Infostart.hu
eur:
364.6
usd:
325.07
bux:
145401.08
2026. november 2. hétfő Achilles

Emiatt aggódnak leginkább a magyarok

Magyarországon a megkérdezettek nagy részét a hitelek visszafizetése aggasztja a legjobban - derül ki a Nielsen felméréséből. Osztoics Bernadett ügyfélkapcsolati igazgató az InfoRádiónak elmondta, 55 ország átlagát tekintve a legtöbben az emelkedő élelmiszerárak miatt aggódnak.

A magyar fogyasztók közül a legtöbben a hitelek miatt aggódnak, többen, mint az emelkedő élelmiszerárak, vagy a munkahelyek biztonsága miatt - derül ki a Nielsen piackutató vállalat nemzetközi felméréséből. A hitel a tavalyi ötödik helyről lépett előre a legtöbb gondot okozó tényezők listáján.

A második helyen az élelmiszerárak növekedése és a munkahelyek biztonsága áll, egyaránt 13 százalékos említéssel. Szorosan utánuk a gazdasági helyzet következik, amely a magyar fogyasztók 12 százalékát nyugtalanítja, ugyanannyi, mint az energiaszámlák egyre nagyobb összege - közölte a piackutató vállalat.

Azok aránya, akiknek az élelmiszerárak emelkedése jelenti a legnagyobb gondot a következő hat hónap során, több mint négyszeresére nőtt Magyarországon. A Nielsen tavalyi első negyedévi felmérésekor az élelmiszerek drágulása 3 százalékos említéssel még a kilencedik helyen állt, onnan került 13 százalékkal - ez megfelel a globális átlagnak - a második helyre.

A munkahelyek biztonsága négy éven keresztül az első helyen állt a fő gondok között, így tavaly is (16 százalék), a gyerekek neveltetése és biztonsága, valamint a növekvő energiaszámlák (14-14) előtt.

Globálisan az élelmiszer drágulása miatt aggódók átlagos aránya a tavalyi 5-ről 13 százalékra nőtt, ezzel megelőzi a korábban élen álló gazdasági helyzetet, amelyet legutóbb a válaszadók 11 százaléka említett. Utána következik a munka és magánélet egyensúlya 9, a növekvő üzemanyagár, az egészség, továbbá a munkahelyek biztonsága 8-8 százalékkal.

Figyelemre méltó, hogy a hiteleket Európában csak Magyarországon nevezték legnagyobb arányban fő problémájuknak a megkérdezett fogyasztók. Magyarországhoz hasonlóan 16 százalék a mutató Romániában és Írországban is, de az előbbiben a munkahelyek biztonságát a válaszadók 23, míg az utóbbiban a gazdasági helyzetet 22 százalék nevezte meg.

Néhány európai országban kimagaslóan sok fogyasztó aggódik a növekvő élelmiszerárak miatt: Lengyelországban 21 százalék, Ukrajnában 16, Észtországban és Litvániában pedig 15 százalék.

Görögországban nagyon magas a munkahelyek biztonsága, illetve a gazdasági helyzet miatt aggódók aránya, 28, illetve 23 százalék. A franciáknál 20 százalék a háztartási energia árának emelkedésétől tart nagyon.

Az üzemanyag drágulása Európában leginkább a briteket és a litvánokat (11 százalék) valamint a németeket (10 százalék) nyugtalanítja. Ausztriában a legtöbb válaszadónak egészsége okozza a fő gondot (11 százalék).

Hanganyag: Litauszky Balázs

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Két lépcsőben nyílnak az ügynökakták – Magyar Péter napirend előtti bejelentései
cikkünk frissül

Két lépcsőben nyílnak az ügynökakták – Magyar Péter napirend előtti bejelentései

A kormányfő megfogalmazása szerint a kommunista államhatalom behatolt a családok és a közösségek életébe, félelmet keresett, sorsokkal zsarolt, másokat erővel, pénzzel, karrierrel csábított együttműködésre. A szembenézés azonban a rendszerváltozáskor és azóta is elmaradt, a Kádár-rendszer bűneinek valós bemutatása, 36 éves adósságot törlesztenek most. Parlamenti beszéd.

Két másfél tonnás páncélszekrényre bukkantak Seszták Miklós otthonában

A Seszták Miklós KDNP-s országgyűlési képviselő, volt nemzeti fejlesztési miniszter kisvárdai házában tartott októberi házkutatás során talált páncélszekrényeket jellemzően nem magánszemélyek, hanem pénzügyi szolgáltatók és zálogházak alkalmazzák – közölte a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal.
Meglépi a kormány, amire 36 éve várnak a magyarok

Meglépi a kormány, amire 36 éve várnak a magyarok

November 4-én, az 1956-os forradalom leverésének 70. évfordulóján megkezdődik az ügynökakták nyilvánosságra hozatala, amelyet Magyar Péter miniszterelnök parlamenti beszédében a rendszerváltás 36 éves adósságának nevezett. Az állambiztonsági nyilvántartások már ezen a héten megnyílnak, a beszervezési dossziékat pedig 2027. február 25-ig, a kommunizmus áldozatainak emléknapjáig teszik közzé. A kormányfő hangsúlyozta, hogy az iratok nem lesznek teljesek, és egy név szereplése önmagában nem elegendő az érintett megítéléséhez. Arra kérte a családokat és a sajtót, hogy kerüljék a megbélyegzést, és felelősen kezeljék a dokumentumokat.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×