettségek arányát, és valamelyikük számára rendkívül terhessé vagy lehetetlenné tehetik a szerződés fenntartását vagy teljesítését. Ezekben az esetekben szükség van az állami beavatkozásra.

Szerző: Sigmond Árpád

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Szakértő: teljesen átszabhatja a lakáshitelezést a Wekerle Plusz

Szakértő: teljesen átszabhatja a lakáshitelezést a Wekerle Plusz

A Wekerle Plusz program új lehetőségeket teremthet a lakásvásárlók és a felújítást tervezők számára, és átalakíthatja a lakáshitelezés szerkezetét is. Az új otthonteremtési és energetikai korszerűsítés fontos részleteiről Lévai Dánielt, a Netrisk Magyarország termékfejlesztési vezetőjét kérdezte az InfoRádió.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×