Infostart.hu
eur:
361.93
usd:
317.48
bux:
141600.83
2026. július 22. szerda Magdolna

Robbanásszerűen nő a magyar szexipar bevétele - hetilapszemle

A Figyelőben interjút készített Massimo D'Alema korábbi olasz miniszterelnökkel. A Heti Válaszban a magyar prostitúcióról olvashatnak.

A Figyelőben interjút olvashatnak Massimo D'Alema korábbi olasz miniszterelnökkel, aki szerint részben azért van súlyos válságban az olasz és az európai baloldal, mert a globalizációval szemben tehetetlen volt. Hozzátette: a szocialista mozgalom egy rész elfogadta a globalizációt, de főként a liberálisabbak nem voltak képesek megbirkózni annak ellentmondásaival és problémáival. A korábbi olasz kormányfő azt mondta, hogy olyan új baloldalra van szükség, amely nyitott az ökológia eszméjére, a vallásra. Massimo D'Alema szerint egy pluralizmust valló balközép kell, hiszen nemcsak a szocialisták léteznek, hanem a liberális baloldal és mások is, így az új politikai mozgalmak felé nyitni kell. A görög válságról az olasz politikus azt mondta, Európa későn reagált a problémákra, szerinte a megszorításra épülő politika önmagéban nem képes eredményt felmutatni. Massimo D'Alema úgy látja, hogy egy európai befektetési stratégiát kell indítani, jelentős beruházásokat terelve a közlekedési, az energia és a távközlési infrastruktúrába, a kutatásba és az innovációba.

A Heti Válaszban a magyar prostitúcióról olvashatnak. A lap szerint robbanásszerűen nőtt a magyar szexipar bevétele, amióta külföldön terjeszkednek, és itthon áttértek az internetes kereskedelemre. A rendőrség közben sorozatban csap le a dubajozókra, valamint az olcsó bordélyok kerítőire, ennek következtében a haza celebvilág több alakjának kettős életére derülhet fény. Az eszkortoldalakon, közösségi portálokon szervezett prostitúció az utcasarki módszerhez képest harmincszorosára növelte a szemunkások forgalmát, a komoly tételekkel büntetendő gyermekpornográfiában pedig 1500 százalékos az emelkedés. Az egyik legutóbbi letartóztatás kapcsán kiderült, hogy egy budapesti férfi Athénba, Dubaiba, Nizzába és Marokkóba közvetített nőket. A megrendelt prostituáltaknak repülőjegyet vett, el is kísérte őket olykor, a férfiak pedig 2000-2500 eurót fizettek egy-egy alkalomért. Az is köztudott, hogy Nyugat Európa szinte valamennyi országában vannak olcsóbb magyar prostituáltak.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Bóka János új Fidesz-frakcióvezető: a Tisza Párt nem akarja, hogy 2030-ban az emberek szabadon dönthessenek

Készen állok a politikai közösségünk szolgálatára, vállalva, hogy megőrzöm az elmúlt 16 év eredményeit és képviselem értékeinket – jelentette ki megválasztása után kedden Bóka János, a Fidesz új frakcióvezetője egy tévéinterjúban.
inforadio
ARÉNA
2026.07.22. szerda, 18:00
Gálik Zoltán
a Budapesti Corvinus Egyetem docense
Itt a történelmi csúcs a magyar tőzsdén!

Itt a történelmi csúcs a magyar tőzsdén!

Ma is elsősorban az iráni fejleményekre figyelnek a befektetők világszerte, de más fejlemények is borzolják a kedélyeket: az amerikai kereskedelmi főképviselő újabb, több tucat országot érintő vámintézkedéseket helyezett kilátásba a Trump-adminisztráció részéről, ráadásul eközben meredeken emelkedik az olaj ára, mivel felerősödtek a közel-keleti ellátási kockázatok. Ázsiában felemás kereskedést láthattunk, Európában és Amerikában egyelőre pozitív a kép. A magyar tőzsde az OTP-nek köszönhetően felülteljesített; a társaság megállapodást írt alá a Luminor megvásárlásáról, amely a Balti régió harmadik legnagyobb bankcsoportja. Az OTP végül történelmi csúccsal zárta a napot

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×