Infostart.hu
eur:
364.83
usd:
325.66
bux:
144621.39
2026. november 3. kedd Győző

Gyanúsítottként hallgatták ki Staudt Gábort

Nagy nyilvánosság előtt elkövetett rágalmazás vétsége miatt gyanúsítottként hallgatta ki Staudt Gábort, a Jobbik országgyűlési képviselőjét a Központi Nyomozó Főügyészség.

A Magyar Nemzet azt írta: a gyanú szerint az ellenzéki képviselő azzal követett el törvénysértést, hogy nemzetbiztonsági aggályokat fogalmazott meg Balajti Lászlóval, az Alkotmányvédelmi Hivatal főigazgatójával és más képviselőtársaival szemben.

Fazekas Géza, a nyomozó hatóság szóvivője a lapnak elmondta: az eljárást Balajti László hivatalos személy ellen elkövetett rágalmazás miatt tett feljelentése után indították meg.

Címlapról ajánljuk
Donald Trump titkos tervéről beszélt Bendarzsevszkij Anton

Donald Trump titkos tervéről beszélt Bendarzsevszkij Anton

Komoly ellentétek miatt közös közlemény nélkül ért véget a G20-csoport pénteken kezdődött kétnapos atlantai külügyminiszteri találkozója. A feszültséget jól mutatta, hogy Marco Rubio amerikai külügyminiszter lemondta a hagyományos csoportképet is, több európai diplomata pedig bojkottal fenyegetőzött Szergej Lavrov orosz külügyminiszter jelenléte miatt. Bendarzsevszkij Anton, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója, a posztszovjet térség szakértője egyebek mellett arról beszélt az InfoRádióban, hogy mik voltak a legfőbb ellentétek a résztvevők között, és mennyire volt hangsúlyos Oroszország szerepe, részvétele.
inforadio
ARÉNA
2026.11.03. kedd, 18:00
Horváth Gábor
a Költségvetési Tanács elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×