Infostart.hu
eur:
364.83
usd:
325.98
bux:
145330.02
2026. november 3. kedd Győző

Megvannak a Duna Régió Stratégia első projektjei

A kormány szerdai ülésén határozatot fogadott el a Duna Régió Stratégia (DRS) első 23 projektjének kiírásáról, emellett döntött Magyarország részvételi szándékáról a 2013-as washingtoni Smithsonian Folklife Festivalon, valamint jelentéseket hallgatott meg a többek között a Nemzeti Reformprogram állásáról - közölte a kormányzati kommunikációért felelős államtitkár.

Kovács Zoltán hangsúlyozta: a kormányhatározatban szereplő 23 DRS-sel kapcsolatos projektek többek között kiterjednek a Duna apállyal kapcsolatos szabályozására, a Duna-menti erdei iskolák felújítására, vagy a folyó mentén haladó gyorsvasutak kiépítésére is. A projekteket a magyar szakminisztériumok írják majd ki és azok Európai Uniós támogatással valósulnak meg.

Az államtitkár elmondta: a kormány döntött arról is, hogy Magyarország részt kíván venni a 2013-as washingtoni Smithsonian Folklife Festiválon, amely a kormány szerint kiváló alkalom lehet a magyar mezőgazdaság, a néphagyományok és a magyar termékek bemutatására egy több mint egymillió ember által látogatott fesztiválon.

A részvétel előkészítéséhez szükséges 300 millió forint elkülönítéséről is döntött a kormány, a fennmaradó 170 millió forintot pedig a fesztivál szervezői állják - mondta el Kovács Zoltán.

Az államtitkár hozzátette: a kormány ezek mellett jelentéseket hallgatott meg a Nemzeti Reformprogram alakulásáról, a járási rendszer kialakításának folyamatáról és a verespataki bányatevékenység helyzetéről is.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: hamarosan jönnek az első eredmények – Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Amerikai választás 2026: hamarosan jönnek az első eredmények – Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Eljött az amerikai félidős választások napja. Az amerikai választók ma az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható a demokrata többség, a kérdés csak az, hogy mekkorára fog nyúlni. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, hogy a demokraták a felsőházi többséget is elhódítsák a republikánusoktól, immár ők a favoritok a szenátusban is. A szavazás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zárnak Kentuckyban és Indianában. Cikkünk folyamatosan frissül, magyar idő szerint szerda hajnalban pedig élőben közvetítjük, ahogy érkeznek az eredmények az Egyesült Államokból.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×