Infostart.hu
eur:
360.65
usd:
315.86
bux:
141222.79
2026. július 20. hétfő Illés

Börtönre ítélték a volt egyiptomi kormányfőt

Börtönbüntetésre ítélték Ahmed Nazif volt egyiptomi kormányfőt és két miniszterét közpénzek elherdálása miatt - közölték bírósági források Kairóban.

Nazif egy évet, Habib al-Adli belügyminiszter öt évet, Juszuf Butrosz Gáli pénzügyminiszter tíz évet kapott. A kormányfő esetében a büntetés végrehajtását felfüggesztették, a másik két elítéltnek le kell töltenie a kirótt szabadságvesztést , miközben a pénzügyminiszter szökésben van. Mellékbüntetésként hármójuknak meg kell térítenie a okozott kárt, 92 millió egyiptomi fontot (16 millió dollár).

Nazifot a Mubarak-korszakban sok befektető és üzletember nagyra becsülte, mert könnyítéseket vezetett be a piacok szabályozásában. Adlit májusban már elítélték 12 évre üzérkedésért és pénzmosásért, Butrosz Gálit pedig távollétében 30 évre szintén nyerészkedésért, valamint az állami javakkal való visszaélésért.

Az ország katonai vezetése közben szigorúan figyelmeztette a februárban megbuktatott rendszer vezetőinek gyorsabb felelősségre vonást követelő tüntetőket, hogy tartózkodjanak a közrend megzavarásától. A tiltakozók körbezárták Kairó legnagyobb kormányépületét, és ki akarják terjeszteni az ülősztrájkot más intézményekre is. Tábort vertek a Tahrír téren is, amely a rendszerellenes megmozdulások központja volt január-februárban.

Címlapról ajánljuk
Magyar Péter: a legfőbb ügyész mandátumának lezárását javaslom az államfői szerepet ellátó házelnöknek

Magyar Péter: a legfőbb ügyész mandátumának lezárását javaslom az államfői szerepet ellátó házelnöknek

Velkey György László külügyi államtitkár napirend előtt azt mondta hétfőn a parlamentben, hogy kezdeményezi a nemzetbiztonsági bizottságnál Szijjártó Péter és a BYD ügyeinek nemzetbiztonsági vizsgálatát. Magyar Péter miniszterelnök válaszában támogatta ezt, és hozzátette: arra kéri a jelenleg az államfői jogokat gyakorló Forsthoffer Ágnes házelnököt, hogy terjessze a Ház elé Nagy Gábor Bálint legfőbb ügyész mandátumának lezárását.
Az iráni hírek után visszatért a bizonytalanság a tőzsdékre

Az iráni hírek után visszatért a bizonytalanság a tőzsdékre

Bizonytalan a hangulat a világ tőzsdéin, az iráni háborúval kapcsolatos fejleményekre figyelnek a befektetők. Délután enyhe hangulatjavulás alakult ki, miután nemzetközi sajtóban arról jelentek meg információk, hogy a közvetítők a csapások tíznapos felfüggesztését javasolták az iráni–amerikai ideiglenes megállapodás újjáélesztése érdekében. A hangulat azonban ismét elromlott, miután a jemeni húszik tengeri blokádot hirdettek Szaúd-Arábia ellen. A közel-keleti hírekre az olajárban is csapkodás látszik. Közben lassan beindul a negyedéves jelentési szezon, így a fókusz a vállalati eredményekre terelődik, itthon viszont a hét eseménye az MNB holnapi kamatdöntése lesz.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×