Infostart.hu
eur:
364.62
usd:
325.66
bux:
145330.02
2026. november 4. szerda Károly

Az Alkotmánybírósághoz fordult Mesterházy Attila

Az MSZP elnöke szerint nem válhat gyakorlattá a visszamenőleges hatályú jogalkotás, a szocialisták ezért nem törődnek bele, hogy az Országos Választási Bizottság (OVB) elutasította az annak tilalmára vonatkozó népszavazási kezdeményezésüket.

Mesterházy Attila pénteken közleményben tudatta, hogy benyújtotta kifogását az Alkotmánybíróságnak (Ab), miután az OVB augusztus elején elutasította népszavazási kezdeményezését. Mint írta, a választási bizottság is megállapította, hogy az alkotmánynak van az MSZP álláspontját megerősítő passzusa. A pártelnök hozzátette: elfogadhatatlan számára az OVB határozata, amely arra hivatkozik, hogy a testület nem tudta értelmezni népszavazási kérdésükben a "hátrányos" kifejezést. "Nincs értelme szemantikai vitába keveredni egy olyan testülettel, amelynek tíz tagjából hét a Fideszhez kötődik" - közölte Mesterházy Attila.

Az MSZP népszavazási kezdeményezését a pártelnök a szocialisták június 18-án tartott kongresszusa előtt jelentette be. Az egy hónappal később benyújtott kezdeményezés kérdése így szól: "Egyetért-e Ön azzal, hogy új jogszabálynak az érintettekre nézve hátrányos rendelkezését a jogszabály hatálybalépését megelőző időszakra vonatkozóan ne lehessen alkalmazni?"

Mesterházy Attila közleményében kifejtette: az MSZP minden jogi lehetőséget, hogy igazának érvényt szerezzen, és "képviselje annak a társadalmi többségnek a véleményét, amelyik nemcsak hogy nem ért egyet a Fidesz törvénykezési gyakorlatával, de felháborodottan tiltakozik is, és tenni akar ellene".

"A végkielégítések irreális és visszamenőleges megadóztatása, a magánnyugdíj-megtakarítások einstandolása, a szerzett jogok, mint például a korengedményes vagy korkedvezményes nyugdíjak és egyéb juttatások utólagos megvonása vagy átalakítása (...) mind olyan intézkedések, amelyek egy ország jogbiztonságát ássák alá, illetve számos esetben az alkotmány által is kimondott alapjogokat csorbítják meg. Nem véletlen, hogy Európa nem ismeri el és nem is alkalmazza ezt a fajta jogalkotást" - írta a pártelnök.

Az OVB augusztus elsején az MSZP beadványban szereplő "hátrányos" szó homályosságára, illetve a közelmúltban módosított alkotmányra hivatkozva utasította el a szocialistáknak a referendum kiírására vonatkozó kezdeményezését. A testület így hivatkozott arra, hogy az alkotmány lehetővé teszi az általános öregségi nyugdíjkorhatár betöltését megelőzően folyósított nyugellátás csökkentését, szociális ellátássá alakítását, illetve - munkavégzésre való képesség esetén - megszüntetését, továbbá arra, hogy a hatályos alaptörvény szerint "a közterhek viselésére szolgáló forrásokból, valamint az állami vagyonnal gazdálkodó, illetve az állam többségi tulajdonában vagy irányítása alatt álló szervezetek részéről juttatott jövedelemre, az adott adóévet megelőző ötödik adóévtől kezdődően, törvény a jövedelem mértékét el nem érő kötelezettséget állapíthat meg".

Az OVB álláspontja szerint az idézett rendelkezések korlátozott körben (a nyugdíjjogosultsághoz, illetve az adózáshoz kapcsolódóan) lehetővé teszik a kérdéskört szabályozó törvény hatálybalépését megelőző időszakra vonatkozóan jogosultság elvonását, illetve kötelezettség előírását.

Címlapról ajánljuk

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: zárnak a szavazóhelyiségek, mutatjuk az első eredményeket – Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Amerikai választás 2026: zárnak a szavazóhelyiségek, mutatjuk az első eredményeket – Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Eljött az amerikai félidős választások napja. Az amerikai választók ma az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható a demokrata többség, a kérdés csak az, hogy mekkorára fog nyúlni. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, hogy a demokraták a felsőházi többséget is elhódítsák a republikánusoktól, immár ők a favoritok a szenátusban is. A voksolás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zártak be Kentuckyban és Indianában. Cikkünk folyamatosan frissül, magyar idő szerint szerda hajnalban pedig élőben közvetítjük, ahogy érkeznek az eredmények az Egyesült Államokból.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×