Infostart.hu
eur:
363.16
usd:
322.44
bux:
148152.25
2026. november 4. szerda Károly

Orbán: Az állam átveszi a megyei önkormányzati intézményeket

A jövő év január elsejétől az állam átveszi a megyei önkormányzati intézményeket - ismertette a miniszterelnök annak a megállapodásnak a tartalmát, amelyet a 19 megyei közgyűlési elnökkel írt alá hétfőn.

Orbán Viktor újságíróknak elmondta: az állam átveszi a megyei közgyűléseknél eddig felhalmozódott mintegy 180 milliárd forintnyi adósságot is, amelynek rendezéséről, esetleges átütemezéséről tárgyalások kezdődnek a hitelezőkkel, azaz a bankokkal.

A kormányfő az egységes fellépés remélt előnyét érzékeltetve közölte: az a véleményük, hogy ha az állam tárgyal, jobb feltételekkel tudják megoldani a kezelhetetlenné vált adósság sorsát, mintha ezeket a tárgyalásokat 19 megye széttagoltan folytatná. Hangsúlyozta ugyanakkor: a magyar bankrendszer vállára már sok terhet tettek, ezért óvatosan kell eljárniuk, a hitelintézetek szempontjait is figyelembe kell venniük, hiszen a gazdaság finanszírozásához hitelre és így bankokra is szükség van.

Szavai szerint a megállapodás végrehajtásáról szóló törvényeket még az ősz folyamán beterjesztik, a települések egészségügyi és oktatási intézményeinek átvételéről pedig ágazati jogszabályokban rendelkeznek.

A kormányfő szerint a megyei önkormányzati intézmények állami kézbe vételéről szóló döntéssel egy húsz évvel ezelőtti, a rendszerváltáskor elkövetett hibát javítottak ki, és minden remény megvan arra, hogy a központi gazdálkodással a kincstár az adósság újratermelődését meg tudja akadályozni.

Eddig az embereknek nélkülözhetetlen szolgáltatásokat nyújtó intézmények fenntartásáért felelős megyék kevesebb pénzt kaptak, mint amennyi a feladataik ellátásához kellett volna, a megyei közgyűlések emiatt "nyakig eladósodtak"; a megállapodás felszámolja ezt a tarthatatlan helyzetet - érvelt a rendszerváltáskor kialakított közigazgatási és kormányzati intézményrendszert átszervező, több mint féléves tárgyalássorozat eredményeként létrejött egyezség mellett Orbán Viktor.

Hozzátette, a megyei önkormányzatok kiszabadulhatnak az adósságcsapdából és erőiket a településfejlesztésre fordíthatják, a fejlesztési források elosztásáról ugyanis a jövőben a megyei közgyűlések döntenek majd.

Az átszervezés szükségességét alátámasztó okként sorakoztatta fel a miniszterelnök azt is, hogy a jelenlegi rendszerben jelentős színvonalbeli különbségek alakultak ki az egyes megyék között a szolgáltatások tekintetében. Kitért továbbá arra, hogy a megyei irányítású közintézmények sok tízezer embert foglalkoztatnak, akiknek a jövője bizonytalan volt. A kormányfő úgy fogalmazott: meggyőződése, hogy ennek a megállapodásnak az eredményeképpen jelentősen nő az érintett intézményekben dolgozók és azok biztonsága is, akik ezeket a szolgáltatásokat igénybe veszik.

Szűcs Lajos, a Megyei Önkormányzatok Országos Szövetségének elnöke, fideszes országgyűlési képviselő azt mondta, nem könnyű szívvel hozták meg a felek ezt a döntést, amely mögött különböző érdekek és egyéni sorsok állnak, de szükség volt a megállapodásra, amely annyit ér majd, amilyen tartalommal megtöltik. A részletekről - mint jelezte - még sok tárgyalásra lesz szükség.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Karikó Katalin, Vágó István, Nógrádi György, Kiss-Rigó László – a tudomány, a közélet és az egyház sem érintetlen az ügynökakták nyílása után

Karikó Katalin, Vágó István, Nógrádi György, Kiss-Rigó László – a tudomány, a közélet és az egyház sem érintetlen az ügynökakták nyílása után

A közélet, a tudomány és a katolikus egyház ismert személyiségeiről is őriz vagy 6-os kartont, vagy mágnesszalagot, vagy mindkettőt az Állambiztonsági Levéltár, mint az a Nyitott Akták szerda délelőtti indulása óta nyilvános.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Hatalmas pofon Donald Trumpnak az amerikai választás - Raliznak a tőzsdék, tépik az OTP-t

Hatalmas pofon Donald Trumpnak az amerikai választás - Raliznak a tőzsdék, tépik az OTP-t

Fordulatos kereskedés alakult ki a nemzetközi tőzsdéken az amerikai félidős választások után, amelyeken a demokraták a Kongresszus mindkét házában többséget szereztek. A befektetők a technológiai cégek szigorúbb szabályozásától és az adatközpont-építések lassulásától tartanak, ezért ismét nyomás alá kerültek az AI-hoz kapcsolódó részvények. Az eredményekre reagálva Ázsiában több helyen esés bontakozott ki, az amerikai határidős indexek is mínuszban kerültek, azonban délelőtt megérkezett a pozitív fordulat. Hasonló látszott a kriptopiacon is, a kezdeti esést gyorsan ledolgozták a fontosabb eszközök. Európában már eleve kisebb emelkedéssel indult a nap, majd délelőtt jelentősen begyorsult az emelkedés.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×