Infostart.hu
eur:
364.6
usd:
325.07
bux:
145401.08
2026. november 2. hétfő Achilles

Szócska: A következő hónapokban az életpályamodellen fogunk dolgozni

Az egészségügyi dolgozók életpályamodelljének kidolgozása a következő hónapokban egy folyamatos és intenzív munka lesz, amely során fokozatosan meghozzuk és be is jelentjük az ehhez kapcsolódó döntéseket - mondta Szócska Miklós egészségügyért felelős államtitkár.

A szaktárca külföldön tartózkodó vezetője a Magyar Orvosok Szövetsége (MOSZ) aznapi sajtótájékoztatóján elhangzottakra reagált, miszerint több mint hatezer szakorvos és rezidens hagyhatja el jövőre az országot, ha a következő fél évben nem dolgoznak ki olyan életpályamodellt, amely itthon tartaná őket.

Szócska Miklós - aki a WHO (Egészségügyi Világszervezet) egyik egészségügyi emberi erőforrás krízishelyzettel foglalkozó találkozóján vesz részt Lisszabonban - hangsúlyozta: pontosan tudja, hogy az emberi erőforrás kríziskezelése az egészségügy sorsfordító kérdése. Ez egy nemzetközi probléma, dolgoznak a megoldáson - tette hozzá.

Ennek kapcsán emlékeztetett: a Semmelweis Tervvel kapcsolatos egyik kormányhatározati pont is azt emeli ki, hogy az egységes, homogén csoportok életpályamodelljeinek kidolgozását meg kell kezdeni. Emellett a rezidensek jövőjéről is épp a múlt héten kezdtek tárgyalássorozatot, amelynek kiemelt témái lesznek az életpályamodell, valamint az ahhoz kapcsolódó jövedelmezés részletei is.

Az életpályamodell kidolgozása tehát több komponensből fog állni. Ennek egyik fontos része a bérfelzárkóztatás is, amelynek egyik forrásáról - a népegészségügyi termékadóról - hamarosan döntés születik. Ennek teljes összegét az egészségügyben használják majd fel, elsődlegesen a bérek rendezésére - szögezte le az államtitkár.

Arra a kérdésre, hogy az életpályamodellben lesznek-e konkrét összegek is, azt felelte: egész biztosan lesznek olyan elemei, amelyek konkrét összegeket is fognak tartalmazni, de az, hogy ebből mi valósul meg, az az ország gazdasági teljesítő képességének függvénye.

Bélteczki János, a MOSZ elnöke a sajtótájékoztatóján azt is elmondta, információik szerint 3000-3500 rezidens tervezi, hogy elhagyja a magyar egészségügyi rendszert. A MOSZ által kiküldött csaknem tízezer kérdőívre adott válaszokból kitűnik: mintegy 500 szakorvos, bármi történik, elhagyja a rendszert, további 2700-an komolyan fontolgatják, hogy elmenjenek.

Bélteczki János hangsúlyozta, az a céljuk, hogy ezek az orvosok itthon maradjanak, hiszen ők is itt szeretnének boldogulni, "de van egy határ", amikor a létbizonytalanság már elviselhetetlenné válik.

Címlapról ajánljuk
Két lépcsőben nyílnak az ügynökakták – Magyar Péter napirend előtti bejelentései
cikkünk frissül

Két lépcsőben nyílnak az ügynökakták – Magyar Péter napirend előtti bejelentései

A kormányfő megfogalmazása szerint a kommunista államhatalom behatolt a családok és a közösségek életébe, félelmet keresett, sorsokkal zsarolt, másokat erővel, pénzzel, karrierrel csábított együttműködésre. A szembenézés azonban a rendszerváltozáskor és azóta is elmaradt, a Kádár-rendszer bűneinek valós bemutatása, 36 éves adósságot törlesztenek most. Parlamenti beszéd.

Két másfél tonnás páncélszekrényre bukkantak Seszták Miklós otthonában

A Seszták Miklós KDNP-s országgyűlési képviselő, volt nemzeti fejlesztési miniszter kisvárdai házában tartott októberi házkutatás során talált páncélszekrényeket jellemzően nem magánszemélyek, hanem pénzügyi szolgáltatók és zálogházak alkalmazzák – közölte a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal.
Meglépi a kormány, amire 36 éve várnak a magyarok

Meglépi a kormány, amire 36 éve várnak a magyarok

November 4-én, az 1956-os forradalom leverésének 70. évfordulóján megkezdődik az ügynökakták nyilvánosságra hozatala, amelyet Magyar Péter miniszterelnök parlamenti beszédében a rendszerváltás 36 éves adósságának nevezett. Az állambiztonsági nyilvántartások már ezen a héten megnyílnak, a beszervezési dossziékat pedig 2027. február 25-ig, a kommunizmus áldozatainak emléknapjáig teszik közzé. A kormányfő hangsúlyozta, hogy az iratok nem lesznek teljesek, és egy név szereplése önmagában nem elegendő az érintett megítéléséhez. Arra kérte a családokat és a sajtót, hogy kerüljék a megbélyegzést, és felelősen kezeljék a dokumentumokat.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×