Infostart.hu
eur:
364.41
usd:
325.88
bux:
145950.65
2026. november 3. kedd Győző

Fidesz: Az MSZP semmit nem tett a devizahitelesek megmentéséért

A Fidesz szerint az, hogy ma ilyen magas a devizahitelek miatt bajbajutottak száma, az csakis a szocialisták felelőtlen intézkedéseinek köszönhető - áll a párt parlamenti frakciójának közleményében.

Az MSZP az elmúlt évek folyamán semmit sem tett a devizahitelesek megsegítése érdekében, sőt, a forinthitelhez való hozzájutás megnehezítésével rákényszerítette az embereket a devizaalapú hitelek felvételére - teszi hozzá a Fidesz.

Hangsúlyozzák, hogy az Orbán-kormány ezzel szemben kormányra kerülése óta folyamatosan a bajbajutottak megsegítésén munkálkodik. Az intézkedések között említik, hogy az arányosabb teherviselés érdekében a kormány a bankokkal együtt otthonvédelmi akciótervet dolgozott ki, az árfolyamingadozás enyhítésére pedig árfolyamgátat vezet be. Kitérnek arra is, hogy a bajba jutott devizahitelesek lakását megvásárló eszközkezelő működési feltételeinek kidolgozása, illetve a működtetéshez szükséges források átcsoportosítása jelenleg is zajlik.

Pénteken sajtótájékoztatót tartott Simon Gábor, a parlament fogyasztóvédelmi bizottságának MSZP-s elnöke, aki azt mondta, hogy a kormánynak azonnal tárgyalást kellene kezdenie a bankokkal az arányosabb teherviselés, az adminisztratív költségek csökkentése és az árfolyamkockázatok megosztása érdekében, azok ugyanis ma csak a hiteleseket terhelik. Ezt azzal indokolta, hogy a svájci frank árfolyama az elmúlt napokban csúcsot döntött, és elemzői várakozások szerint a Görögországnak nyújtandó mentőcsomag elfogadásáról is döntő euróövezeti csúcs ellenére sem fog gyorsan veszíteni értékéből,

A szocialista politikus szerint a várhatóan az ősszel megalakuló nemzeti eszközkezelő nem fogja megoldani a devizahitelesek problémáit, az erre az idei évben szánt kétmilliárd forint ugyanis nem jelent valós segítséget. Mint mondta, a bajba jutott hitelesek lakását megvásárló eszközkezelőt legalább 25-30 milliárd forinttal kellene létrehozni. Felhívta a figyelmet arra, hogy ez töredéke annak az 500 milliárdnak, amit a kormány az orosz tulajdonú Mol-részvénycsomag megvásárlására költött.

Kiemelte: továbbra sem tudni, hogy az egy éve ígért eszközkezelőbe milyen alapon kerülhetnek be ingatlanok, illetve hogy mi lesz azzal a mintegy 140 ezer emberrel, akik legalább 90 napja nem tudják törleszteni a kölcsönüket.

Címlapról ajánljuk
Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.03. kedd, 18:00
Horváth Gábor
a Költségvetési Tanács elnöke
Tisza-kormány: december 24-e munkaszüneti nap lett, csalást kiáltott Magyar Péter, felpörög a törvénygyár

Tisza-kormány: december 24-e munkaszüneti nap lett, csalást kiáltott Magyar Péter, felpörög a törvénygyár

Azonnali hatállyal távoznia kellett Ókovács Szilveszternek a Magyar Állami Operaház éléről, miután az átvilágítás vitatott szerződéseket és minisztériumi jóváhagyás nélküli prémiumokat tárt fel, ő azonban bírósághoz fordul. Nem ő volt az egyetlen, akinek mennie kellett. Menesztették Feledy Botondot is a Magyar Külügyi Intézet éléről, mert a kormány állítása szerint kinevezésekor nem számolt be arról, hogy belga cégén keresztül mintegy 84 millió forintot kapott Lázár János minisztériumától. Kedden számos kérdésben hoz döntést a Parlament. Az Országgyűlés délelőtt elfogadta, hogy december 24-e önálló munkaszüneti nap legyen.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×