Infostart.hu
eur:
365.22
usd:
324.73
bux:
146075.44
2026. november 4. szerda Károly

Matolcsy: Kész a turizmusról szóló törvény tervezete

Elkészült a turizmusról és vendéglátásról szóló törvény tervezete, amely ősszel kerülhet a parlament elé - jelentette be a nemzetgazdasági miniszter.

Matolcsy György az Országgyűlés sport- és turizmusbizottsága előtti meghallgatásán azt mondta: a javaslatról már szeptemberben megkezdik az egyeztetést a szakmai szervezetekkel és a parlamenti pártokkal.

Szólt arról is, hogy bár a versenyképesség miatt szükség lenne a vendéglátóipart és a turizmust érintő áfacsökkentésre, azt egyelőre ebben a törvényben nem tudják érvényesíteni az államháztartás jelenlegi helyzete miatt.

A jövő évtől bővül a Széchenyi Pihenőkártya rendszere. A nemzetgazdasági miniszter a parlament sport- és turizmusbizottságának ülésén elmondta, hogy három elkülönülő számla tartozik majd a kártyához, és nő a munkáltató által kiadható összeg is: szálláshely szolgáltatásra 225 ezer forint, meleg étkezésre 150 ezer forint, szabadidős, egészségmegőrző célra 75 ezer forint áll majd rendelkezésre.

Matolcsy György megerősítette, hogy az üdülési csekkek a jövő évben is felhasználhatók, de a Széchenyi Pihenőkártyának három-négyszer nagyobb lesz a vásárlóereje elődjéhez képest.

Címlapról ajánljuk

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×