Infostart.hu
eur:
360.4
usd:
315.57
bux:
144122.98
2026. július 21. kedd Dániel, Daniella

Ötezer ingatlant vesz a Nemzeti Eszközkezelő

A Nemzeti Eszközkezelő számára olyan összegű forrásokat szükséges biztosítani, hogy a szervezet legfeljebb 5 ezer ingatlant legyen képes megvásárolni 2014 végéig - áll a Magyar Közlöny hétfőn megjelent legújabb számában, amely közzétette a kormány határozatát.

A kormányhatározat - amely szerint az eszközkezelő működéséhez szükséges forrásokat a nemzetgazdasági miniszternek kell biztosítania - azt is rögzíti, hogy az idei költségvetési törvény Miniszterelnökség fejezet terhére 2 milliárd forint átcsoportosítása történjen meg a Nemzeti Eszközkezelő felállítása és működése érdekében.
Nátrán Roland, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) helyettes államtitkára korábban azt nyilatkozta az MTI-nek, hogy legkésőbb október 1-jén feláll a Nemzeti Eszközkezelő.

A Nemzeti Eszközkezelő működésében a szociális szempontok lesznek irányadóak, azoknak a családoknak nyújt majd segítséget, akik önerejükből nem képesek a lakhatásukról gondoskodni, például, mert az egyik vagy mindkét kereső elveszítette a munkáját, emiatt késedelembe estek, s ingatlanjukat a bank potenciálisan elárvereztethetné - hangsúlyozta a helyettes államtitkár.

Nátrán Roland akkor azt mondta: az eszközkezelőnek az idén várhatóan mintegy 5 milliárd forintot kell ingatlanvásárlásra fordítania kétezer lakás diszkontáron történő megvásárlása esetén, figyelembe véve, hogy az átlagos ingatlanérték 7 millió forint, s a lakások teljes értéke így maximum mintegy 14 milliárd forint lehet. A helyettes államtitkár elmondása szerint a kvóta emelkedésével a következő évben elvileg legfeljebb 12 ezer esetben kell beavatkozni, így az idei potenciális költségvetési teher három-négyszeresével lehet számolni jövőre. Az ezzel kapcsolatos döntést a kormány, illetve az Országgyűlés a jövő évi költségvetés tárgyalásakor fogja meghozni - jelezte az MTI-nek nyilatkozva korábban az NGM helyettes államtitkára.

Címlapról ajánljuk
Szabados Gábor: így járatták csúcsra a bevételi lehetőségeket a foci-vb-n

Szabados Gábor: így járatták csúcsra a bevételi lehetőségeket a foci-vb-n

A dinamikus jegyárazással óriásit nőttek a jegyárbevételek, a tévéjogok ára is megnőtt, különösen a „hidratációs szünetnek” elnevezett kötelező reklámszünet miatt, és a kaotikusnak tűnő reklámtáblás szponzori megjelenésekből is minden morzsát kifacsart a FIFA – mondta el az InfoRádió Aréna című műsorában Szabados Gábor sportközgazdász.

Magyar Péter miniszterelnök tusványosi vitára hívta ki Orbán Viktort

Magyar Péter napirend előtt azt mondta: több százmillió forint közpénzt költenek Tusványosra, de sajnos bábszínházat csináltak belőle, már nem valódi viták folynak ott. Hátha Önök rá tudná beszélni Orbán Viktort, hogy kiálljon velem 20 év után egy nyílt vitára Tusványoson – fordult Bóka Jánoshoz.
inforadio
ARÉNA
2026.07.21. kedd, 18:00
Deák András
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézet tudományos főmunatársa
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×