Infostart.hu
eur:
364.23
usd:
324.46
bux:
0
2026. november 4. szerda Károly

Ülősztrájkkal kezdődik a szakszervezeti demonstráció-sorozat

Háromnapos demonstráció-sorozat kezdődik ma a Lánchíd környékén. Az érdekvédelmi szervezetek a szociális biztonságért, az emberi- és munkavállalói jogok érdekében szervezik a tüntetést, amelyhez mintegy hetven csoportosulás csatlakozhat.

Az együttműködésben részt vevő szervezetek kilencpontos követeléscsomagot fogalmaztak meg, amelyben szerepel többek között igazságos és méltányos közteherviselés, a korengedményes, korkedvezményes és szolgálati nyugdíj megőrzése, a nyugellátások alkotmányos védelme. Emellett szeretnék elérni, hogy az új munka törvénykönyvéről egyeztessenek a szociális partnerekkel, és állítsák vissza a háromoldalú társadalmi párbeszéd rendszerét. Követelik ugyanakkor a sztrájkhoz való érdemi jog visszaállítását, a szakszervezeti jogok biztosítását.

Az akció a budapesti Clark Ádám téren ülősztrájkkal kezdődik, amelyhez legutóbb a többi között a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete is csatlakozott - közölte Mednrey lászló a szervezet elnöke.

Szeptember 30-án a Nagy Imre-szobornál társadalmi kerekasztal keretében bárki elmondhatja, milyen gondokat észlel munkavállalóként. Másnap a Kossuth térre tiltakozó nagygyűlést hirdetnek meg, amely a szervezők szándékai szerint a rendszerváltozás utáni legnagyobb szakszervezeti demonstráció lesz.

Garamvölgyi László, az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője hétfőn azt mondta: a szakszervezetek korábban a csütörtöki és pénteki demonstrációjukhoz mintegy háromezer ember részvételével a Clark Ádám tér, a Széchenyi tér és a Lánchíd területére tartottak igényt. A szakszervezetek újabb beadványa viszont már lényegesebb kevesebb számú résztvevőről szól, és a forgalmat sem akadályozzák, így a rendőrség biztosítása mellett megtarthatják rendezvényüket.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Szakértő: teljesen átszabhatja a lakáshitelezést a Wekerle Plusz

Szakértő: teljesen átszabhatja a lakáshitelezést a Wekerle Plusz

A Wekerle Plusz program új lehetőségeket teremthet a lakásvásárlók és a felújítást tervezők számára, és átalakíthatja a lakáshitelezés szerkezetét is. Az új otthonteremtési és energetikai korszerűsítés fontos részleteiről Lévai Dánielt, a Netrisk Magyarország termékfejlesztési vezetőjét kérdezte az InfoRádió.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×